Van úgy, hogy bizonyos emberek nélkül egy-egy hely, pillanat, érzés nem képzelhető el. Kettő is volt, amit Becker Leonóra nélkül nem tudtam elképzelni: sem a villányi borutat, sem Palkonyát. Az a helyzet, hogy ma sem tudom, pedig napok óta olvasom a gyászjelentést: december 26-án Nóra elhunyt.
Amit ma Villányként ismerünk, a borturizmus, a borút, valóban nehezen elképzelhető nélküle, aki több mint 20 éve megalapította az első magyar borutat, majd hozzájárult ahhoz, hogy másutt is létrejöhessenek hasonló szerveződések.
Ahogy igaz ez Palkonyára is, hiszen hol polgármesterként, hol civilként, de mindig a falu érdekében dolgozott.
Volt benne elhivatottság, önzetlenség, sokáig csak kívülről láttam és tiszteltem. A makacs borvidéki öntudatba néha beleütköztünk, én szélesebb régióban gondolkodtam, ő Villányban és számára ez mindenek felett állt.
Egy idő után aztán nem csak egymás mellett, de együtt is dolgoztunk, és ha valami nem volt rendben egészen, mindig megjegyezte, hol finomabban, hol kevésbé finoman, de mindig segíteni akart vele és mindig igaza volt, ott volt a hiba, ahol mondta.
Őszintén csodáltam azt az elszántságot és kitartást, amivel ezt az elmúlt két évtizedet végigcsinálta. Fáradhatatlan volt és szeretett faluja mellett egy egész borvidéket tudott megmozgatni.
Tudtam, hogy régóta küzd a betegséggel, de valahogy mindvégig bíztam benne, olyan erős volt mindenben, biztos itt is győzni fog. Sajnos, nem sikerült.
Végső búcsút 2016. január 8-án, pénteken 14.45-kor veszünk tőle a palkonyai temetőben. Előtte, 14 órakor katolikus gyászmise a palkonyai Szent Erzsébet templomban. Az elhunyt kérésére a gyász színe a fehér.