Kérem Várjon!
Cikkek
Pálinkaiskola és pálinkaverseny
Hiánypótló kezdeményezés Baranyában
bori
2010 April 06.

Gyümölcs- és törkölypálinka-versenyt szerveznek Magyarbólyban április 16-án. A megmérettetésre szerdáig még lehet jelentkezni a minták pécsi leadásával. De nemcsak a verseny az újdonság a megyei pálinkafronton: az érdeklődők hétvégén pálinkabíráló tanfolyamon szerezhetnek szakmai oklevelet.

Az eseményeket szervező Szederkényi Ferenc a Pécsi Borozónak elmondta, „elérkezett az idő ahhoz, hogy hangsúlyosan foglalkozzunk a pálinkakultúrával. Nemcsak magával az itallal, hanem a gyümölcs termelésétől, a bennünket körülvevő környezettől kezdve egészen a gasztronómiai felhasználásig.” A 30 éve borász képzésekkel foglalkozó Szederkényi (a villányi Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium volt igazgatója) szerint a verseny és a tanfolyam is jó lehetőség a minőségi pálinkák népszerűsítésére.

„Hagyományt kívánunk teremteni a magyarbólyi versennyel” – magyarázta a főszervező. „Először rendezzük meg, de már az egész országból érkeztek minták, sőt Spanyolországból is akadt jelentkező. Igaz, mivel a pálinka magyar, őt el kellett utasítanunk.”

Az eddig közel félszáz minta értékelésére Budapestről, Székesfehérvárról is érkeznek majd képzett bírálók Magyarbólyba (ahol a megye legjelentősebb pálinkafőzdéje is található). A versenyre nemcsak pálinkaházak nevezhetnek: szeszfőzdében készült pálinkákkal is részt lehet venni, amennyiben azok szakmailag nem kifogásolhatóak. A fajtánként egy darab 0,5 literes minta palackján fel kell tüntetni az évjáratot, érlelési módot és a fajtát is.

A versenyen túl Európai Uniós Okleveles Pálinkabíráló Tanfolyamot is indít Szederkényi Ferenc. Az ígéretek szerint a pénteken és szombaton zajló képzést sikeresen elvégzőket felkészítik és alkalmassá teszik arra, hogy bírálóként részt vehessenek helyi, regionális, országos vagy nemzetközi pálinkaversenyen. A tanfolyamot a Baranyai Megyei Agrárkamara épületében (Pécs, Nagy Lajos király útja 9. III. emelet) indítják pénteken, 14 órai kezdettel. A tanfolyam költsége 60.000 FT/fő.

További információk a képzéssel és a versennyel kapcsolatban a 72/334-169-es vagy a 30/620-8353-as telefonszámon.

banner