A felszínen aztán hamar rádöbbent, hogy gonoszságból származó erejének hála csudás dolgokra képes, amikkel előbb megrémisztette, majd állandó rettegésbe taszajtotta a környék lakóit. Hogy magától unta e meg a parasztok folytonos bosszantását, a tej savanyítását, a jégeső idézését, azt nem tudni, de idő után uradalomalapításba kezdett. Domb tetejére palotát épített, juhokat és marhákat hozatott, s felszántatva hegyet-völgyet gabonát vetett. No persze nem ő, hanem a munkára fogott parasztok dolgoztak az Ördögszántotta-hegy völgyében, akik fizetségül azt kapták tőle, hogy nem vitte el gyerekeiket a gyermekágyi láz.

Teltek-múltak az évek, végül a falusiak is lassan hozzászoktak az Ördög állandó jelenlétéhez, pöffeszkedéséhez, ellent mondani amúgy sem mertek, tudtak volna. Húszévente aztán ellátogatott az Ördög Öreg Anyja (a Boszorkány) a faluba, hogy patás fiának szűz feleséget válasszon. Hiába bújtatták a családok pozsgás arcú lányaikat kihűlt kemencébe, szénaboglya közepébe, fel a padlásra, az Ördög Öreg Anyja bibircsókos orrával ott is kiszimatolta őket. Mit volt mit tenni, húszévente más-más család öltöztette gyászruhába (az Ördögnek ünneplőbe) lányait, s várta a Vasorrú érkezését, rikácsolását.

Történt, hogy sor került Harka, a szép leány családjára. A szülők könnyezve nézték lányukat, aki dacosan, összeszorított szájjal sandított vissza rájuk.

- Már pedig én nem állok össze azzal a patással! - toppantott kis lábaival Harka.

- Lányom-lányom, légy belátással. Áldozatod megmenekíti a falut a rontástól! - csitította az anyja.

- Áldozzon a fene. Hát egy férfi sincs a faluban, aki a vasvilláját belebökné a vörös testébe? - kesergett tovább a feketeruhás menyasszony.

- Vigyázz, te lány, miket beszélsz! Nem lehet ám packázni a pokol teremtményeivel. Tekintetük égő kén, bőrük mint a szikla – dorgálta meg az apja.

Hanem akkor már dübörgött a föld, viharfelhők sötétítették el napot, mert hat lángoló szarvú ökör vontatta fogaton megérkezett az Ördög. Kifényesített patákkal, csillámló szarvakkal maga volt az eleven rettenet, s ehhez még felette röpködött az Öreg Anyja, a Boszorkány is a seprűjén. Füstöt eregetve lépett be a ház udvarára, s elkurjantotta magát:

- Te paraszt, hát hol a lányod! Nosza üljük meg a kézfogást, esküvő hat holdtölte múlva. De mozogjál, mert nem érek rá egész nap!

Harka szemlesütve, a félelemtől kissé sápadtan, szülei noszogatásának eleget téve, de azért vonakodva lépett át a küszöbön.

- Hinnye, a mindenségit, hogy hívnak lányom? - biccentett az Ördög.

Harka szegény csak a zsebkendőjét szorongatta, s földet bámulta.

- No, te megnémultál? – rázta meg Harka vállát a Boszorkány.

Harka egyik szülője sem tudott válaszolni ijedtében, majd megvette őket az isten hidege, ha nem lett volna ott az ördög, aki ezt bizonyára rossz néven vette volna.

- No, de úgyis jó! - bosszankodott az Ördög, majd vállára kapva az elernyedt Harkát, maga mellé ültette a bakra, úgy hajtottak vissza a birtokára, mint valami halottas menet, csak épp temetés nem volt aznap.

Az Ördög házába érve nem teketóriázott a patás! Leugrott a bakról, és lekapta Harkát is.

- Jól figyelj, te lány! - mennydörögte, és lángot vetett a szája. - Ami enyém, gonoszságban szerzett gazdagságom tied is, amíg megtartod azt, amit mondok. Előtted száz meg egy feleségem jómódban és boldogságban élte meg, ami adatott. Amíg itt laksz, a Macska fogja vigyázni minden lépted, lesz őrződ és társaságod. De figyelmeztetlek, ne fontolgass szökést, mert akkor vérszomjas tigrissé változik, s felfal azon nyomban.

Harka hitte is, meg nem is, de hát már elég képtelen dolog történt ahhoz, hogy bizonyság nélkül is hitelt adjon az Ördög szavának.

