Kérem Várjon!
Cikkek
Huszonöt kedvenc
Pannon Borrégió TOP25 a Hotel Palatinusban
zoranka
2011 June 23.

Szervezőként az este végére eléggé elfáradtunk, de megérte. A TOP25 látogatói létszámban is csúcsot döntött, közel háromszázan kóstolták végig Dél-Pannónia legjobbjait, de az új helyszín is jól funkcionált. A Hotel Palatinus Nádor-terme délelőtt, a Bartók-terem pedig délután nyújtott kiváló helyszínt a kóstoláshoz. A borok ezúttal valóban jó hőmérsékleten kerültek ki az asztalokra, sok borász személyesen jött el - amit ezúton is köszönünk nekik -, volt idő és tér beszélgetésekre, a kiegészítő termékek közül pedig a sajtosok a nap végére sajt nélkül maradtak. Jövőre folytatjuk.

DÉLELŐTT

A Pannon Borrégió TOP25 történetében először szerveztünk délelőtti szekciót, azaz úgy is neveztük el: mesterkurzusok délelőttje. Három-négy előadást terveztünk ide, végül is kettő és fél lett belőle, de aki eljött, valószínűleg nem bánta meg. Némi csúszással, fél tizenegykor kezdtünk, mintegy harminc vendég ismerkedett meg először a horvátországi, egészen pontosabban baranyai graševinákkal, azaz olaszrizlingekkel. Suzana Zovko, a Belje Pincészet borásza mutatta be a borvidéket és a pincészetüket, valamint 6 bort is kóstolhattunk, hármat a Belje, kettőt a Josić Pincészet, egyet pedig a Kalazić Pincészet kínálatából.

Három típust kóstoltunk, a száraz típust a Belje és a Kalazić 2009-es graševinai mutatták be, közülük nekem továbbra is a Belje volt az iskolázottabb, kifinomultabb, izgalmasabb, de a Kalazic is jóivású, korrekt tétel. A Belje Goldberg szelekciójából a 2008-as és a 2007-es graševina került a poharunkba. A 2007-es egy késői szüret száraz eredménye, nekem a 2008-as, több különböző szüreti időpontból összeházasított félszáraz olaszrizling tetszett a leginkább, nem könnyed, nem egyszerű, de sokáig lehet vele barátkozni. Az édes tételek a Josić Pincészetből kerültek ki, az utolsó bor, szép savakkal, izgalmas illatokkal és arányos felépítettségével inkább tetszett.

A magyar meghívott vendégünk ifj. Heimann Zoltán volt, aki a szekszárdi kadarkákról tartott előadást, borbemutatót. A kadarka eltűnése talán megállt, talán már inkább az újratelepítések kerültek előtérbe, nem szabadna hagynunk, hogy ez a rendkívüli, saját fajtánk eltűnjön. A kadarka sokszínűségét mutatta be a kóstoló is, Márkvárt Jani friss, lendületes kadarkáját egy sokkal érettebb, Vesztergombi József-féle kadarka követte, majd a fűszeres vonalat a Heimann-kadarka képviselte, míg a Sebestyén Csaba által készített Ivánvölgyi kadarka meg egy sűrűbb szövésű, komolyabb, de ugyanakkor gyümölcsösebb arcát mutatta meg a fajtának.

A szerb vendégünk sajnos egy hirtelen közbejött betegség miatt nem tudott eljönni, kárpótlásul a TOP25 zsűrijében közreműködő Djurdja Katić által felajánlott három szerb bort kóstoltuk meg  . A 2009-es morava egy autentikus bor, egy rezisztens fajta, a Milijan Jelić Pincészet készít belőle nagyobb mennyiséget egyedül. Elég erőteljes savakkal, szép illatokkal, könnyed, de kortyban sem tartalommentes bor. A pincészet két vörösbora közül inkább a Millennium 2006 cabernet sauvignon-merlot házasítás érettsége, érleltsége nyerte el a kóstolók tetszését, míg a a Mammoth Pinot Noir 2006-ban túlzónak találták a fát és a testességet is.

A mesterkurzusok végén a siklósi Kakas Bonbon ajándékát, egy-egy levendulás bonbont kaptak vendégeink.

 

DÉLUTÁN

A délután a díjkiosztóval kezdődött, kicsivel kettő után az eredményhirdetésre érkező borászok átvehették az okleveleket és az egyedileg feliratozott Zsolnay-tányérokat. A rövid, „borászok egymás között” kóstolót követően 15 órától a nagyközönség is megérkezett, már induláskor szép létszámban jelentek meg a vendégek és azt est végén több mint 250 látogatót regisztráltunk.

A korábbi éveknél tartalmasabb műsorfüzetet tudtunk összeállítani az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Bormarketing Program támogatásával, amely ezúttal a teljes kóstolófesztivált támogatta, így valóban lépni tudtunk legalább egyet, ha nem kettőt a lebonyolítás színvonalát illetően. Ez talán nem tűnik dicsekvésnek, vendégeink, a kiállító borászok erősítettek meg bennünket abban, hogy jó az irány. Igyekezni fogunk tartani, még fejlődni tovább.

