A Bükk rengeteg meglepetést tartogat. A gyönyörű táj, a természetei környezet változatossága és szépségei mellett bizony borokban is óriási az előrelépés, Ercsey Dani szerkesztő kollégánk egy évtizede térképezte fel a borvidéket, van összehasonlítási alapja is, mi többiek rutintalanul felfedezni mentünk és szinte csak pozitívan csalódtunk. Mondjuk Miskolcon kívül kevés igazi gasztronómiai kihívással futottunk össze, de nem is volt rá időnk, a nyolc pince bejárása elég komoly logisztikát igényelt, ezúton is köszönjük a segítséget a Szövetség a Bükkért tagjainak, külön Hajdu Rolandnak, akinél lelkesebb idegenvezetőt nem is találhattunk volna. Érdemes átolvasni a következő epizódokat is és betervezni egy bükki látogatást. Mi megkaptuk, amit Miskolc és a Bükk adhatott, hogy egy klasszikussá nemesedett sorral indítsuk közös virtuális bortúránkat.

A Bükki borvidék

A Bükki borvidék az egyik legismeretlenebb bor-szeglete hazánknak, ez pedig annak fényében különösen fájdalmas, hogy egyes dűlőkben szinte összeér a szomszédos Egri borvidékkel. Ebből már sejthető - ha a nevéből nem jöttünk volna rá -, hogy a Bükk-hegység déli és keleti lejtőin fekszik, nyugatról az Egri borvidék határolja, keleten a Sajó és a Hernád völgye. A szőlőkataszteri terület majd 18.000 hektáros mérete tiszteletet parancsoló, de az 1750 hektárnyi szőlőterület a borászok szerint valójában jó, ha eléri az 500 hektárt.

A szomorú helyzetet tovább nehezíti az elvándorlás, az elöregedő ültetvények, ráadásul a borvidék múltja is nehezíti a borászok helyzetét, hiszen egyrészt az Egri borvidék alapanyag termelő háttérországáról beszélünk, másfelől a Törley pezsgők alapborát is gyakran bükki szőlők adták. Így nem is igen alakult ki tőkeerős borászat, sőt, borászatok is alig, mindenki a szőlőtermesztésre rendezkedett be.

A borvidékhez a következő települések szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei tartoznak: Aszaló, Barabás, Bogács, Borsodgeszt, Bükkaranyos, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Edelény, Emőd, Harsány, Kács, Kisgyőr, Kistokaj, Mályi, Megyaszó, Mezőkövesd, Miskolc, Nyékládháza, Sály, Szikszó, Tard, Tibolddaróc, Vatta. A szőlőket északról a Bükk-hegység vonulata védi a hideg szelektől, míg a borvidék legdélebbi pontja Mezőkövesd és környéke.

Hasonlatosan az egri és a tokaji borvidékhez, itt is riolittufába vájt - olykor hatalmas méretű - pincékben tárolják a bort. Némelyik falát, oszlopait népi kőfaragók értékes munkái díszítik (például Cserépfalun). A híres miskolci bort nemes penésszel vastagon borított pincékben érlelték. Az Avas-hegyen, mely mindössze 100 méter magas, valamikor gazdag szőlőskertek voltak, oldalába ezernél is több pincét vájtak.

Bükkalja a múlt században az azóta már megszűnt Miskolci borvidék része volt, 1970 óta önálló és szép lassan magába olvasztja a volt Miskolci borvidék majd minden tagját, akár van köze a Bükkhöz, akár nincs (így Megyaszó, Kistokaj, Edelény, de még az Ukrán határon fekvő Kaszonyi-hegy Barabáshoz tartozó része is).

Gallay Kézműves Pince

“A következő években a Bükk identitását meghatározhatja a Zenit.”

Borbély Roland jó kedélyű ember, akivel jó beszélgetni! Van is miről, hiszen majd négy évet élt Izraelben, további kettőt az Egyesült Államokban, azon belül is Kaliforniában, mielőtt itthon a Pajzos-Megyer vagy a Kovács Nimród Borászatnál dolgozott volna. Ez így már felsorolva is érdekes, de még érdekesebb, ha figyelembe vesszük, hogy Roland szakmai állomásai Kaliforniától egészen napjainkig mind egy előre meghatározott terv szerint történtek.

Nem elég utazni, nem elég figyelni, de kérdezni kell és meg is kell érteni, hogy mit miért csinálunk. Ezek után pedig el kell határozni, hogy mi mit akarunk csinálni és ennek megfelelően kell a továbbiakban utazni, dolgozni, tanulni és kérdezni tovább. Hát, röviden ennyi. Minden, amit Roland csinált, azt a célt szolgálta, amit most a Gallay borokban kóstolhatunk. Hogy olyan legyen a hordóhasználat, amilyen most. Hogy a megfelelő fát és pörkölést használják. Hogy az üvegdugó mellett döntsön a prémiumnak kikiáltott, de valójában másodosztályú dugók helyett. Hogy a vörösborai élénk savú, feszes, északi stílusú borok legyenek. Hogy ne ijedjen meg a maradékcukortól és így tovább. Pedig nem egészen így indult a történet, amikor 1984-ben Borbély József, Roland édesapja megvette a kis házat és a hozzá tartozó telket Nyékládházán, a Pittyén dűlőben…

