Ember legyen a talpán, aki esszét ír a soproni borvidék történetéről! Az egykori Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidék ma négy országban fekszik, számtalan borvidékké szabdalva, különböző elvek mentén fejlődött, más ökológiai adottságokkal bír, mégis vannak egymáshoz annyira hasonlító részletei, hogy az ember csak a fejét vakarja. Ilyen a Fertő nyugati partja is, ahol a Lajta-hegység és a Soproni-hegység szalad le a nádasig, Európa legnyugatibb szikes sztyepptavának sós vizéhez. Igen ám, de hogyan kerüljem ki a történetileg ide kapcsolódó, ám ökológiailag mindenképpen elkülönülő vidékeket?

Kedvcsinálóként álljon itt, mi is tartozott régen a borvidékhez, hátha valaki egyszer nekilát és végigjárja az egészet, vagy csak rácsodálkozik, hogy tudtán kívül már kóstolt bort az egykori Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidékről. Miután Vas vármegye teljes területe érintett volt, ezért a ma Szlovéniához tartozó Muraszombat (Murska Sobota) környéke és az attól északra fekvő Mátyásdomb (Mačkovci) is az elképzelt borvidék része lehetne, utóbbi szőlőhegyén a Marof borászatot érdemes meglátogatni, a felújított Szapáry vadászkastély mellett.

Ide tartozott a teljes ma ismert Burgenland, annak minden sztárborászával, Moric-ostul Locsmánddal (Lutzmannsburg) és Weningerestül Haracsonnyal (Horitschon), megspékelve a teljes Fertő tóval, Kőszeggel és Sopronnal (Ödenburg, ugyebár), tovább kanyarodva Pozsony fölé a mai Malokarpatska (Kis-Kárpátok) borvidékre, ahol Modor (Modra) és Bazín (Pezinok) a legfontosabb települések és a Magula valamint a Terra Parna borászatok érdemelnek említést, de még a mai nyitrai (Nitrianska) borrégió és ennek a vidéknek a része volt (Ó a Žitavské vinice desszertborai!).

Ha azonban a mai borvidék határait nézzük, már egyszerűbb a helyzet, bár korántsem annyira, mint gondolnánk…

Egy kis földrajz

Soproni borvidék, tehát Sopron, nem igaz? Dehogynem! Továbbá a környező falvak és csatolt települések, úgy mint Balf, Fertőrákos, Kópháza, Ágfalva, Harka, Fertőboz, Nagycenk, Hidegség, Fertőszéplak, Fertőendréd és Fertőszentmiklós. Aki a térképre pillant, annak eddig a pillanatig minden logikus, hiszen leginkább a Soproni-hegység lankáiról, a Fertő tó közelségéről és magáról Sopronról szól minden. Igen ám, de a borvidékhez tartozik Csepreg környéke, Lukácsháza, Kőszegdoroszló és Cák is méghozzá Kőszeg központtal, valamint az ország legszexibb folyócskája, a Pinka mellett elterülő Vashegy (a hegy túlfelén Eisenberg DAC néven világverő kékfrankosos borvidék Ausztriában) két települése, Felsőcsatár és Vaskeresztes (mindenki nagy szerencséje, hogy Pornóapáti már nem borvidéki település, évtizedekig tartana minden ezzel kapcsolatos vicc utóélete).

Mi a mostani utunkon Sopront és környékét kalandoztuk be, a Vashegy-Eisenberg amúgyis önálló cikket, mi több talán egy önálló egy hetes utat is megérdemel, így a továbbiakban erre koncentrálok.

