Nyitókép: Mulatozó kurucok 1700 körül

Szeretünk egyszerűsíteni, azt mondani, hogy a napjainkban is általános ún. vörösborkultúrát a szerbek hozták magukkal délről, amikor a török elől menekültek. A nyílt kádas (káci) erjesztést és a kadarka fajtát értjük ez alatt, a törkölyön tartást, a csömöszölést. Mint minden történetben, ebben is vannak valós elemek, de azért a történet nem ennyire egyszerű. Egyáltalán, ki a szerb? Pontosabban kik voltak ezek a szerbek? Mikor érkeztek a Magyar Királyság területére és milyen szőlőfajtákat hoztak magukkal? Ha pedig itt voltak, fellelhetőek még a nyomaik? Ilyen kérdéseknek igyekeztem utánajárni.

Történetünk Thököly Imrével kezdődött, nem csak azért, mert minden történetet el kell kezdeni valahol, de azért is, mert Thökölynek rengeteg köze volt, igaz akaratlanul, a szerbek “nagy vándorlásához”. Thököly a kurucok vezetőjeként 1681-ben, török hadakkal karöltve portyázott Szabolcs vármegyében, majd a télhez közeledve egyezkedni próbált a Habsburgokkal. Lipót császár azonban teljes behódolást kívánt, ami újra a török karjaiba lökte a hintapolitikát folytató magyar főurat.

Thököly Imre

1682. januárjában a kuruc követek már Isztambulban voltak, igaz a császári követ is, végül a szultán Thököly ötletét támogatta, amiben a magyarországi fejedelmi címért cserébe két éven belül a teljes királyság hódoltatását ígérte. Abban az évben már a kurucok a törökökkel mély egyetértésben dúlták végig a Felvidéket. 1683-ban aztán Thököly újra fegyverszünettel próbálkozott a Habsburgoknál, sikertelenül. Az áprilisban Bécs ellen indult török sereg Thökölynek  azt ígérte, hogy a hozzá hű területeket nem dúlja fel, így a magyar főurak tömegesen álltak mellé és indultak a segédhad részeként a Felvidék irányából Bécs ellen. Részletkérdés a cikk fő témája szempontjából, de Thököly kuruc hadait a Bécs felmentésére siető lengyel sereg szétverte, ennek hatására Thököly újra megpróbált alkut kötni a Habsburgokkal, megint sikertelenül.

Innentől kezdve Thököly egy erőtlenebbül próbálkozik megtartani hatalmát. 1685-ben az erdélyi országgyűlés hűtlenségi perbe fogta, birtokait elkobozták. 1686-tól török utasításokat teljesít, majd miután 1688-ban a keresztény seregek elfoglalták Belgrádot, egy törökellenes bolgár felkelés leverésében vállalt szerepet.

A Rákóczi-Aspremont kúria régen (fotó: Barta Pince)

Az írásom lassan kezd történelemórát idézni, mégsem tehetek másként, ha meg akarom világítani Thököly szerepét a rácok északra vándorlásában. 1688-ban a franciák felrúgták a fegyverszünetet és megtámadták a Német-római Birodalmat. Eközben a keresztény haderő, Bádeni Lajos vezetésével már Ništ, Vidint, Novi Pazart és Szkopjét is felszabadította. A mai Koszovó területén élő ortodox hitű keresztények mindenhol népfelkelés formájában csatlakoztak a törökellenes harcokhoz. A szultán, látva a helyzet nehézségét, támogatást nyújtott Thökölynek, aki 1689-ben egy kuruc-török-román (!) sereg élén elfoglalta Orsovát, de megtartani nem tudta. A problémát az jelentette, hogy Thökölyt a térségben egyedül Bádeni Lajos tudta megfékezni, így nem csak az új nyugati frontra kellett erőket átcsoportosítani, de a Balkánról is. Ráadásul 1690-ben Thököly a szultán támogatásával (és 15 ezer fős román-tatár-török-kuruc seregével) erdélyi fejedelem lett, birtokait visszakapta, így újra Bádeni Lajosnak kellett ellene vonulnia, aki addigra már visszavonult a Balkánról Belgrád alá.

A Rákóczi-Aspremont kúriában ma meg is szállhatunk (fotó: Barta Pince)

Így viszont Belgrád is magára maradt, nem csoda, hogy Aspremont Ferdinánd (Belgrád védője, Rákóczi Julianna későbbi férje, a mádi Barta borászat birtokközpontjául szolgáló kastély későbbi tulajdonosa, innen ered az épület neve is, Rákóczi-Aspremont kúria.) fel akarta adni a várat, ami végül október 8-án elesett. (Aspremont Ferdinánd elmenekült.) Thököly azonban nem élvezhette sokáig a sikert, Bádeni Lajos seregei már október végére kiűzték Erdélyből Havasalföldre, ahonnan a vajda 1691. februárjában Vidinig (ma Bulgária) kergette a kurucokat.

Belgrád 1717-ben

Íme tehát a magyarázat. Részben Thököly hatalomvágyának köszönhető, hogy a török szultán felbujtására megtámadta Erdélyt, ami miatt a már felszabadult ortodox keresztények nehéz helyzetbe kerültek a Balkánon és tömegesen indultak meg a menekültek észak felé. Ekkor, 1689 és 1691 között változott meg teljesen Koszovó és a mai Vajdaság etnikai képe, ami végül a Délvidék elvesztését és napjaink koszovói válságát hozta magával. Thököly volt a pillangó-effektus, ahogy Erdély trónját áhítva végül a szerb Szentendre virágzásához, de ugyanakkor Újvidék és a Szerémség teljes elvesztéséhez vezetett. Persze ő erről mit sem tudott akkoriban…

A cikksorozat további részei itt olvashatók: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész