Volt pár bor, amiről csak instafotó került fel a világhálóra, de érdemesek lennének arra, hogy bővebben is írjunk róluk. Hét bor került a szűkebb körbe, közös pontjuk azon túl, hogy a saját gyűjteményemből kerültek elő és mindegyiküket decemberben kóstoltam (újra), igazándiból nincs.
Menjünk visszafelé az időben. Két napja bontottam meg egy fehéret, könnyedet, illatosat, ritkán bontok magamnak ilyet, de most érdekelt, mit mutat, hiszen a nyáron kóstoltam meg először.
Bevallom, korábban elég kevés tapasztalatom volt a nektár fajtát illetően, annyit tudtam róla, hogy Bakonyi Károly nemesítése ez is, cserszegi fűszeres és Judit keresztezése, a hetvenes évek legelejéről származik. Nem nagyon terjedt el, összesen 24 hektár van belőle az egész országban, ebből alig kettő Zalában.
Dóka Éva Pincészetében nyáron jártunk, amikor két nap alatt barangoltuk be a borvidék egy részét, Zalaszentgróton találtunk rá a nektárra, ők 0,8 hektáron gazdálkodnak a fajtával, összesen közel húsz hektár terem itt. Bővebben a Pécsi Borozó őszi számában lehet a pincészetről olvasni.
A nektárról meg most itt egy kicsit többet, mert tetszetős bor, könnyed, friss, még most is nagyon lendületes, jó savakkal. Benne van az irsais-cserszegis, mostanság elég trendi illatvilág, de kortyban nem megy el nagyon pacsulisba, kedves, kellemes, nem sok maradt a palackban, addig kóstolgattuk. Amíg másik ne jön szembe, ez az ország legszebb nektárja. 87/100 pont.
Viszonylag ritkán bontok rozét, decemberben végképp. Valahogy mindig másfele moccan a kezem, ha bort keresek a polcon, de itt szándékkal történt a félrenyúlás.
A tribidrag ugyanis a mostanság általánosam használt horvát neve a korábbi crljenak kaštelanskinak, azaz a kaliforniai zinfandel, az olasz primitivo, vagy a montenegrói kratošija fajtának. Amióta a DNS-azonosság és az eredet a dalmát partok felé mutat, a horvátok elég sokat telepítenek a fajtából, amely a kilencvenes évekre szinte a kihalás szélére jutott.
Szokatlan ugyanakkor, hogy nem délen, a melegebb tájakon, hanem egy tipikusan kontinentális borvidéken, az olaszrizling, azaz graševina horvát fővárosában, Kutjevóban telepít valaki tribidragot. Persze csak akkor, ha nem ismerjük Vlado Krauthakert, aki hatvan fölött sem állt le a kísérletezéssel. Egyelőre vörösben nem mutatja a csúcsokat, csak rozénak jó a termés, de abban meg kiváló.
Főleg így, egy év elteltével, amikor a partirozék már kipukkannak és megadják magukat, ez még mindig bor, még van benne igazi gyümölcsösség, vannak savak, de nem karcos. Nincs benne fáradtság, egy cseppnyi érettségen túl, ami meg belefér. Nekem így, ez a rozé most igencsak tetszett. 86/100 pont.
A móri Molnár/Paulus pincészetet nem ismerem, viszont érkezett tőlük egy karton bor a nyári Mustránkra és többségük egész jó eredményt ért el. Akkor is tetszett, most sem mondhatok mást erről a zenitről, ami sajnos a nemrég megrendezett pécsi Zé Fesztről hiányzott.
Tiszta illat, grapefruit, vágott fű, fehérbors, lime. Egyenes vonalú, jó savú, nagyon gyümölcsös korty. Tartalmas, jól iható, egészen hosszú, haraphatóan gyümölcsös zárással. Írtuk akkor és ez most is helytáll. Annyi kiegészítéssel, hogy van egy kis fanyar, talán fémesnek is mondható íz, plusz az alkohol is ott ragad a nyelv hegyén, ami nekem még pont bejön, beleillik a bor aromatikájába.
A zenitről egyre inkább gondolom azt, hogy érdemes vele komolyabban is foglalkozni. Nem csak amiatt, hogy ízjegyeivel, illatával beleillik a világ populáris trendjeinek sorába, de hosszú távon érdemes arra, hogy nem csak friss, könnyed, hanem még ennél a Gold Zenitnél is komplexebb, érleltebb tételeket adjon. 88/100 pont.
A kíváncsiság bontatta fel velem ezt a bort, de hiszek benne, hogy még így is korai volt, noha már a 2016-os került piacra. Komoly, elég komplex összetett illattal nyit, érett piros gyümölcsök, hordófűszerek, kortyban a tannin is határozott, hosszú, tartalmas bor, érdemes vele hosszabban foglalkozni, szellőztetni, időt hagyni, hogy a fűszeres-gyümölcsös kedvessége kerekedjen felül.