- A szőlőlugasba neked nincs bejárásod - folytatta az Ördög. - Nézheted gyümölcsét, de közel menned nem szabad. Kecskémtől, Kakasomtól távol tartsad magad, meg ne simogasd őket, mert elfeketül tőle a kezed. S ha nem vagyok, ne kérdezd hol vagyok. Fogadd meg szavam, s jó sorsod lesz itt nálam.

Hanem mind a domboldalon, mind a völgyben sok szőlője volt ám az Ördögnek, körbevette a házat mint a várfal, Harka, ha csak repülni nem tudott, nem menekülhetett. Mivel akkoriban az emberek még nem termesztettek a szőlőt, babonás félelemmel néztek rá, és az Ördög gyümölcsének tartották. De az Ördög sem bort készített ám belőle! Mert akkor régen a szőlő még tejfehér volt mind, s a héján belül színültig volt varázstejjel.

Aznap este sokáig kesergett Harka, a szép leány. A Macska csak nézte, nézte, ölébe feküdt, dorombolt neki, próbálta vigasztalni. S így ment ez jó darabig. Harka búslakodott, de annak örült, hogy férjeura az Ördög, többnyire távol jár. Pirkadat után befogta kocsija elé a Kecskéjét és Kakasát, majd elhajtott, s álló nap távol volt. Alkonyat után, éjfél tájt tért csak vissza. Máskülönben Harkát jól tartotta, csak épp a legédesebbet, a szabadságát nem adta meg neki.

Történt, hogy egy napon, közel már az esküvőhöz, mikor Harka nem tudván beletörődni sorsába a szokottnál is jobban kesergett, ránézett okos szemekkel a Macska, majd Harka legnagyobb meglepetésére megszólalt:

- Ne sírj te lány! - mondta szelíden. - Ne keseregj, mert én segíthetek rajtad. Ne ijedj meg tőlem, mert tudd meg, hogy valaha én is ember voltam. Ember és bús menyasszony, mint te, és én sem elégedtem meg a rabságommal. Két testvérem próbált megszöktetni, de az Ördög meglepett minket, bűbájt bocsátott ránk. Engem örök időkre mennyasszonyai őrévé változtatott macska képében. Bátyámat kecsketestbe tette, hogy észrevegye a hívatlanokat, öcsémet pedig kakassá formálta, hogy figyelmeztesse a betolakodókra.

Harka feszülten hallgatta a Macska történetét. Örült, hogy szövetségesre talált, még ha az új barát példája még inkább a reménytelenségre kárhoztatta. De furfangos lány volt Harka, s mivel szükségben az agya is jobban járt, azt mondta:

- Segíts rajtam, drága Macska, s nem leszek hálátlan. Szüleim házában fogsz élni testvéreiddel, kecskebátyád káposztán, kakasöcséd szemétdombon élhet, neked pedig szabad bejárásod lesz az aludttejhez, s a kemencére.

- Hallgass ide Harka, de jól figyelj. A szőlőbe azért nem szabad menned, mert a halandó érintése elpusztítja a varázslatot, pedig az Ördög onnan nyeri erejét. Természetfölötti hatalmát a szőlőszemekből szívja ki, ember nem érhet hozzá, azért nem léphetsz be oda. Hallgass ide Harka! Nem dolgozni jár az Ördög furmányos szekerén, hanem a napot üldözi. Így megy ez már hosszú idő óta. A kapzsi Ördög mindent magának akar, varázszsákjába rejti a napot, s akkor éjszaka borul a földre. Zötykölődik vele vissza egész éjjel. S örök sötétség lenne a földön, ha nem lennének testvéreim. Mert tudd meg, minden este, míg a Kakast kifogja, kecskebátyám szarvával kioldja a zsák csomóját. Ha meg a Kecskét fogja ki elébb, kakasöcsém csipkedi el a kötelet. S mire az Ördög megfordul, a nap már ki is gurult, s szélsebesen menekül az Ördög elől, aki aztán álló nap üldözi, míg estére beéri, és újra befogja. Öntelt lélek, eltelve hatalmával, ezért nem gyanakszik testvéreimre. De hajj, minket köt a bűbáj, neki magának nem árthatunk, de a napnak segíthetünk.

Harkát a megmenekülés ígérete kerítette hatalmába, s a reménnyel telt el szíve. Ha ilyen vak az Ördög, és ő tudja, hol kell sebezni, talán még le is győzheti.

