Hatással volt a nemrég napvilágot látott pop up séf énedre az Aranyéletből az a néhány pillanat, amikor étteremtulajdonost alakítottál?

Inkább azt mondanám, már gyerekkoromban a konyha volt a kedvenc játszóterem. A nagymamám és az anyukám is nagyon jól főztek. S én csodálatosnak tartottam, ahogy egy rakat érdekes és néha nem túl szép alapanyagból egy nagy tál illatos étel született. Biztos ezért is, az illat-emlékeim nagyon erősek a mai napig. Az első jelentősebb képi emlékem erről 4-5 éves koromra tehető, amikor az első rántott húsomat megcsináltam. Álltam a kis sámlimon, s a nagyanyám segített… Aztán jött a színész pálya…

Hogyhogy nem a szakácsélet?

Mert nem gondoltam, hogy az egy életpálya is lehet. A gasztronómia, ahogy ma is, egy játszótér volt már akkor is. A másik nagymamám a filmekkel hatott rám, aki óvoda helyett is moziba és színházba vitt, s valójában ez lett a maradandóbb. A szakmám 80%-át a színpadon töltöm, és egy-egy este után nem maradt semmi kézzel fogható produktum. Nem véletlen, hogy a legtöbb színész fest vagy szobrászkodik. S bennem is meg van az a fajta késztetés, hogy tárgyi megvalósulása legyen az alkotásomnak. Izgat, hogy valamit létrehozzak, hogy valami élettelen dologból létrehozzak valami filozófiai értelemben vett élőt. Fújtam én már üveget, meg csináltam egy halom dolgot, de az ételekkel való zsonglőrködés egy egészen más élményt adott. Nyilván, ott is eltűnik az produktum, de azért ez nagyon más.

Nem olyan túl régóta lehet rólad hallani, mint pop up séfről. Hogy kerültél ismét ennek a szakmának a közelébe?

A saját konyhámban rendszeresen főzök a barátaimnak, a családomnak. A privát életemben engem ismernek elég jól erről az oldalamról is. A színészek vidéken úgy élnek, mint egy nagy, olasz család. Folyamatos a színészházban a jövés-menés, egymás hűtőjében kotorászás. S valahogy mindig nálam kötött ki mindenki. S ez egészen odáig fajult, hogy folyamatosan adott volt a kérdés amikor szabadnap volt, hogy mi legyen? Menjünk kirándulni a Mátrába, vagy az Angeréknál főzzünk. Nem nehéz kitalálni a választ (nevet). Nyilvánosan pedig minden a Konyhafőnök VIP-nek köszönhető, ahova meghívtak és döntős lehettem. Ekkor azért rá kellett jönnöm, mennyire más dolog az, ha az ember szeret főzni, s mennyire más, ha tud is.

Ez a műsor volt az igazi áttörés?

Abszolút. És Jamie Oliver műsora a tévében. Előtte csak a neten tudtam keresgélni, s jobb esetben megtaláltam a recepteket a régi illat-emlékekhez. Ezért Jamie műsora igazi rajongóvá tett. Megerősített abban, hogy receptek nélkül a legcsodálatosabb főzni. Hogy a főzés nem gond vagy komoly feladat, hanem ugyanolyan érzéssel kell tenni, mint pl. autót vezetni, ennek is zsigerből jövő dologgá kell válnia. S ezt csak tovább erősítette bennem, amikor meghívtak a Konyhafőnökbe. Nagyon örültem neki, mert hatalmas élmény volt először főzni az Anger-lakáson kívül. Arról pedig nem is beszélve, amit Sárközi Ákostól tanultam. Az egy eszméletlen utazás volt. Ő volt az első séf, akivel találkoztam. Sokkal többet tudok már trükközni a konyhában, s rengeteg dolgot azóta leegyszerűsítek. Szintet lépett a tudásom.

Mi lett az új szint?

A színészi közismertségemnek köszönhetően, ha megjelentem egy étteremben, mindig örömmel fogadtak, s nagyon gyorsan a konyhában kötöttünk ki. Nem is volt kérdés pár perc után, hogy közös főzésbe kezdjek a séffel. Kitaláltam magamnak egy jelzőt, így lettem „popup” séf, és elkezdtem a főváros legismertebb éttermeinek séfjeivel közösen főzni, vacsoraesteket tartani. Az elején elsősorban a mangalica hús köré fonódott minden, a legtöbb estem talán ezért is DiVin Porcello étteremben volt, de ma már más témákban és más vendéglátóhelyeken is tetten érhető vagyok.

Legutoljára a ma már egy Michelin-csillagos éttermet vezető Széll Tamással főztél együtt.

