A szeptemberi hétvége tömegeket vonz. Több tucat borász, étterem, büfés, de a sorban állást nem ússzuk meg. Még a szeles, esőt ígérő idő sem tartja otthon a látogatókat, pedig nincsen se megasztárkoncert, se operagála: tulajdonképpen és elsősorban bor van itt kínálva, de az nagyon. (Persze a kötelező néptáncosokat, meg a gyermektáncgálásokat igazságtalanság lenne kihagyni, node, akkora turisztikai vonzerővel azért még ők sem bírnak.)

Aztán van még néhány jellegzetessége a szekszárdi ünnepnek, történetesen a szervezettség és a hangulat. Le van zárva az egész belváros (feláldozva a szent célért a kényelmet), s nem kapnak a szervezők este tíz után csendrendeletet a nyakukba. A szüreti napok szíve a Béla tér (nekünk mindenképpen). Az utazó vidámpark (vidéken vurstli) leszorult a dombról, a sétányon s még kicsit feljebb kaptak helyett a kézműves terméket árusító kereskedők.

(Csak lábjegyzetbe: vannak árak, de mégsem akkorák, szóval lelkiismeret furdalás nélkül lehet pénzt költeni, olasz vendégünk be is szerez néhány speckó mézet, s helyi terméket, de az ősmagyar divatkellékek széles és sávos kínálatától gyorsan elhessegetjük.)

Dacára, hogy a rákészülést érezni, azért némi problémánk akad: bankzárás után hosszas kérdezősködés és keresgélés után találunk pénzváltót (idegenből ideszakadtnak lehetetlen kihívás). De így megvan már a kóstolópohár, szép címeres, mellé felmarkoljuk a nagyvonalúan „sajtkóstolónak” nevezett termékpromót. A hatszáz pénz viszont felebaráti az öblös kehelyért, mely bár vastag falú, az este folyamán rendesen törik egy-két kézben. Az üvegpohár az, amit például a pécsi boros kitelepülések során egyszerűen nem lehet bevezetni, pedig itt a példa: lehet. Lehetne, mégha ez az idei szekszárdi pohár olyan is, amiből illat szinte nem jön, túl vastag is a fala, de azért mégiscsak más érzés, mint pattogós műanyagból szürcsölni. Már aki nem nyakal, annak tényleg mindegy.

És ha már belekötünk: mi tagadás, egy térképet azért hasznosnak éreznénk, még akkor is, ha a kitelepült borászok átláthatóak és befogadhatóak már mennyiségügyileg - minőségileg meg még inkább. Van ugyan a neten, de hát nem szeretünk notebookkal kóstolni. Mobilnet meg mégúgyse, valami zsebbe gyűrhető volna jó…

A borkóstolást szívesen szakítjuk meg Forrai Ferenc kiállítása kedvéért, a Pécsi Borozó őszi számában megszólaló grafikus címkéit állították ki a Művelődési Ház márványtermében. Az ismerős etiketteken túl vannak itt a tervezőasztal fiókjából előkerült tételek, és olyanok is, melyekre végül nem tartott igényt a megrendelő. Ami nagy kár, a letisztult címkék szinte mindegyikében meglepően nagy ötletgazdaság, és egyedi képi megvalósítás jelentkezik. Mi legalábbis a kiállított címkék felét megvettük magunknak, egyesekért pedig kifejezetten rajongtunk. A bikavér számtalan változata, kezdve a rajszögestől a barlangrajzos bikaábrázolásokig, mind a vevőért kiáltanak. (Akárcsak a Répamese, az ötletgazda történetre itt egy csapat fiatal emlékeztet, akik együtt próbálják lehántani a címkét az üvegről.)

Várat még magára a hangsúlyos készülés a külföldi látogatókra, de azért kézjelekkel és kulcsszavakkal is jól elboldogulhat itt az ember. Kötelező látogatást teszünk a Tűzkőnél, és a Mestrineli borászatnál, fejet hajtva az olasz kapcsolat előtt. (S kiderítjük, hogy utóbbinál nem véletlen az olasz név: a család őse még Mestrinelliként települt át Olaszországból hazánkba.) Kóstoltunk hihetetlenül koncentrált merlot-t, ami Nomád névre hallgat a Szeleshátasoknál, új válogatás-sort ismertünk meg, kadarkát és bikavért Iván-völgyből Sebestyén Csabától, nagyszerű mindkettő, na meg nála azért a kötelező cserszegit is poharunkba kértük.

Jártuk a sátrakat, szép az egység, jó a hangulat, mindenütt ismerős arcok bukkannak fel, többet beszélgetünk, mint kóstolunk, de hát ilyenkor így van ez. A Dániel Pincénél egyre érettebbnek, összefogottabbnak éreztük a Crew-t, Fekete Mihály cabernet sauvignonja valóban vakon felismerhető, ismeretlen volt viszont a Németh Családi Pincészet, pedig szép cabernet franc-t vásároltunk ott a végén, aztán egyre sűrűbb lett a tömeg, egyre szűkebb a pultok előtti tér, elindultunk hazafelé.

A Szekszárdi Szüreti Napokról példát lehet venni - egyre inkább profibb recept egy olyan fesztiválról, mely egyre inkább nem a hátrányait, hanem csak az előnyeit tartja meg a vidékiségének. Hogy a szuper mobilvécékről már ne is beszéljünk.