A Soproni-hegység alapkőzete a kristályos pala, a gneisz, fedőkőzete pedig a mészkő (Lajta-mészkő, nomen est omen) illetve a csillámpala. Miután ez utóbbiak mozaikszerűen váltakoznak, illetve a szőlőtermő területek kiettsége is eltérő (az északkeletitől a délnyugatiig) így ha Tokaj mellett van még egy olyan borvidék, ahol hatalmas jelentősége van a dűlőknek, akkor az itt van Sopronban. Nem is csoda, hogy történetileg 184 dűlőnév alakult ki, jellemzően német nevekkel, melyekből a termékleírás sajnálatosan keveset őrzött meg. Emellett az Alpok felől érkező hűvösebb, csapadékosabb légtömegek csapnak össze errefelé a délről néha idáig felszaladó mediterrán hatással, no meg az itt kezdődő nagy magyar Alföld (bár ez éppen a Kisalföld) éghajlatával. Ezt az egyveleget temperálja a Fertő víztömege, jellemzően kontinentális éghajlattá, amit szubmediterrán részletek tagolnak még varázslatosabbá, segítve a kékszőlők tökéletes beérését a vidéken.

Ha ebből még nem lenne egyértelmű, Sopron és környéke az a borvidék, ahol minden egyes dűlőben más szőlőfajta érzi jól magát, vagy legalábbis más klón, másfajta alanyon az eltérő alapkőzet és talaj miatt, ráadásul más-más művelésmóddal és eltérő szüreti időpontokkal. Úgy látszik viszont, hogy minél összetettebb talajtanilag és éghajlatilag egy borvidék, minél több lehetőséget hordoz magában a számtalan dűlő, annál gyorsabban kristályosodik ki az üzenet. Tokaj egyenlő furmint, Sopron egyenlő kékfrankos.

A kékfrankos fővárosa

Ha Sopron, akkor kékfrankos, ami édesanyám szerint “fanyarkás, savanykás, húzza a számat”. Vajon hányan gondolják még mindig így! Pedig a kettős identitás minimum kérdésessé vált, köszönhetően egyrészt a borászoknak, akik egyre jobb vörösborokat szűrnek a vidéken, másfelől a bortörténészeknek és lelkes lokálpatriótáknak, akik már régen bebizonyították, hogy a XX. század elejéig Sopron bizony fehérboros vidék volt! Rakjuk csak össze: Ruszt és Sopron, fehérbor, aszú. Vajon mi lehetett a fő szőlőfajta?

Persze, hogy a Zapfner, ami a furmint helyi neve, ebből szűrték a csodás aszúkat, melyekről Drucker Jenő 1905-ben: “Kitűnő hírnévre tett szert régi időben a ruszti aszú, mely ugyan édesség tekintetében a tokaji aszúval csak ritkán vetekedhetett, mint kiváló csemegebor, mégis a legelőkelőbb házak asztalán az ínyenczek kedvelt italául szolgált.”

Milyen igaz! Néhány apró közbevetés azért idekívánkozik. A világ nagyot fordult száz éve alatt és nem csak az országhatárok tekintetében! A Ruster Ausbruch ma a nemzetközi borpiacon és bormédiában nem csupán Tokaj ellenfele és méltó vetélytársa édesborként, de bizony már meg is előzi azt, köszönhetően az évente megrendezett édesbor-kóstolónak Ruszton, illetve a szintén évente megtartott tematikus kóstolóknak a nagy amerikai és brit bormagazinok számára. Talán mondanom sem kell, hogy az osztrák bormarketing ebben is előttünk jár…

No de vissza Sopronhoz, ahol ugyan nem készítenek már világhírű aszúborokat úgy mint régen, de egy-egy tétel a soproni gazdák pincéjében azt bizonyítja, hogy a híres ruszti aszú bizony készülhetett Fertőrákos és Balf szőlőiben is!

A másik fontos változás a “savanykás soproni bor” megítélése körül az lehetne, ha a fogyasztók felismernék ezeknek a vörösboroknak az eltarthatóságát és bizony kivárnák az időt, amikor a soproni kékfrankost bontani érdemes! Tudom, a világ nem erre tart, mindent elborít a gyorsan fogyasztható műanyag és az instant élmények felhője, de aki kóstolt már 7-8 éves sopronit, netán idősebbet, vagy akinek lapul a pincéje mélyén 20-25 éves burgenlandi kékfrankos, az rögtön érteni fogja, hogy miről beszélek! 

