Bátorkeszi, borok, borzzal

A Budapesttől 75 km-re található kis faluban, Bátorkeszin immár kilencedik alkalommal került megrendezésre a helyi borfesztivál. A korábbi évekkel ellentétben, most csak egy helyszínen, a Szentlászlói-dűlőben zajlottak az események, míg a Galambosi-dűlő borászai pavilonokban kínálták boraikat. A helyieken kívül 9 vendégborászat, valamint Magyarországról, a Balatonboglári borvidékről Konyári János képviseltette magát.

Ami a szervezést illeti, úgy gondolom van még mit tanulnunk a szomszédoktól, hiszen a rendkívül kulturált, karszalagos, borjegyes megoldás alkalmazzák, térképpel-leírással ellátott prospektussal, valamint nyakbaakasztós, gravírozott pohárral - megjegyzem, igen barátságos árakkal. Maga a fesztivál is egy nagyon fiatalos, nyüzsgő-mozgó kavalkád. Az átlagéletkor kb. 40 év volt, melyhez jó érzékkel választottak zenei előadókat. Azon a napon, amikor mi voltunk mindenképp.

A szlovák Jóvilágvan zenekar például alternatív rock-jazz zenét játszik, ska elemekkel kiegészítve, Lovasiékat pedig nem kell bemutatni. Egy igazi időutazás részesei lehettünk az est folyamán, egy csipet woodstock hangulattal, ahogy a nagyjából 8 ezer ember megtöltötte a völgyet, egymás nyakában, a fákon, sőt a tanyafalakon lógva, egyként lüktetetve a Kispál korai albumainak olyan alapműveire, mint a Zsákmányállat, a Szőkített nő vagy a Húsrágó hídverő.

Visszakanyarodva a fesztiválra, szintén egy plusz pontot érdemel, hogy a gyerekekre is gondoltak. Ugrálóvárakkal, valamint kézműves foglalkozásokkal lehetett lefoglalni az apróságokat, akik ily módon lehettek részesei a rendezvénynek.

Felvonultatták az összes tipikus fesztiválételt is. Volt sült kolbász, hagymás csülök, bográcsos ételek, rengeteg sajt, és a valamiért elmaradhatatlan búcsus cukrok is megjelentek.

A vidéknek megfelelően többnyire fehér szőlőből készült borokkal találkozhattunk. Ropogós savú zöldveltelinik és rajnai rizlingek, bennük ásványok, fehér virágok, citrusok váltották egymást a poharainkban, de találtunk nagyon klassz olaszrizlinget és egy igazi cukorka-nyalóka-vattacukor rosét is. Sajnos a vörösekkel nem volt nagy szerencsénk, hiába kívánta volna a kolbász és a csülök, nem találtunk megfelelőt a kényes ízlésünknek. Szó se róla, nem a megfelelő borvidéken voltunk hozzá.

Alapvetően egy nagyon családias fesztiválon vettünk részt. Olyanon, ahol jó lenni. Még ha borokban talán nem minden esetben a legkiemelkedőbbeket kóstolhattuk, de a hangulat magával ragadó volt. Ahogy a borospincék között sétálgattunk, ahogy a  naplemente a szőlőtőkék között ért bennünket, vagy ahogy borospohárral a kézben a hatalmas diófa alatt ücsöröghettünk. Ezek mind-mind olyan kis apróságok, melyeket kedves emlékként őrzünk meg.

Arról nem beszélve, hogy a nap vége is tartogatott meglepetéseket. Mert bár a szervezést nagyon profin oldották meg a fesztivál ideje alatt, a távozásra valahogy senki nem gondolt. Egy kicsit Walking dead flash-ünk volt, amikor este a kétsávos autóúton négy sávban álltak az autók, keresztül-kasul, hatalmas dugót okozva, köztük pedig húzták-vonták egymást és magukat is az emberek. Feledhetetlen pillanatok voltak. És bár nem biztos, hogy a tizedik rendezvényen is ott leszünk, mindenesetre örülünk, hogy ezt a hétvégét Bátorkeszinek szenteltük, és jó szívvel ajánljuk másnak is.