Kérem Várjon!
Cikkek
Fyrmonia Organic Winery
Boutique borászat a kastély árnyékában
Ercsey Dániel
2023 March 22.

A felvidéki Fűr település akár meg is maradhatott volna a sokkal ismertebb Kürt „háttérországának“, de a Château Rúbaň borászat miatt máshogy alakult és most itt az újabb borászati vállakozás a faluból!

A fotókat a szerző készítette

Bevallom kicsit elfogultan szálltam ki a kocsiból Fűr központjában, a szépen felújított, sőt inkább tégláról-téglára újjáépített parasztház és duplaporta előtt, hiszen nem gyakran történik meg az ember életében, hogy egy egykori diákja vadiúj borászatába látogathat el. Velem márpedig éppen ez történt. és akkor még nem is tudtam, hogy a tulajdonos mellett, aki nem más mint a Bauer házaspár (közülük Ildikó volt a diákom a Borturisztikai szaktanácsadó képzésen, azóta a 3 folyó völgye prominense lett), a borász személye is kellemes meglepetés lesz. Bóna Zoltán ugyanis szintén a diákom volt a fenti képzésen, így hamar családiassá formálódó hangulat kerekedett a birtokközpont konyha-szekciójában, persze ez nem csak a társaságnak, hanem a zseniális kencéknek és zsíroknak, kenyérnek és kolbászoknak, olajnak és boroknak is köszönhető volt…

Jelenleg 3Ha-ról dolgoznak fel szőlőt, de a középtávú cél a 4.5Ha, árulkodó azonban, hogy az üzem kapacitása 10 hektárra és 60.000 palackra van belőve. Ildikó el is mondta, hogy a távlati cél egy olyan borászat létrehozása, ami egy családot el tud tartani. Szlovákiában ugyan magasabb áron lehet értékesíteni egy palack bort, de a képlet csalóka. Egyrészt sokkal kevesebb a lélekszám, másrészt ugyanúgy egypólusú a piac Pozsony központtal, mint nálunk Budapesten, harmadrészt pedig a tapasztalataim szerint a borkultúra még kissé le van maradva a magyarországihoz képest, úgyhogy merész tervek egy induló borászati vállalkozástól, de bízom benne, hogy nem teljesíthetetlenek!

A szőlők mind a fűri szőlőhegyen vannak, eleinte az is kérdés volt, hogy nem kellene-e a szomszédos Kürtön is területeket venniük, de végül a szőlő és a bor meggyőzte mind a fiatal házaspárt, mind a borászukat, hogy érdemes lesz csak a fűri terroir-ra koncentrálni. A dolog annyira friss, hogy még csak egy évjárat kóstolható palackból, illetve egy másik ami még a hordókban és tartályokban pihen, úgyhogy nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de az már látszik, hogy a borok megütik az elvárt minimumot, tiszták és frissek, sőt, vannak közöttük kifejezetten jól iható, kellemes tételek is.

Ami pedig a jövőt illeti, szeretnének egy kicsit belefolyni a borturizmusba is, ami - ha sikerül összefogni a kastélyban működő borászattal, de hát miért ne sikerülne - fontos pont lehet a borok értékesítésében is. A ház alatti kóstolópince, a ház mögötti terasz, a tervezett vendégház, a hétvégi állandó nyitvatartás, a kínált falatok és szörpök, no meg a borok már most jó háttérként szolgálhatnak kisebb koncertekhez, pop-up rendezvényekhez, irodalmi felolvasóestekhez, de a Château Rúbaň borhoteljének a vendégeit is érdekelheti - kiegészítő programként - egy második kóstoló, ha a kastélyban már túl vannak az elsőn. Öröm látni, hogy a felvidéki borélet egy újabb szereplővel bővült, reméljük a jó példa ragadós lesz! (Érdemes a címkékre is figyelni, tetszett a fiatalos design.)

Kékfrankos rozé 2022 tartályminta

Közepes málnás szín. Az illat visszafogott, inkább meggyes. Az íz sem harsány, piros bogyós gyümölcsökkel operál. Feszes szerkezet, jó savak, tetszik, hogy nem egy tutti-fruttis tucat rozé. 86/100 pont

Rajnai rizling 2022 hordóminta

Közepes citrom szín. Az illatra még nagyon ráül a hordó, főleg mogyoró és vanília képében. A savak rendkívül élénkek, citromosak, az egész korty kissé kusza még, de ha kivárják a megfelelő időt, szépen összesimulhat. 85-88pont/100 pont

Pinot noir 2022 hordóminta

Halvány rubin szín. Illatában málna, cseresznye, cékla és pici füst. Kóstolva feszes tanninok, elegáns savak, közepes test. A korty már most gyümölcsös, a szerkezet már most szépen megmutatja magát, szinte kész van! 88/100 pont

Sárgamuskotály félédes 2022 tartályminta

Közepes citrom szín. Intenzív virágos illat. Kóstolva kétarcú bor, ha komolyabban odafigyelünk, érezhetjük, hogy nem is annyira könnyed a szerkezete, lehet, hogy a héjon áztatás volt egy kicsit hosszabb? A tanninok szép tartást adnak a kortynak, a savak lendületesek, az ízben az édes kajszi mellett zöldfűszerek is felbukkannak. Ilyen a tökéletes teraszos bor, csak maradjon nyárra is! 86-87/100 pont

Kékfrankos 2022 hordóminta

Közepes rubin szín. Illatában meggy és grafit, pici rumosmeggyes háttérrel. Kóstolva közepes testet és penge savakat kapunk, a fa jelen állapotában még ráül a borra, de felsejlik a háttérből a szép gyümölcsösség is. Ha minden jól megy, a pince első 5 csillagos bora lesz! 90/100 pont

Frizzante 2021

Közepes citrom szín, zöldes reflexekkel. Az illat kirobbanóan muskotályos, de egyben picit fülledt, érdemes szellőztetni egy picit. Szájban rendkívül élénk savakat kapunk, szép felhabzással, citrommal és birssel, fehér virágokkal. A lecsengésben lime. 82/100 pont

Sauvignon blanc 2021

Halvány citrom szín, zöldes reflexekkel. Illatában zöld barack és sárgadinnye. A test közepes, a korty ásványos reflexekkel felvértezett körte, passiógyümölcs, egres és mangó egyvelege. Élénk savak, hosszú lecsengés, friss összhatás. 87/100 pont

Rajnai rizling 2021

Közepes citrom szín. Illatában citrusok és fehér virágok, körtével a háttérben. Mondhatni tipikus friss rajnai illat. Közepes test, penge savak, szép hordófűszerek, citrom és zöldalma, körte és puncs. A lecsengése közepes. 84/100 pont

Kékfrankos 2021

Közepes rubin szín. Buja illat, fekete bogyós gyümölcsökkel és pici lekvárossággal. Nagy test, kerek savak, a kirobbanó gyümölcsösség mellett felbukkanó étcsokoládés aromákkal, málnával és meggyel. Sokkal direktebb, sokkal behízelgőbb, el tudom képzelni, hogy lesznek, akiknek ez jobban tetszik, mint a 2022-es társa. 87/100 pont

Pinot noir 2021

Közepesnél halványabb rubin szín. Illatában kókusz és málnalekvár. Nagy test, kerek savak, gyümölcsös korty, a meggylekvár mellett felbukkanó szeder. Hömpölygő, édeskés és hosszú a korty, egy melegebb (?) év lenyomata. 86/100 pont

banner