Egy nyugati peremvidék

Mint minden olyan vidéken, ahol kultúrák találkoznak és keverednek, Sopronban is teljesen természetes az, ha valaki német, horvát vagy magyar gyökerekkel bír, netán mindhárommal. Nem okoz identitásválságot úgy lenni büszke magyarrá, hogy közben poncichter őseit sem tagadja meg az ember, úgy énekelni a magyar himnuszt, hogy Ausztriában járt az ember iskolába, úgy tartani fontosabbnak a fertőmeggyesi osztrák szomszédot, hogy nem sértjük meg a távoli csepregi atyafit sem.

Sopron borai soha nem a pesti piacokon keltek el. Osztrák és cseh kereskedők vitték leginkább Bécsbe, de Morvaországba és Sziléziába is ezeket a szép savszerkezetű, hosszan érlelhető és eltartható száraz és édes fehérborokat már az 1600-as évektől.

Talán keveseknek esett le a tantusz, álljon hát itt mementóul: a soproni és ruszti borkultúra hazánk egyik legősibb bortermő tájának öröksége, ami történetileg egyidős Tokajjal, minőségben pedig csak Tokaj és a Szerémség vetélytársaként emlegették!

A Szerémség viszont elpusztult, így tehát maradt a tokaji és a soproni/ruszti borok hamisítása, legalábbis erről tanúskodik a Borászati Füzetek egy 1899-es lapszáma. “A sopronyi aszuborok nem csak származásukra, hanem tulajdonaik- s jellemükre nézve is valóságos rokonai a hegyaljaiaknak, miután a dinnyeszerű sajátos kedves zamat mindkettőben felismerhető …//… Hazánkban sehol sem történik annyi visszaélés a túlságig űzött pinczekezelésben, mint épen Sopronyban, a hol a mesterség a pinczék homályában legalábbis szintannyi aszubort gyárt, mint a mennyit a szorgalmas borosgazdák természetes úton a tőkék után szűrnek.” A korabeli borhamisítás ellen a ruszti gazdák is felemelték szavukat és beadvánnyal fordultak a földművelésügyi miniszterhez, hogy “semmisítse meg minél előbb a ruszti aszu névvel forgalomba kerülő hamis borokat, mert ruszti aszubort az utóbbi évtizedekben csak 1868-ban, 1885-ben és 1887-ben szüreteltek s átlag mindig csak 200 hektolirtert. Mindamellett a borkereskedőknél és egyes borkorcsmárosoknál bőven van ruszti asszu, aminek nagy része természetesen hamisítvány.”

Kik azok a poncichterek?

Sopron és környékének német származású őslakói, a jellemzően mezőgazdaságból élő, jómódú, parasztpolgárosodott termelők. Nevük a német Bohnenzüchter szóból ered, jelentése babtermelő, ugyanis a szőlősben köztesként babot és más konyhakerti növényeket termesztettek. A legenda szerint a poncichtert két dologról lehetett megismerni, arról, hogy neki volt a legszebb a szőlője a hegyen, valamint arról, hogy az ő állatainak csillogott legjobban a szőre. A magyarázat mindkétszer a babban keresendő. Egyfelől pillangósvirágúként megkötötte a nitrogént a talajban, amit a szőlő kifejezetten szeretett, másfelől a babból sütött takarmány-pogácsákkal etették az állataikat, ami egészségesebbé tette azokat.

Hol együnk,

hol aludjunk, kitől vásároljunk és amúgy is, mit lehet itt csinálni? Sopron önmagában is gyönyőrű, az óváros épületei, a kanyargós utcák, a város jelképének számító Tűztorony mind kirándulásra csábítanak. Aki a városban enne valamit, az ugorjon be az Erhardt-ba, de aki friss kenyeret vásárolna, annak megsúgom, hogy csütörtökönként Erhardt Zoli kenyeret süt, megéri akár előre megrendelni, mert a minőség elképesztő!

