Az mindhármukról elmondható, hogy nem légből kapott ötlettől vezérelve kezdtek bele a borászkodásba és az evvel kapcsolatos tanulmányaikba. Bodri Orsi és Eszterbauer Ildi a családból hozta magával, Sebestyén Csilla pedig testvérével karöltve kezdett ismerkedni a borokkal és párhuzamosan tették le emellett a szakma mellett a voksukat. Sebestyén Csabiból mára sikeres borász lett, testvére pedig jó messze utazott, hogy a skóciai Hotel Gleneaglesben senior sommelier lehessen. Bodri Orsi és Eszterbauer Ildi viszont beálltak a családi vállalkozásba.

Persze szekszárdiként egyiküknek sem volt túl rögös a borhoz vezető út. Eszterbauer Ildi saját bevallása szerint lassan jött rá, hogy neki ez lehet a hivatása, pedig mindig körülvette ez a világ.

– Eleinte csak a rendezvényeken sürgölődtem, aztán persze dacból nem akartam borász lenni, és a kémia sem volt túl vonzó számomra. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ebben van jövőm és végül a szőlész–borász képzésen kötöttem ki Pécsett – árulja el Ildi, akihez hasonlóan Bodri Orsi is elég korán megismerkedett a borászat szinte minden oldalával.

Már egész kicsi gyerekként a szőlőről szólt az életünk és én nagyon sok időt töltöttem a szőlőben. A rendezvényeket, mint amilyen a Szüreti Napok, kifejezetten imádtam. Aztán Pécsett jártam a tesi szakra, de a pince világa sokkal jobban vonzott, így úgy döntöttem mégiscsak ezt választom – mondja Orsi, aki ma már a Bodri Pincészet back office rendszerét irányítja és a marketingből is tevékenyen kiveszi a részét.

Csilla a bátyján, Sebestyén Csabán keresztül került közelebb a borokhoz: A testvéremnek köszönhetően találtam meg azt, amit szeretek csinálni, és ami motivál a fejlődésben. Akkoriban elég sok bort kóstoltunk és egyszer Vida Péter megkóstolta a Csabi egyik első borát, egy kettőezres cabernet sauvignon-t. És elkezdte sorolni az általa kiérzett ízeket, mint csokoládé, erdei gyümölcs, vanília. Mi pedig a Csabival csak ámultunk, hogy tudja felismerni ezeket a jegyeket. Én csak irigykedtem. Akkoriban még azt sem tudtam, mi is az a sommelier – emlékezik vissza Csilla a kezdetekre. Számára ezután egyenes út vezetett a főiskola után a Pannon Boregyetemre (a Pécsi Tudományegyetem, az Universite du Vin de Suze la Rousse, és a Premier Gastro Art Kft. konzorciumaként – a szerk.), ahol sommelier lett.

– Ez egy egyéves intenzív tanfolyam volt, Marie-José Richaud oktatásával és sok más magyar szaktekintély, mint Rohály Gábor közreműködésével – meséli Csilla a tanulóéveket.

A lányok persze rögtön kikérték maguknak, azt a felvetésemet, hogy ez nem egy kifejezetten nőies szakma. Abban mindhárman egyetértettek, hogy a nők még alureprezentáltak a szakmában, de szerintük „a gyengébb nem” manapság mind a borkészítés, mind a háttérmunka terén jól tud boldogulni és érvényesülni is. Szerintük mindenképpen kell is a női szemszög, nézőpont egy borászat életébe.

Jó példa erre a fiatal generáció, mint mondjuk a Junibor, ahol a női tagok keményen dolgoznak, s tanulnak borászatot, magas szinten borkóstolást, hogy kivegyék részüket a többnyire családi vállalkozásokból. Bátran mondhatom, hogy a Juniborban mind egyenlő értékűnek számítunk, nemtől függetlenül, s úgy hiszem, ez a látásmód vezet minket előre – szögezi le Csilla, Orsi pedig hozzáteszi: Abszolút pozitívan értékelem a nők helyzetét a szakmában, szerintem tudnak érvényesülni és én személy szerint nagyon szeretek szakmai téren igen jártas, határozott, jó megjelenésű női borászok kóstolóin részt venni.

Orsi és Ildi, mint már korábban említettük a családi vállalkozásból veszik ki a részüket. Ennek a fő üzenete a tradíció. Azt gondolom, ha nem ezt csinálnám, nem lennék hiteles. Mindamellett, hogy ez életvitel. Ha úgy adódik, hétből hét napot kell dolgozni – mondja Ildi.

Hasonlóan Ildihez, a generációkon átívelő hagyományok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Orsi is a borászatban dolgozzon és szerinte is fontos ezeknek az értékeknek a továbbítása, átmentése a következő generációknak: Én teljesen természetes dologként élem meg, hogy azt csinálom, vagy legalábbis részt veszek abban, amit a nagyapám csinált és, amit most az apám is csinál.

Érdekes, hogy a lányok véleménye nagyjából megegyezett abban is, hogy a bornak a fiatalok közt és leginkább saját generációjukban nincs igazán megbecsülése.

Szerintem a mai fiatalok nagyon eltávolodtak a minőségi vagy egyáltalán a borfogyasztástól – mondja Ildi, amihez gyorsan hozzáteszi Csilla, hogy szerinte nemzetközi szinten is vannak problémák.

A szállodában elég jó a rálátásom erre a problémára. Magyar sommelier-ként érvényesülni a nagy bortermelő országokból származó kollegáimmal szemben nem volt leányálom. Kis lekezeltséget éreztem, hiszen ők nem tudták, hogy Magyarországon minőségi borok is készülnek, s amikor próbáltam meggyőzni őket csak mosolyogtak: oh yeah, aha, s a beszélgetés véget is ért. Amikor említettem, hogy a családom borkészítéssel foglalkozik, csak kannás kiszerelésűre tudtak gondolni. Szóval kezdetben be kellett dolgoznom magam, ami azt jelenti, hogy kétszer gyorsabban kellett tanulnom és dolgoznom, mint a kollegáimnak. Közel fél év telt el, mire megmutattam az első bort a Sebestyén Pincétől nekik. Mára második emberként dolgozom a fősommelier jobb kezeként, és az összes kollegám magyar bort kér, amikor ajándékozásról van szó.

Persze az ország megítélése sem egyszerű kérdés. A lányok ebbe még annyira nem látnak bele, de Csilla ebből a szempontból is remek helyen dolgozik. A tipikusan nem bortermelő Skócia jó terep lehet arra, hogy az ember lemérje, milyenek a borfogyasztási trendek.

Igaz, bort nem termelnek, még! Viszont nagyon szeretik. Nálunk a borkönyv közel 500 féle bort tartalmaz a világ számos bortermelő országából. A leghíresebb chateau-k legjobb évjárataitól kezdve, a kis gyémántoknak számító kézműves borászatok borai szerepelnek a borlapunkon. Sajnos munkám során szembesülnöm kellett azzal a szomorú tényyel, hogy a magyar minőségi borokat még mindig nem ismerik a borkedvelők, sőt a magukat szakértőknek vallók sem. Nemhogy a minőséggel, de még csak a szőlő- és borfajtákkal sincsenek tisztában. Úgy érzem, idő kérdése csak, s amikor megunják a slágerborokat, mint új-zélandi sauvignon blanc és argentin malbec, akkor jön el a mi időnk. Addig folyamatosan bizonyítani kell, tartani a minőséghez való ragaszkodást és fejlődni.

Felvetésemre, hogy szeretnének-e a későbbiekben kicsit komolyabban belekóstolni a borkészítésbe, mind egyértelműen igennel válaszolnak, de azért egyelőre még úgy gondolják, ők maximum csak véleményezhetnek, a döntéseket meghagyják másnak.

Legutóbb már az én véleményemet is kikérte édesapám, milyen összetétel lenne a legjobb a Mesterünk házasításban. Jó érzés, hogy ennek is a része lehetek, de egyelőre csak véleményem lehet, az nem biztos, hogy számít is. Ezek az alkalmak azonban nagyon hasznosak. Sokat tanulhatok így az édesapámtól, mert a tapasztalatot, még a legjobb főiskolákon sem lehet tanulni – avat be minket Ildi, aki már végzett szőlész–borász és akihez hasonlóan Orsi is mindent megtesz annak érdekében, hogy a pincében és a szőlőben egyaránt hasznos tagja lehessen a borászatnak:

Igyekszem minden munkából kivenni a részem és idén már a pince körül is kipróbáltam ezt-azt. Azért pedig, hogy ne láb alatt legyek, hanem jó munkaerő, tavaly elkezdtem a szőlész–borász képzést a Károly Róbert Főiskolán.

Csilla pedig a munkájának köszönhetően igyekszik népszerűsíteni a magyar borokat és magát a borvidéket is, hiszen számára ez volt a cél a kezdetektől. Szerintem minden borvidéknek szüksége van olyan szakemberre, aki tudásával segíti, támogatja, formálja az adott borvidék borászainak munkáját. Ezt a segítséget szeretném én adni, ha hazatérek. Ennek érdekében kezdem el a WSET diplomakurzusát, mellyel egyrészt elméleti tudásomat bővíthetem a borok és spiritek sokaságában, másrészt egy olyasfajta magabiztosságot kaphatok, amelyik hozzáadva a borvidékünk és borászaink adottságaihoz, tehetségéhez, egy újabb minőségjavulást hozhat a szekszárdi borok történetében. Hosszú még az út odáig. Szeretnék világhírű borvidékeket látogatni, borászatoknál gyakornokoskodni, s közben tanulni tőlük. Hiszem, hogy eközben ahhoz is hozzá tudok járulni, hogy a magyar borok nemzetközi ismertsége is erősödjön – árulja el terveit Csilla.

Érdekes lehet persze, hogy ki milyen bort szeret és ez kiváltképp igaz lehet fiatal, borhoz közel dolgozó lányok esetében. A szekszárdi kadarka megkerülhetetlenségét mindhárman elismerték, de azért Orsi elárulta, számára egy jó pinot noir mégis jobban ízlik, ennek megfelelően a kedvenc bora a pincészetük Faluhely Pinot Noir-ja. Ezzel szemben Csilla szerint semmi nem múlhatja felül a kadarkát és igyon bármilyen bort is a világ legjobb borászataiból, egy jó kadarkát semmi sem helyettesítheti – főleg, ha azt Sebestyén Csaba készíti. Ildi sem tette kétségessé a választását, természetesen az Eszterbauer kadarkát emelte ki kedvencként. A kérdésre, hogy ők maguk milyen bort készítenének, mindhárman a vörösre szavaznak és abban is megegyeznek, hogy valami könnyed, közepes testű gyümölcsös bort készítenének, melyben nem a fa, inkább a könnyedség lenne a domináns. Orsi egy merlot-t, Ildi és Csilla pedig stílszerűen kadarkát.