Kérem Várjon!
Cikkek
Centrum borturistáknak
Megkezdte működését a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter
bori
2010 October 22.

Borkóstolóknak, képzéseknek is helyet ad majd a Pécsett szerdán megnyílt Pannon Borturisztikai Centrum. A borrégió borturisztikai szolgáltatói új formában fogtak össze, hogy ismertebbé és eladhatóbbá tegyék a térséget. A központot működtető Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter 20 hónapos támogatást kapott projektjei megvalósítására. De új helyre költözött a szerkesztőségünk is.

A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter létrehozásának elsődleges célja az volt, hogy ebben a formában is elősegítsék a Dél-Dunántúl borturisztikai kapacitásának továbbfejlesztését, az ágazat regionális fejlesztéseinek összehangolását, a lehetséges támogatási források felkutatását, az ágazat regionális értékesítési és termékfejlesztési funkciójának koordinálását, közös termék- és szolgáltatás fejlesztési tevékenység kialakulását vagy például közös értékesítési tevékenység kialakítását.

A háttérmunka mellett a klaszter tevékenységével a borturizmus iránt érdeklődő közönség is találkozhat, hiszen a klaszter székhelyén, a Vince Utcai Kreatív Inkubátorházban október 20-án megnyílt a Pannon Borturisztikai Centrum.

A borturisztikai és bormarketing központ mintegy 30 fő befogadására alkalmas kóstoló- és oktatóteremmel rendelkezik, amely különböző csoportos kóstolók, borklubok, valamint a borágazattal kapcsolatos képzések színhelyéül is szolgál majd a közeljövőben. A képzések jelenthetik majd a centrum egyik erősségét, hiszen az elkövetkező hónapokban egynapostól félévesig terjedő rövidtávú oktatások indulnak itt, többek között a Suze La Rousse-i Boregyetemmel és a Borkollégiummal együttműködésben.

A Pannon Borturisztikai Centrum szolgáltatásai közé tartozik a termék- és szolgáltatásfejlesztés, turisztikai csomagok összeállítása, hazai és külföldi rendezvényeken közösségi megjelenések szervezése, a borturisztikai kommunikáció fejlesztése, erősítése és az általános borturisztikai információs szolgáltatás az érdeklődők felé.

 

A Dél-Dunántúli Operatív Program keretén belül a "Turisztikai klaszterek fejlesztése" tárgyú felhívásra a Pécs-Mecseki Borút Közhasznú Egyesület által "A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter kialakítása" címen beadott pályázat 39.960.000 Ft összköltséggel, 32.321.000 Ft támogatással valósul meg 2010. szeptember 1. és 2012. április 28. között.

Ami pedig bennünket is különösen érint: a Vince Utcai Kreatív Inkubátorházba költözött a Pécsi Borozó szerkesztősége is. Az elmúlt három év kényszermegoldásai után most saját irodában dolgozhatunk, s igénybe vehetjük a centrum infrastruktúráját is. Úgyhogy aki keres, munkaidőben már biztosabban ránk talál.

banner