- Ide figyelj drága Macskám, megmentelek téged és testvéreid. Egyet se félj, amíg engem látsz - mondta Harka. - Holnapra mindahányan szabadok leszünk, csak elmondom, mint tegyetek a testvéreiddel!

Másnap Harka már a tornácon várta az Ördögöt, aki annak rendje és módja szerint, ahogy a Macska mondta, begördült Kecske-Kakas vontatta szekerén az udvarba. S mit ad isten, egy dagadó zsákot is cipelt magával.

- Édes uram, férjem uram, hol voltál ilyen sokáig? - hívogatta Harka. - Jöjj gyorsan, mert kihűl a vacsorád, s látogatóba jött Boszorkány Öreg Anyád.

Az Ördögnek több se kellett, leugrott a bakról, s a zsákot hátrahagyva rohant be a házba. Harka csak erre várt! Jól odasózott a sodrófával az Ördög fejére. Nagyot puffant a földön az Ördög, de Harka már rohant a szekérhez, hóna alá kapta a zsákot benne a nappal, és szaladt egyenesen a szőlők közé. Fejét tapogatva jött elő az Ördög, iszonyú haragjában lángolt a szemöldöke.

- Hol vagy te lány! – ordította, a feje búbja is kénköves füstöt eregetett mérgében. - Csak kerülj a kezem közé! Muslincaként fogsz élni örökkön-örökké, ha megtalállak. Macska, Kecske, Kakas, haszontalan állatok, mit álltok itt? Kapjátok el azonnal!

Mit tehettek szegények, a bűbáj fogta őket. Harka után vetették magukat.

Harka eközben már a szőlő közepén járt. Itt kioldatta a zsák száját, s elbújtatta a napot az egyik szőlőszembe. Hanem a nap olyan erősen sütött, hogy csak úgy világított a szőlőszem! „Így rögtön megtalálja” ijedt meg Harka. S könyörögni kezdett: „én istenem, jó istenem, egyszer már nem figyeltél, s mi lett velem, most ne hagyj el engemet!” De alig ejtette le a kezeit ölébe, s nyitotta ki a szemét, az összes csillag leszakadt az égről abban a pillanatban. De úgy szakadtak le, hogy minden szőlőszembe jutott egy, s úgy világítottak, hogy a teremtő se tudta volna megmondani, melyik szőlőben bújik meg a nap, s melyekben a csillagok. Harka örömében felsikoltott, ahogy megfordult a világ, s a föld átvette az ég szerepét. Mert így sikerült elrejteni a napot az ördög elől, aki iszonyú haragjában három bűbájjal sújtott állatát maga előtt hajtva éppen ekkor Harka fölé magasodott.

- Hát itt vagy te eszement, de véget is ér nyomban az életed! – üvöltötte az Ördög lángoló pofával Harkának, aki remegve, szemét lehunyva várta az átkot.

Ez idő alatt azonban a nap és a csillagok sem voltak tétlenek. Fényükben-melegükben felforrtak a szőlőszemek, s úgy párolgott el belőlük az Ördög tejfehér ereje, mint a hajnali pára nyári reggel. Úgy égett el a gonoszság, hogy nyoma nem maradt. Hanem ekkor feloldódott az átok a három elvarázsolt testvérről! S azok sem voltak restek, mert azon nyomban nekiestek az Ördögnek, és csípték, rúgták, karmolták, harapták. Szaladt ám az ördög, mert ereje nélkül gyenge volt és gyáva. Szaladt egészen a világ végéig, talán még ma is szaladna, ha nem érte volna utol Boszorkány Öreg Anyja, hogy szégyenükben örökre elbujdossanak.

Hanem boldog nap virradt az ördögkergetőkre ott a szőlő közepén! A nap és a csillagok visszatértek a helyükre, Harka, a Macska, a Kakas meg a Kecske pedig elindultak hazafele a faluba. A szőlő pedig örök időkre megváltozott. Amiket a csillagok és a nap bearanyozott, befűszerezett, mind átváltoztak, azokból lett a fehérbor. Amelyekre meg a menekülő ördög vére freccsent, bevörösödtek, és azokból lett a vörösbor. S azóta, s onnan, az Ördögszántotta-hegyről származik a bor, művelik ezért az emberek nagy gonddal a szőlőt, és sokak boldogságára készítenek belőle fehéret s vöröset.