A partnereinknek köszönhetően gazdag volt a kiegészítő termékek kínálata, sajtókat kóstolhattunk a Kaba Farm és Papp Zsuzsa kínálatából, borlekvárokat hozott a nagyharsányi Ősi Családi Vinárium és Szőlőbirtok, mézeket Tíber Mihály, friss, natúr Gyümi gyümölcsleveket a tolnai Dunarét, szénsavas és mentes vizeket a Tettye Forrásház, míg remek pálinkákat és párlatokat a Brill Pálinkaház. Köszönjük nekik, hogy időt, energiát szántak ránk és vendégeinkre!

Szervezői szemmel viszonylag gördülékenyen ment minden, a helyszínen elégedett vendégekkel és kiállító borászokkal (bár nem mindenki képviseltette magát, ezt többen sérelmezték is…) találkoztunk, de örülnénk minden visszajelzésnek, hogy jövőre még szebben s jobban, de mindenképpen legyen Pannon Borrégió TOP25.

És közben nem szeretnék megfeledkezni arról sem, hogy a verseny, majd a kóstolófesztivál megszervezését és lebonyolítását nagyon sok barátunk, önkéntesünk lelkes, önzetlen segítsége tette lehetővé, akik megszámlálhatatlan munkaórában ajándékozták nekünk idejüket s energiájukat. Köszönjük!

 

A KÖZÖNSÉG VÁLASZTOTT

Idén először szavaztattuk meg a publikumot, melyik bor ízlett vendégeinknek a legjobban. legnagyobb örömünkre a jelen lévők közel fele leadta a szavazatát, s ami még izgalmasabb: mind a huszonöt borra érkezett legalább 1 szavazat.

Nagy verseny alakult ki az élmezőnyben, a két legnépszerűbb bor között a végére mindössze egyetlen, de annál inkább fontos voks döntött. A 2011-es Pannon Borrégió TOP25 Kóstolófesztivál közönségdíjas bora így Jekl Flóra Il Primo Cuvée 2007-es évjáratú bora lett. Gratulálunk!

 

HÁTTÉR

Idén negyedik alkalommal hirdette meg a Pannon Borrégió és a Pécsi Borozó a négy dél-pannon borvidék, Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány regionális megmérettetését. Május 12-én rendezték meg a Pannon Borrégió TOP25 borversenyt, a régió legrangosabb boros vetélkedését. Minden eddiginél több bort neveztek a négy érintett borvidékről, 50 pincészet összesen 151 bora versengett a 25 helyért. A Pannon Borrégió TOP25-ön évről évre 10-15 százalékkal több bor verseng a bekerülésért, ez is jelzi, hogy díj egyre komolyabb rangot és elismerést jelent. A Pannon Borrégió TOP25 Kóstolófesztiválját az idén június 18-án, szombaton rendezték meg Pécsett, a Hotel Palatinus City Center Bartók termében. A kóstolófesztiválon közel háromszázan ízlelhették meg a Pannon Borrégió borválogatottját, de egyúttal a Dél-dunántúli Falusi Turizmus Klaszter és a Sipőcz Ház segítségével a helyi termékek széles spektrumát is.

 

PANNON BORRÉGIÓ TOP25

Agancsos Pincészet Villányi Portugieser 2010
Blum Pince Villányi Cabernet Sauvignon Barrique 2006
Bock Pince Villányi Hárslevelű 2009
Bodri Borászat Faluhely Szekszárdi Cabernet Franc 2008
Danubiana Borászat Pannon Syrah 2009
Danubiana Borászat Tolnai Zöldveltelini 2010
Dúzsi Tamás Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2010
Ebner Pince Pécsi Cirfandli 2010
Gere Tamás és Zsolt Pincészete Villányi Aureus 2007
Günzer Tamás Pincészete Villányi Merlot 2008
Günzer Tamás Pincészete Villányi Pinot Noir Reserve 2009
Jekl Flóra Villányi Il Primo Cuvée 2007
Lelovits Pincészet Villányi Syrah 2009
Lisicza Borház Pécsi Sauvignon Blanc 2010
Matias Borászat Pécsi Zweigelt 2008
Matias Borászat Villányi Kékfrankos 2007
Maul Zsolt Villányi Taurus 2007
Mészáros Pál Borház Szekszárdi Bodzási Kékfrankos Válogatás 2009
Riczu-Stier Pincészet Villányi Merlot 2009
Takler Pince Szekszárdi Cabernet Franc 2008
Takler Pince Szekszárdi Kékfrankos Reserve 2007
Tűzkő Birtok Tolnai Renana 2010
Tűzkő Birtok Tolnai Tűzkő Domb Cuvée 2006
VinArt Pincészet Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2007
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Villányi Duennium 2006

banner