Az Alpesek déli és keleti peremvidékein egymást érik a borrégiók-borvidékek. Nem véletlen ez, hiszen ezek a déli, dél-keleti és keleti hegyek jól védik a körülöttük elhelyezkedő alacsonyabb területeket, legyenek azok még hegyek vagy már dombok. Ezek közül a peremterületek közül legalább háromban meghatározó szőlőfajtává nőte ki magát az utóbbi évtizedekben a sauvignon blanc, ezek pedig Dél-Tirol, Friuli és Stájerország.
Ebből a három régióból sikerült három prémium kvalitású, és eleve prémium tételnek is szánt sauvignont kóstolni.
Bár Olaszországban vagyunk, de német (pardon, tiroli…) nyelvterületen, így nem lehet meglepődni a borászat (és a család) német vezetéknevén. Unterhoferék egyszerre tradicionálisak, ugyanakkor fiatalok. Bár a család generációk óta foglalkozik szőlőtermeléssel, a belőle készült bor saját értékesítése csak a legújabb időkben vált a család fő bevételi forrásává.
Ez a bor 14% alkoholtartalmú, azaz, elég magasnak mondható. Kóstolva egyértelműen az a szó ugrik be, hogy zöld… Itt minden zöld. Zöldpaprika, csalán, zöldborsó, bodza jellemzi az itnenzív illatot, amit egy ugyanilyen intenzitású korty követ, amely rögtön újabb kortyot kíván. Nagyon jó ivású, komplex, minden ízében élvezetes, „tüzes” tételről beszélhetünk, amelyben az alcímben szereplő vegyület megőrzésének köszönhetően dominálnak az ilyen töménységben csak a Sauvignon Blanc-ban fellelhető zöldes jegyek. Még a hosszú lecsengés is „zöld”…
A készítési technikáról: nagy, használt fahordóban, kontrollált hőmérsékleten volt erjesztve, és ugyanabban a hordóban érlelve is.
92/100 pont.
A dél-tiroli termőtáj jellegzetessége a hamisítatlan szubmediterrán klíma. Bár van tél (nem is kicsi, a december és a január kifejezetten hideg), de a tavasz már február közepétől beköszönt, a nyár közelít a forróhoz, az őszök pedig elnyújtottan hosszúak. Konkrét számokat tekintve, a július-augusztus hónapban 26-27 fok, januárban viszont csak -3-3,5 fok az átlagos napi középhőmérséklet. Nyáron esik a legtöbb eső, júniusban és júliusban, mintegy 75-80 mm havonta. A tél száraz, havi kb. 10 és 20 mm csapadékkal havonta, a január a legszárazabb. Az éves csapadélmennyiség kb. 600 mm körül mozog.
A talaj alatti kőzet alapvetően mészkő, sok-sok törmelékkel, helyenként jelentős magnézium tartalommal.
A borrégió mintegy 5300 hektár területű, ennek mintegy 60%-án termelnek fehér bort adó szőlőket, 250-700 méter szintmagasságban.
Friuli-Venezia-Giulia hivatalosan a hozzánk legközelebb fekvő olasz tartomány neve, de Cormons alapvetően a Friuli rész kiemelkedő borászati központja. Ezer éves folyamatos szőlészeti múltjával egész Olaszország egyik meghatározó borrégiója.
A bor előbb egy érezhető főtt káposztás jeggyel indít, ezt 2-3 perc szellőztetés után elveszti, és előtörnek az addig fedett illatok. Zöldpaprika, bodza, csalán, babérlevél. Rétegzettsége egy lehelettel talán a dél-tiroli társát is meghaladja, ami talán a kezdeti fedettség utáni fokozatos nyílásból is adódik. Kortyban pazar, komplex és harmonikus ízek köszönnek ránk, és itt is hosszan élvezhetjük az ital ízét.
92/100
A birtok az Isonzo folyó magaslatát képező, Cormons fölé magasodó Monte Quarin hegyen helyezkedik el. Agyagos mészkő (márga) és homokkő talajon.