Borozni a Tastevino-ban érdemes Lukács Szabinál, aki országos sommelier bajnokként nyitott borbárt Sopronban és tartja a helyi borok széles választékát a borlapon. Ha kávé, akkor Kultúrpresszó, Sopron első specialty kávézója, ha pedig csokoládé vagy sütemény, akkor irány a Harrer Cukrászda, ami a legtöbb felsorolásban az ország 10 legjobbja között van.

A számtalan szálláslehetőség közül a Hotel Sopron a kilátásával emelkedik ki, míg a Sopronbánfalván található pálos kolostorban kialakított hotel a hangulatával és a környezetével, no meg a könyvtárszobájával varázsolja el az embert. Aludni az Erhardtban is lehet (akit vonz a közeli vacsora lehetősége), de aki gyógyulni, regenerálódni utazik a vidékre, az Balfon is megszállhat a kastélyszállóban.

Aki pedig borozni akar, annak álljon itt az általunk is nagyra tartott borászatok cseppet sem teljes listája, úgy, hogy közülük négyről a későbbi oldalakon részletesen is olvashatnak majd. Töltl József, alias Szepi a pinot blanc nagymestere, Iváncsics Zoltán amolyan igazi jokerként mindenben erős, Horváth József, vagy ahogy mindenki ismeri Ráspi a zweigelt nagymestere, Luka Enikő pedig a borvidék mosolygós ékköve.

De rajtuk kívül nézzenek be Taschner Kurthoz is egy könnyed fehérborra, Magyar Dezsőhöz a Lővér pincénél, koccintsanak Molnár Titivel a Vincellérnél, ejtsék útba a Gangl borászatot, a Fényes pincét, Jandlékat és Weningeréket, vigyék haza Wetzer Péterék kékfrankosát, a Pfneiszl lányok Távoli Világát, a Linzer-Orosz pince vagy Sterlikék valamelyik rozéját.

Mozdulj ki a városból!

Ha pedig kimozdulnának a városból, irány a Fertő tó, amit körbe is lehet már biciklizni (útba ejtve számtalan borászatot), amin lehet vitorlázni és szörfözni, ahol úszhatunk és horgászhatunk. Ugorjanak be enni Ráspihoz (nagyon megéri!), túrázzanak a Soproni-hegységben, menjenek el Fertődre az Esterházy-kastélyba, Fertőrákosra a kőfejtőbe, ahol például szeptember 14-én Zorán koncerten múlathatjuk az időt.

Ha kisgyerekekkel vagyunk, irány a határ túloldalán fekvő Szentmargitbánya (Sankt Margarethen) ahol a Familypark, egész Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű élményparkja várja a családokat és ahonnan már csak öt perc autóval Ruszt (Rust) barokk óvárosa és a jobbnál jobb ruszti aszúk világa.

Ne feledjük, Sopron egykoron Burgenland fővárosa volt és földrajzilag ma is annak tekinthető. Aki csak azért nem látogat el Fraknóba (Forchtenstein), csak azért nem megy el egy koncertre Kismartonba (Esienstadt), csak azért nem kortyol bele egy Feiler-Artinger, egy Triebaumer, egy Umathum, egy Willi Opitz, egy Moric, egy Heidi Schröck, egy Nittnaus, vagy egy Kracher borba, mert osztrák, aki érzelmi okokból nem vesz ausztriai Esterházy bort, az minden alkalommal olyan élményektől fosztja meg magát, ami nem csak a szomszédok hozzáállását, de a saját történetünket is magyarázhatja, esetleg más megvilágításba helyezheti.

Ezt a tájat együtt építettük ilyenné, mi magyarok, osztrákok, németek és horvátok. Ne hagyjuk, hogy az elmúlt száz év határait lebontva azok tovább éljenek a fejünkben, bontsuk le őket ott is, mert tényleg összenő, ami összetartozik!