Annyit tudunk a borról, hogy 12 hónapig érlelődött Takleréknél 80 százalékban másod- és harmadtöltésű, 20 százalékban új, 500 literes magyar és francia tölgyfahordókban. Az összetétele: 47 % kékfrankos, 20 % merlot, 20% cabernet sauvignon, 8% syrah, 5% kadarka.
Jó példája az érlelhető szekszárdi bikavérnek, nekem mindent összevetve bejött. Két napig barátkoztunk, voltak hullámzásaink az egymásra találásban, az első blikk kifejezetten nem tetszett, volt benne valami hűvös távolságtartás, viszont ahogy nyílt, ahogy hagytam neki időt, úgy lett kerekebb, mélyebb, szebb. 88/100 pont.
Egy kékfrankos, azaz frankovka is bekerült a sorba. Nem igazán forgalmi tétel, nem nagyon találtam róla adatokat, a pincészetben lehet beszerezni. Krauthakerék kékfrankosa elsősorban házasításokba kerül, de egy kisebb mennyiséget azért lepalackoznak önállóan is.
Nekem összességében tetszett, elég fűszeres, érett, gyümölcsös vörösbor, most jó állapotában, kicsit a tannin lóg kis belőle, egyébként mutatja a fajtát is, inkább villányi, mint szekszárdi stílben.
A jobb horvát kékfrankosok közé sorolom be, szépen elkészített bor, jó vörösbor, a nagyobbik része egy remek burgundi marhát gazdagított, lévén mégiscsak egy nagyburgundiról beszélünk. 87/100 pont.
A Tikveš Macedónia legnagyobb pincészete, harminc millió feletti palackszámmal évente, ráadásul sok más macedón borászattól eltérően nem folyóboroznak. A Special Selection sorozatban a temjanika, a cabernet sauvignon mellett a vranec volt a kedvencem.
A vranec, azaz vranac (Montenegróban, Szerbiában és Hercegovinában) a szocializmusban került Macedóniába, amikor itt 30-60 évvel ezelőtt nagy mennyiségben telepítettek el szinte minden délszláv fajtából. Nem minden talált annyira otthonra a Vardar völgyében, mint a vranec, amely ma talán a legnépszerűbb fajta is.
A bor illata már behízelgő, a friss bogyósoktól az aszalt szilván át a konyakmeggyig a gyümölcsök széles spektrumát villantja fel, épp csak leheletnyi hordófűszert adagolva. Kortyban édes tanninok, korrekt savháttér, érett, szaftos gyümölcsök, finom fűszeresség. Elég komplex, de semmi sem túlzott. Egy egész estén át lehet vele barátkozni, de másnap és harmadnap is mutatja értékeit.
És ne felejtsük el hozzátenni, hogy olyan 6 eurós árkategóriáról beszélünk. Élmény, legalább 90/100 pontos.
Az Aszú napon természetesen én is aszút bontottam, mégpedig aszúban bevallom, nem túl erős gyűjteményem egyik féltett darabjára voltam kíváncsi.
Azt írja róla a weboldal, hogy a tokaji borvidéken található Patricius Borházat a Kékessy család múltból táplálkozó és a jövő iránt érzett borászati elhivatottsága hívta életre. A család felmenői apai és anyai ágon már a XVIII. századtól ismert szőlőbirtokosok Mátraalján és Tokaj-Hegyalján. A 8 történelmi első osztályú dűlő gazdagságát ötvöző 85 ha-os birtok központja Bodrogkisfaludon, a Várhegy-dűlőben épült fel az 1867-ben megjelent Tokaj-Hegyalja Albumban is szerepelő uradalmi présház átalakításával, melyhez ma már egy organikus stílusban épült, modern, gravitációs rendszerű borászat is csatlakozik, tökéletesen tükrözve a hagyományok és a korszerű modernitás együttélését a világörökségi tájba.
Egy horvát gasztromagazinnak készítettünk egy nagyobb lélegzetű riportot Tokajról jó sok évvel ezelőtt, 2010 áprilisában jelent meg, akkor jártam is a pincészetben, kóstoltunk is egy szép sort, ezzel az aszúval is ott ismerkedtem meg.
Most, nyolc évvel később még mindig remek bor. A dugóval meggyűlt a bajom, noha a pincészetből került hozzám, itt meg borhűtőben volt végig, a dugó mégis szétporladt, de egy gyors szűréssel megmentettük a lényeget. Mondhatnám, 180 gramm cukor, nyolc és feles sav, 70% furmint, 30% hárslevelű - de ezek csak számok. A bor érett gyümölcsökkel kezd, őszibarack befőtt, aszalt kajszi, a trópusi gyümölcsök illata, amit a keleti árusoknál érezhetünk. Mézben áztatott mazsola. Szaftos datolya. Olyan mély és olyan hosszú, hogy még reggel is első emlékünk marad. 93/100 pont.