Ha Dél-Tirolt szubmediterránként jellemeztük, akkor ez fokozottan igaz Cormons környékére is. A nyári csúcsok ugyanúgy július-augusztusban 26-27 fok átlagos napi középhőmérséklettel jellemezhető, a január viszont csak 0-0,5 fokkal, azaz, enyhébb tiroli társánál. A legtöbb eső október-novemberben esik, közel 100 mm/hó, a legkevesebb január-februárban, kb. 40-45 mm/hó. Jelentősebb még május és június, kb. átlagosan 70-75 mm esővel. Az éves csapadékmennyiség mintegy 800 (750-850) mm körül mozog, Olaszország szerte ez már kiugrónak számít.
Másik két társához hasonlóan ez a bor is nagy fahordós érlelést kapott, de ennél sem fedi el ez az érlelési technika a szőlőfajtából adódó pazar aromákat. A zöldpaprika és a bodza mellett pici zöldbors, valamint frissen vágott fű képviseli a zöldes jegyeket, és egyedül itt megjelenik némi trópusi gyümölcs áthallás is, elsősorban maracuját érezhetünk. Nagyon szép, fineszes bor ez is, mindenből van egy pici benne, és így lesz az egész nagyon szép, kerek, élvezettel fogyasztható.
Ez is 92/100.
Stájerország ezen vidéke egy picit hűvösebb a két észak-olasznál, de még mindig elég meleg nyarakkal rendelkezik, júliusban kb. 25-25,5 fok a napi átlaghőmérséklet, ugyanakkor a január a dél-tirolihoz hasonló a maga -3,5-4 fokos napi átlaghőmérsékletével. Csapadék a teljes május-szeptember időszakban elég sok, a június és július a legtöbb mintegy 70-75 mm/hónappal. A téli hónapokban alig 20-30 mm esik havonta. Az éves csapadék 620-640 mm között mozog.
A szőlők 300-460 méter magasan teremnek. A kőzet homokkő a hegy alján 70%-ban, a hegy közepére ez 25%-ra esik vissza és átveszi a helyét az alatta található meszes kagylós üledék, a hegy közepétől felfelé egyre inkább, ezen az üledékes felső kőzeten terem ez is. Mindez bazalt alapokon nyugszik.
Mivel nagyon döntetlen született, ezért egy másnapi visszakóstolást megért ez a sor, sokkal okosabb nem lettem ettől, maradt a döntetlen, csak 1-1 pontot emelkedve: ezeknek az érlelt fehéreknek bizony nem tesz rosszat, ha a bontott palack 1-2 napot pihen a hűtőben.
Ha némi összehasonlítást tehetünk, akkor elmondható, hogy a talaj alatt elég uralkodó mindhárom helyen a klasszikus vagy agyagos mészkő/homokkő, ugyanakkor fontos teltség érzetet biztosítanak a megjelenő ásványok is.
Amennyiben a Centre-Loire mentén található klasszikussal, azaz a Sancerre AOC területével mérjük össze, nagyon hasonló összképet kapunk. Ott a július átlagos napi középhőmérséklete 25 fok körül alakul, míg a januáré 0 fokos. Csapadék éves szinten 500-550 mm, a nyár száraz, a május és a tél eleje csapadékosabb, de elég kiegyenlített a havi csapadékeloszlás. Kőzetet tekintve a Kimmeridgian limestone, aka Kimmeridgian marl, azaz a Terre Blanches, avagy a tengeri üledékes maradványokkal teli agyagos mészkő a domináns, amely mellett találhatunk nagyobb kődarabos mészkövet és kovás agyagot is. Látható a klíma mellett a kőzetben is a hasonlóság, gazdag, ásványos kőzeten nyugvó talajokon művelik mind a négy helyen a szőlőt, és elég nagy a hasonlóság is az alapkőzetben. Talán a stájer bazalt az, amely picit kilóg, de az ásványosság biztosításában ugyanúgy kiveszi a szerepét.