Nem árt, ha a bátyád borkereskedő

Akkoriban mindenki nyaralóra vágyott, ami nem is csoda. Külföldre nem lehetett utazni, maximum a szocialista országokba, oda meg a fene se akart, így tehát maradt a kis nyaraló meg a zsiguli, mint a rendszerben elérhető élvezetek non plusz ultrája. Rolandék is ide jártak ki Tiszaújvárosból bámulni a távoli Tokaji hegyet, lejárni fürdeni a nyéki tavakra. Később is jobban érdekelte a gépészet, de az Amerikába költözött bátyja elkezdett borokkal foglalkozni a Blue Danube Wine Company alkalmazottjaként, majd hazaküldeni a jobbnál-jobb kaliforniai vörösborokat.

Ezzel el is dőlt Roland sorsa, így lett a tervezett gépész helyett borász. A terület is adott volt, hiszen a hétvégi ház a Pittyén-dűlőben éppen az országos cimbora, K. Tóth Szabolcs apukája által telepített szőlők mellett állt a domboldalban, úgyhogy Roland nekilátott, először a több évig tartó tanulási és utazási folyamatnak, majd a saját kisbirtok létrehozásának. Ebből lett mára 11 hektár, a Pittyén mellett a Pingyom (szintén Nyékládháza), a Zúgó (Mályi) és a Lippa (Miskolc) dűlőkben. A nyékládházi Pittyén amúgy igazi Zenit-land, a hatvan hektáros dűlőben nagyjából negyven hektár zenit található, amivel egészen biztosan az ország legnagyobb zenit-táblájáról van szó.

Más megítélés

A nagymama családnevét viselő Gallay-birtok gyorsan sikeres lett, köszönhetően a boroknak és persze Roland személyiségének. Ezzel együtt a borversenyen aratható sikerek elkerülték. A borvidéki megmérettetésen a fehérburgundija ugyan jó volt egy bronzéremre, de hát ez az a bor, amire már vakon is adtam egyszer 92 pontot és a mai napig a 2015-ös évjáratát az egyik legszebb magyar fehérbornak tartom! Zweigeltje és kékfrankosa is etalon, a hűvösebb, fűszeresebb vonal kedvelőinek, zenitje pedig inkább a technológiáról, a krémes textúráról és a szép hordóhasználatról ismert. Lehetne ezért kárhoztatni, de felesleges. Roland pont olyan borokat készít, amire készült, amit mindig is szeretett volna. Úgy látszik a cikksorozatunk kapcsán majd mindenkinél elmondható, hogy valamit visszahelyezett a bortérképre, Roland esetében ez Nyékládháza. A fogyasztók is vevők ezekre a borokra, a Bükk pedig mint borvidék egyértelmű nyertese a történetnek.

KT Kézműves Pince

“Apum sem hitte volna, hogy itt ilyen borokat lehet készíteni!”

A fenti mondat Nyékládházán hangzott el, K. Tóth Szabolcs teraszán, miközben ragyogóan sütött a nap, de a párás idő miatt hiába kerestük órákon át a Tokaji hegyet a távolban.

- Ők sem keresnek onnan minket! - nevetett Szabolcs, miközben belekezdett a történetébe és töltött a poharakba. Nyékládházát Borbély Roland helyezte vissza a bortérképre, de ez a KT borokra is igaz, hiszen Szabolcs és Roland jóbarátok, már jóval a boros életük előtt együtt járták a világot és bámulták a naplementét a Közel-Keleten. Később, amikor Roland borai megjelentek, Szabolcs szólt az édesapjának, hogy ő is belevágna, ami azért is érdekes, mert éppen az ő édesapja volt az, aki a Pittyén dűlőbe a szőlőt telepítette. A kezdeti szkepticizmust a Roland tanácsaival készült borok kóstolása után felváltotta a lelkesedés.

Mi sem tudunk mást mondani. A KT Pince borai igencsak hasonlítanak a Gallay borokra, azoknál egy kicsit kevésbé kiforrottak, nem nyersek, de zabolátlanok, de aki induló pinceként olyan tételeket tesz le az asztalra, mint a 2015-ös Bükki Blanc, arra érdemes lesz odafigyelni a jövőben is. Munka van bőven, de a hangulat Nyékládházán a hegyen már most felejthetetlen, hát még ha Szabolcs nekilát grillezni, átjönnek a cimborák, közben pedig sorra bontják a KT Kézműves Pince borait!

Az egy hektáros területnek még csak a fele van betelepítve, de ha minden jól megy, hamarosan a másik felén is szőlő zöldell, a borok pedig már elérhetőek, legalábbis az első piaci bemutatkozásokon már átesett a borászat. Ritka élmény, amikor egy az első tételeivel felbukkanó kis birtok ekkorát szól, reméljük, hogy minél több fogyasztóhoz eljut a híre.

(Folytatjuk)

Második rész: Miskolc, borváros