A terület majdnem teljesen elhagyatott, a pincék felét senki sem látogatja, a másik felét sem túl gyakran, de ott legalább tudják, ki a tényleges tulajdonos.  Mindössze pár pincében van rendszeres mozgás, közte a legrendszeresebb Hajdú Rolandéban. Ő az itt lévő, valószínűleg az egész terület legnagyobb pincéjében a lepalackozott borait tárolja. A hőmérséklet állandó 11-13 fok közötti, a páratartalom optimális, penészképződés nincs. Nem véletlen, hogy a pince korábban többször menedékként is szolgált, legutoljára a szovjet hadsereg elől a második világháború vége felé húzódott le mintegy 200 férfi, hogy elbújjon a harcok elől, mentve a férfilakosságot a szántóföldi munkákra. A pincében komoly méretű rejtett kamra is található, ami miatt az éhezés nem lehetett gond, sőt, a kamrát aktívan használták az 50-es évek alatt is, az épp aktuálisan feldolgozott Dezső(ke)t rejtegetve a padlásseprők kíváncsi szemei elől…

Pittyén ellenben egy dűlő neve Nyékládházán, ahonnan rendkívül érdekes fajtakombinációban hozza le két lelkes termelő, Borbély Roland és K.Tóth Szabolcs, a tokaji száraz furmintokon és néhány exkluzív somlói tételen kívül azt hiszem az egész országnak a hely eldugottságához képest legdrágább száraz borait. Kétségtelen, az országosan alig ismert dűlő kiváló termőhely, a két borász szakértelme nem kérdőjelezhető és kerülhető meg, no, és a dűlő hasznosítása sem tömeges, ezért aztán a legnagyobb gondot ilyenkor, a zenit érési fázisában az őzcsaládok elkergetése jelenti. Ahogy Szabolcs meséli, rendszeresen rodeózik a terepjáróval éjjelente ilyenkor a szőlősorok között, merthogy a múltban volt olyan, hogy a termés jelentős részét is leették az egyébként szeretetre méltó erdei állatok – az értékes palackok alapanyaga erdei tápanyaggá vált. Ha az őzek ezt tudták volna…

Bogács a Bükki borvidék legnyugatibb pontja, annyira, hogy a szomszédos Noszvajon székelő Thummerer család már az Egri borvidék egyik ikonikus pincészetét működteti. Nem volt ez mindig így, a történelem során a falu tartozott a szomszéd megye borvidékéhez is.

Az egykor volt bükki fénykor az 1700-as évek, de már a XIV. sz. elejéről van hír (és oklevél) a bogácsi szőlőtermelésről. A XVIII. sz. Eger és Tokaj között Miskolc fekvése miatt hozza el az igazi fénykort. A sokaknak a kohóról (és annak múltjáról) beugró város ekkor még a borkereskedelem központja, a görög származású kereskedők a kiépülő avasi pincehálózatban nemcsak a helyi borokat tárolják, de a tokaji borvidéki termelés egy jelentős része is itt volt tárolva, mielőtt útra kelt volna. A XVIII. sz. végére Miskolc borkereskedelemből származó bevételei meghaladják Tokaj, Ruszt vagy Sopron bevételeit.

A romlás már a filoxéra előtt bekövetkezik: A XVII. sz. végén, XVIII. sz. elején bevándorló görög (valójában aromán, albán, román, bolgár és görög) ortodox lakosság kereskedéssel foglalkozik, ezek a kereskedőcsaládok azonban fokozatosan asszimilálódnak, elvesztik a kereskedésben a vezető szerepüket, azt átveszik a betelepülő zsidók. Azonban ők sem tudják úgy „pörgetni” a kereskedelmet, ahogy azt a görögök tették egy-két nemzedékkel korábban (a vallási különbségek miatt az etnikai szembenállás, az egymás üzletének a rontása mindennapos volt), így, amikor az 1848-49-es forradalom idején Miskolc nehézipari szerepe (és ezzel felvonulási területté válása) miatt a helyi szőlőtermelési alapok is jelentős veszteséget szenvednek, a város megszűnik jelentős bor(kereskedő) várossá lenni.

A Keleti-féle gyűjtésben 1872-ből Borsod megye borvidékei között már csak Miskolc, Szikszó és Bánfalva szerepelnek, Bogács vagy Nyékládháza nem.

Az 1893-as bortörvény az Abauj-miskolczi (sic) borvidékhez sorolja Bogácsot (érdekességképp, ekkor még Noszvaj tartozik Borsod megyéhez, de az Eger-visontai borvidékhez), 1936-ban a Felföldi borvidék része, 1959-ben csak borvidékbe nem sorolt jó bortermőhely. Végül, 1977-ben az akkor ilyen névvel megalakult Bükkaljai borvidék része.

Nyékládháza „szintén zenész”, 1936-ban Felföldi borvidék, 1959-ben jó bortermőhely, majd 77-től végre borvidéki terület. 1936 előtt hivatalos törvényi, rendeleti anyagban nincs említve.

Hajdú Roland jelenleg Bogácson akarja néhányad magával feltámasztani a minőségi bortermelést. Jelenleg hat, két év múlva már 7,5 hektárról hoz le termést, részben örökölt fajtákkal (rizlingszilváni, olaszrizling, zenit, kékfrankos, chardonnay), részben új telepítésekkel (hárslevelű, cabernet franc). A területek kiválóak, a Vén-hegyen van olyan földje, amelynek 384 a pontértéke… (néhány év múlva érdekes lesz visszatérni, akkorra már meg lehet majd állapítani, hogy a cabernet franc itt is új otthonra lel-e…)

Bogács fürdőhelye révén forgalmas turizmussal rendelkezik, Eger is közel van, így a helyi értékesítésben nincsenek (túl nagy) gondok. Hogy innen a magas minőségi, ennek megfelelő áru palackos termés hogyan fog kikerülni? Ez a jövő zenéje, csakúgy, mint a borvidék keleti felében alkotó K. Tóth Szabinál is.

Nem véletlen, hogy amikor a terveiről mesél, első helyen nem a borászata növelése kerül szóba, hanem az, hogy a mai családi hétvégi házzal szembeni jelenleg üres (hétvégi) telken hová telepíti a kettő és négy ágyas faházakat, hogy a kóstoló vendégeknek ne kelljen innen elmenniük – a legközelebbi szállások valójában csak Miskolcon…

Persze szóba kerül a bor is, ott elsősorban a feldolgozó fejlesztése és bővítése a téma. Azért a terület is bővülni fog, felfedezett fehérekkel és a borvidéken nem jellemző vörösekkel, a meglévő kékfrankos mellé syrah érkezik, a szomszéd, Borbély Roland példáján felbuzdulva pedig kabar, és további pinot blanc. A mostani kínálat (El Rosado – kékfrankos rozé, Pittyén – tartályos zenit, Nyékládháza – hordós zenit, Blanc – pinot blanc és zenit, Furmint és társaik) jelentősen bővül, illetve átalakul.

A tervek szépek, de Szabi stílusa nem ez, hanem a cselekvés: a konkrét terv csak a hivatalnak van, hogy azért a szabályosság se kérdőjeleződjék meg, de megy előre és csinálja. El is hiszem, hogy 2-3 év alatt mindezeket megvalósítja.

Mint ahogy Hajdú Rolandról is a saját vállalásait.

Egy újabb elhagyatott, rejtőzködő borvidéknek van esélye a megújulásra.