Kérem Várjon!
Cikkek
Dupla franc
Villány és Loire: a cabernet franc két arca
zoranka
2015 November 09.

A tavaly bejelentett Villányi Franc piaci megismertetése közel másfél éve aktívan zajlik, itthon és külföldön is voltak tematikus fesztiválmegjelenések, mesterkurzusok, kóstolók. November végén egy még izgalmasabb és különlegesebb, de mindenképpen eddig ritka pillanat következik: villányi és Loire-menti cabernet franc borokat kóstolhatunk egymás mellett, de nem vetélkedve. A cél a fajta népszerűsítése, a két talán legfontosabb termőterület borain keresztül.

Valamilyen szinten jómagam is involválódtam ebbe a projektbe, jelen voltam az ötletelésnél, aztán ki szünet és most a finisben megint becsatlakoztam. Azért bocsátom ezt előre, mert ilyenkor rögtön jön a vád, hogy ez akkor reklám, ezért fizetnek, propaganda lesz a szöveg végig. Bizony nem az, egy ilyen projekt csak akkor érdekel, ha látom benne az izgalmat, kifutást, ha jobbá teszi, előreviszi, segíti mindazt, amit borkultúrának, és még inkább, ha ezt magyar borkultúrának hívhatjuk. És ebben benne van mindez.

A cabernet franc zászlósborrá kinevezését rögtön megkérdőjelezték, most is szóba kerül minden sajteseményen, miért is nem valami helyi fajta. De mi a helyi fajta? Volt Villányban kadarka, ma már kevés van hozzá, hogy kiemeljük. Itt van a portugieser, a mi kékoportónk, ami bázisborként talán egyre több figyelmet is kap, de az nem viheti a hátán a borvidéket, amikor hírnévépítésről beszélünk. Kékfrankosban Szekszárd erős vár, nem kell a szomszéd ellen menni. Viszont van ez a fajta, a cabernet franc, amit nem csak előszedtek a varázskalapból, mert itt múltja van.

Hogy mi egy szőlőfajta múltja? A filoxéravész óta alaposan keveredtek a fajták, tűntek el egyesek és bukkantak fel mások. A cabernet franc százhúsz éve legalább jelen van Villányban, 1896-os bort találtak ugyanis Gyimóthy Jákó villányi borkeresedő régi pincéjének feltárásakor. Van, ahol ennyi ideje sincs még egy-egy fajta, mégis ma referencia borvidék tud lenni. Új-Zélandon alig ötven éve van sauvignon blanc, mégis mindenki oda köti.

Ha ez a fajta valóban többet tud itt, mint másutt, de legalábbis egyedi a karaktere, akkor ezen érdemes dolgozni. Hogy a Villányi Franc befusson, évtizedekre van szükség, de ahhoz is, hogy már az elejéről megmérettessék. Nem feltétlenül versenyeken, inkább olyan barátságos találkozókon, mint amilyen november végén lesz Villányban.

Az első napon (november 20-án) a szűkebb szakmai közönség hallgathat meg neves hazai és külföldi előadókat, kóstolhat meg válogatott borokat, míg a második napon (november 21-én) a nagyközönség is kóstolhat, bejárhatja az öt villányi pincében felsorakozott 15 villányi és 5 francia borászat standjait, megízlelheti a boraikat, mintegy negyvenet, ha jól számoltam. És meggyőződhet róla, mi is van ebben a Vilányi Franc-sztoriban. Én azt mondom, évről-évre több és több lesz.

A gyönyörűen felújított siklósi várba szervezett konferenciára olyan vendégek érkeznek, mint Claude és Lydia Bourguignon, világszinten elismert burgundiai terroir-szakértők, akik olyan pincészetekkel dolgoztak, mint a Romanée Conti, Fleury, Umathum, Vega Sicilia, Villa Maria, vagy itthon a Sauska birtok. A Burgundiában élő szakértők előadása lesz talán az egyik legérdekesebb szakmai szemmel és füllel, de talán ugyanilyen izgalmas lesz a kóstolással egybekötött Loire prezentáció, amit az egyik legismertebb pincészet, a Charles Joguet birtok vezetője, Anne Charlotte Genet tart majd.

A 35 hektáros családi birtok egyetlen fajtával dolgozik Chinon területén, ám ebből évente akár 7-8 tételt is készítenek, a különböző dőlőket szelektálva. Saját boraik mellett több más pincészet (Yannick Amirault, Domaine de la Butte, Domaine de la Chevalerie, Chateau de la Grille, Domaine du Roncée és mások) boraiból kapunk válogatást, betekintést, mit is nyújt a cabernet franc terén Chinon, Bourgueil vagy Saumur-Champigny, hogy a legismertebb területeket említsük.

A villányi tételeket Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke mutatja be, a 12 bemutatandó bort a tanácskozás holland borszakértő moderátoraival, Erik Sauterrel és Jan Van Lissummal közös vakkóstolás során választották ki a nevezett mintegy 40 tételből. A szakmai nap csak meghívóval látogathat, elsősorban hazai és külföldi szakújságírókat, kereskedőket, borászokat várnak.

Nem a versengés a cél itt, nem azt mondjuk, melyik a jobb borvidék. Mert mindkettő kiemelkedő, ám más-más arcát emeli ennek a fajtának. Együtt népszerűsíteni a cabernet franc fajtát, innen indulunk.

A közönségnapot szombaton 10 órától Gere Attila pincészetében indítják a szervezők, majd öt picében folytatódik a kóstolás, amelyek között biztosított lesz a transzfer. A Bock Pince, Tiffán Ede és Zsolt Pincészete, Sauska Pincészet, Günzer Tamás Pincészete ad helyszínt még más villányi pincészetek Villányi Franc-jai nak is. És minden pincében egy francia vendégbor is kóstolható. Jelentkezni előzetes regisztrációval lehet, a villányi borvidék weboldalán.

Azt gondolom, érdemes közelről megfigyelni, hogy is alakul ez a sztori. Mármint a cabernet franc sztorija Villányban. Most még csak az ígéret, a lehetőség, a remény van meg benne, hogy ebből kifejlődhet a borvidék jövője. A cabernet franc a piramis csúcsán, középen a lassan rostálódó egyéb vörösek, talán házasításban elsősorban, a stabil alapokat meg a portugieser jelenti. Ha ez mindenkinél kialakul, akkor lehetnek egyéb fajták, de a borvidék beazonosítható lesz, hogy igen, van egy pici bortermő táj, Magyarországon, onnan cabernet franc legyen a borlapon, mert az különleges.

Sok időre, sok türelemre és kompromisszumra lesz még szükség, hogy ebből igazi siker lehessen. Rengeteg új Villányi Franc tőkére, sok tanulásra, sok izzadtságra, mire valóban célhoz érhetnek a villányi gazdák, és ezt még talán csak a kisebbségük érzi. A könnyű és gyors, de rövidtávú gondolkodásról egyre többeknek kell áttérnie a kétségtelenül fáradtságosabb, de hosszú távú munkára, kitanulni a kiemelt fajták csínját-bínját és azokra fókuszálva érni el sikereket. Vagy Villány megmaradhat a borturisták vendéglátós célpontjának, ahol minden van, minden jó, de kiemelkedni nem tud majd nemzetközi szinten. És azért ilyen adottságokkal, ilyen potenciállal ez volna a cél, ugye?

banner