Igen, a Lidl megtalált ezzel a felkéréssel Tamáson keresztül, akinek van egy sorozata, ahol mindig más ismert személlyel főz együtt háziasszonyoknak. Ez is nagyon izgalmas utazás volt. De teljesen más, mint az éttermi vacsoraestek.  Egy baráti társaságnak tudok úgy készülni, hogy reggel megveszem a hozzávalókat, felbontok egy üveg bort, s mire odaérnek, elkészítem az ételeket. Az étterem egy sokkal összetettebb világ. Csodálatos látni minden alkalommal, hogy állnak össze a gondolatok tettekké több mint 100 embernek. Eléggé komoly élmény minden ízlelőbimbót egyszerre támadni.

Kialakult idő közben a „gasztro én”-ed? Milyen éttermeket látogatsz szívesen?

Vannak megszokott helyeim, leginkább azokba szeretek visszajárni. Ezek nem feltétlen fancy helyek. Én felfedeztem őket magamnak egy-egy ételük miatt. A fine dining helyeket is szeretem, de rövid idő után minden percet kínszenvedésnek élek meg, mert annyit csodát látok rövid idő alatt, hogy mennék már haza, s készíteném el őket.

Rengeteget jársz vidékre, kezded felfedezni ott is a helyeket?

Pécsre sokat járok mostanában, s ott pl. a Lezsert szeretem, de persze jártam már a Kikeletben, ismertem a Susogót régen, szóval mindenhol járok és ismerkedem az éttermekkel. Ma pedig már mindenhol vannak bevált helyeim, s azokhoz kötődöm elsősorban.

Mi volt az eddigi legkellemesebb gasztro élményed?

Inkább örökérvényű gasztro élményem van. Mégpedig, ha ételillatot érzel, biztos lehetsz benne, hogy nem vagy egyedül. Ez mára a szlogenemmé is vált a popup séfes világomban. Az étkezés egy nagyon intim dolog. Együtt enni és etetni valakit egy szexi dolog. Ez egy nagyon bensőséges világ. Mindig jó megélni, amikor elhallgatnak az emberek az ételeidtől, s csak az étkészlet csörömpölését lehet hallani. Nagyon jó érzés, hogy bíznak bennem és számítanak rám.

Tervezed összekötni a színészetet a gasztronómiával?

Volt már olyan darabom, ahol a színész a színpadon végig ételt készített, s utána a közönség megette. De azért jobban szeretem, ha a kettő külön úton jár. Nincs kiforrott célom a főzés tudományával. Én a gasztronómiai utazásaimat egy olyan folyónak tekintem, amiben mint egy farönk benne vagyok, s arra megyek, amerre az áramlat visz. Persze, azért az áramlat már besodort egy barátom utcájába, akivel egy ideje beszélgetek egy új helyről, de ez még tényleg nagyon képlékeny dolog. Most ott tartok, hogy sikerült nagyon komoly séfekkel megismerkednem. Így ha valami szakmai kérdésem adódik, amikor épp a barátaimnak főzök, van hova fordulnom segítségért. S persze, a legtöbbször az derül ki, hogy én bonyolítom túl, sok minden sokkal egyszerűbb, mint hinném.

Nagyon lelkes vagy. Nem éled meg rosszul, amikor valami sokkal egyszerűbben elkészíthető, mint ahogy gondolod?

Nem, egyáltalán. Ez olyan, mint amikor az ember bemegy egy Picasso kiállításra, és azt mondja, hogy ja, ez csak ennyi?! Na, persze, hogy ennyi, de csináld így utána, gondold ki te elsőnek. A gondolat tisztelete a legfontosabb nekem. Mert persze, mindent meg lehet csinálni, de kitalálni az igazán lényeges. Legyen valaki abban az első.

Van olyan étel, amit a te nevedhez kötnek már a barátaid?

Persze. Az egyik gyerekkoromtól kezdve köthető hozzám. Nagyon egyszerű a recept. Két szelet kenyeret ragassz össze krémsajttal, és készítsd el bundás kenyérnek. Ez a mai napig a legnagyobb show-m. Aztán itt van még egy. Nem vagyok benne biztos, hogy én találtam ki, de a paradicsomsaláta vagy paradicsomleves kaporral. Zseniális! Egy marék koktélparadicsomot kettőbe vagy négybe vágok és félreteszem. Egy kistálba habverővel összekeverek kb. egy evőkanál citromlevet 2-3 evőkanál olívaolajjal, sóval és mézzel. Lesz belőle egy opálos emulzió. Egy darab salotta hagymát apróra vágok, és összekeverem a paradicsommal, s megöntözöm ezzel az emulzióval, de rögtön csak a tálalás előtt. S tálaláskor ízlés szerint kaporral megszórom. Jó étvágyat mindenkinek (nevet).