Kérem Várjon!
Cikkek
Két nap telt ház
Képes beszámoló a pécsi TOP25-kóstolóról
zoranka
2010 June 24.

Kétnaposra mertük tervezni az idei Pannon Borrégió TOP25 pécsi kóstolót és a közönség érdeklődése azt igazolta vissza, kell ez a két nap. Mintegy napi 200 vendégünk volt a Cella Septichorában, összesen majd négyszázan kóstolhatták meg a régióválogatottat. Sajtok a megyéből, siklósi kézműves csokik, friss, hűtött Tettye forrásvíz és szódavíz. Minden körülmény adott volt, a légkondi is kibírta a két napot, az idő is velünk volt, még a focivébé se vette el a borrajongók kedvét. Kóstoltunk rendületlenül, ki a rendezvények, kik (mi szervezők) elsősorban utána a Sétatéren. csak jelezzük: már összecsomagoltunk. Bepakoltunk. Az előörs már felutazott. Aki még nem foglalt, most tegye, vagy csak úgy, jöjjön el: TOP25 pénteken az Ybl Palotában Budapesten (Pesti Lámpás, akinek ez mond többet)!

Azért még visszatérve Pécsre: a nyári rendezvény-forgatagban nagy örömünkre szolgált, hogy a legtöbb borász el tudott jönni, akár mindkét napon is. Nagy élmény ez azoknak a borkedvelőknek, akik eljönnek, poharat vásárolnak és megkóstolják a Pannon Borrégió idén kiválasztott 25 legjobbját. Nagyon sokan visszatérő vendégek, akik már harmadik éve járnak vissza, de volt idén németorszégi borkedvelő is, aki tavaly kóstolt először és most visszatért.

A hivatalos ceremónia pénteken délután volt, az okleveleket és a Zsolnay-tányérokat Schmidt Győző, a Pannon Borrégió elnöke és Farkas Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese adták át a borászoknak, képviselőiknek. Aztán máris készülődhettünk az első rohamra, akik pontban háromkor már poharat kértek. És voltak sokan, mindkét nap, este nyolcig.

25 bor. Egy délután. Borrajongóknak kihagyhatatlan és bepótolhatatlan élmény. Jó róla beszélgetni. Mindenki talál kedvenceket és talál cserelehetőségeket. Így szép ez. Mert a végén tényleg összeáll, tényleg megtudjuk, milyen is Pannon Borrégió. Magyarország kicsiben. A száraztól az édesig, a fehértől a vörösig, a könnyedtől a testesig, nincs ami nincs. Nem mi állítjuk, nekünk mondják. Mi csak örülünk neki, mert persze mi is így gondoljuk.

Nagy élmény volt összekóstolni a borokat a sajtokkal és a csokoládékkal. Ez az újítás jól bejött, Budapesten egyelőre "csak" csokoládé lesz kísérőként, de higyjék el, ez is éppen elég izgalmat rejteget.

A rendezvényről nagy örömmel olvasnánk mindazok véleményét, akik itt voltak, kóstoltak. Azért is, hogy jövőre még jobb legyen. Addig is, beszéljenek a képek:

A Pannon Borrégió TOP25 szervezői, a Pannon Borrégió és a Pécsi Borozó ezúton fejezik ki köszönetüket a rendezvény nemes támogatóinak:

Pécsi Tudományegyetem, Szigetvári Takarék, Tettye Forrásház, Zsolnay Porcelánmanufaktúra, Paksi Atomerőmű, Bortranzit.hu, Pécs/Sopiane Örökség Ház, valamint a Nemzeti Bormarketing Program - Magyar bor mindenkor.

Köszönjük a segítséget együttműködő partnereinknek:

Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány Borvidéki Hegyközségi Tanácsainak, a Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft.-nek, a Pezsgőház Étteremnek, Tésenyi Andreának, a Pécsi Gastro Clubnak, a Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetségnek, a Teleky Bistrónak és mindazon lelkes önkénteseknek, akik velünk együtt dolgoztak a szervezés során.

 

banner