Kérem Várjon!
Cikkek
Balatonfüred- Főváros, egy napra
Szünder Dezső
2024 June 27.
Beszámoló a GROW du Monde díjátadóról és sétálókóstolóról, komoly kóstolási kitekintéssel a hazai csúcs olaszrizlingekre.

A cikkben szereplő képek a szerző fotói

Kétségtelen, hogy a Balaton körül élőknek megoszlik a véleményük arról, hogy a magyar tengernek melyik is az igazi központja. Anno, évekkel ezelőtt magam azt gondoltam, hogy Siófok, mely mára inkább a szórakozni vágyó fiatalok központja lett. Napjainkban a központ címért két hely verseng: Keszthely és Balatonfüred. Bár jelen lakhelyem Keszthely szomszédságában van, személyes érintettségem okán nekem inkább Füred felé hajlik a szívem. Két dolog biztos azonban, igazságot nem én fogok most ebben a kérdésben tenni, valamint az, hogy Balatonfüred május 31-én igazi főváros, központ volt, az olaszrizlingé. Nemcsak hazánkban, hanem egész közép-kelet Európában. Ekkor tartották ugyanis a patinás kongresszusi központban a sorozatban harmadik alkalommal megrendezett Grow du Monde verseny utáni nagyszabású sétálókóstolót és a verseny helyezettjeinek a díjátadóját.

Az eseményt némi csúszással Győrffy Zoltán a Pécsi Borozó leköszönő főszerkesztője nyitotta meg, majd Balatonfüred város polgármestere köszöntötte a zömmel szakmai berkekből érkező közönséget. Polgármester úr köszöntőjében többek közt elmondta, hogy az olaszrizling a mi borunk, a mi dicsőségünk. Füreden a szőlő, a bor és a kultúra szorosan összefonódik a város életével. Jövőre Jókai emlékév lesz, aki elsőként írt hazánkban könyvet a szőlészetről, borászatról. Az olaszrizling, mint borszőlő, és mint bor Hamvas Béla könyvében is meghatározó szerepet kap. A bornak, a hozzá kapcsolódó gasztronómiai eseményeknek, valamint a zenei rendezvényeknek pedig egész évben nagy szerepe van Füred életében: hal és borünnep, jazz/világzenei fesztiválok, Balatoni borhetek, Füredi szüret, csak hogy néhányat kiemeljek a programokból. Zárszóként kiemelte, hogy megtisztelőnek tartja, hogy ennyi borászt, borral foglalkozó szakembert láthatott vendégül a város az elmúlt néhány napban. A köszöntő a szervezőknek szóló köszönetnyilvánítással zárult.

A köszöntőbeszédek sorát Tornai Tamás a somlói Tornai Pincészet irányítója a Somló Holding igazgatója zárta. Az, hogy az olaszrizling mennyire fontos nekünk, jól mutatja ez a rendezvény is, mely nemzetközi összefogással, állami támogatás, segítség nélkül jött létre. Tamás elmondta, hogy igazán szerencsének érezheti magát, hiszen olyan dologgal foglalkozik, mellyel az emberek több mint 100 éve foglalkoznak már: az olaszrizlinggel. Köszönet Zolinak, hogy ez a rendezvény létrejöhetett, hogy az eltelt néhány napban minden résztvevő jó élményekkel gazdagodott az olaszrizlingről, Balatonfüredről, Magyarországról. A megrendezett verseny, kóstoló nagy feladat, de mint látjuk lelkes kollégákkal, tenni akarással sikerült.

Egy versenyen, kóstolón leginkább a számok, értékelések, pillanatnyi benyomások fontosak, azok döntenek, különösen akkor, ha zömmel szakmabeli a társaság. Ezért aztán ami engem illet, inkább csak személyes benyomásokat szeretnék megosztani az olvasóval. Most hagyjuk a pontokat is, a megkóstolt 25 tétel nem is igazán teszi lehetővé, hogy egy sétálókostóló alatt az ember objektíven értékelje a tapasztalatokat. 

A borok előtt essen szó kicsit még a versenyről, vagyis inkább csak az eredményekről. Az esemény kezdetén egy közösségi oldalon, kedvcsináló gyanánt megosztottam Márai Sándor néhány gondolatát a hazai borról, olaszrizlingről. Volt benne egy mondat – kérem nézzék el nekem, hogy most nem pontosan szó szerint idézek: ha az olaszrizlinggel baj van hazánkban, akkor igazán nagy a baj. Hát, most nem is tudom mit mondjak… A versenyen több kategóriában osztottak champion nagydíjat, ezekből egyetlenegy került hazai borászat kezébe. Amikor a nagydíj Figula Misi bájos kislánya kezében volt, akkor szinte mindenki, köztük én is hajlamos volt elérzékenyülni, de bennem azért megkondult az a bizonyos vészharang. Jól van ez így? Elég ez a teljesítmény nekünk? Nem kevés ez kicsit? A hazai létező, vagy nem létező bormarketing állandó problémája, hogy nem tudunk kellő mennyiségben, elég nagyszámú piacra bort juttatni hazánkból, holott elvileg, legalábbis miszerintünk ezek a borok jók. Ez utóbbi felől nincs szemernyi kétségem se, de valóban elég jók ahhoz, hogy nemzetközi piacra léphessünk vele? Ha a verseny mostani eredményeit nézem, szigorúan a nagydíjasokat – mert azért összességében nincs okunk panaszra- akkor erről nem vagyok meggyőződve. Ennek az egésznek azonban van egy olyan vetülete is, melyre Zoli világított rá: az elért eredmények, ha nem is túl fényesek, de arra mindenképpen jók lehetnek, hogy a hazai borászatokat még jobb munkára ösztönözze. Hát, legyen így… Tudom, az olaszrizling csak egy fajtája a számtalan hazánkban megtermelt szőlőnek, no de mégiscsak az egyik legfontosabb lenne…

A közel 5 órás kóstoló során saját utamat jártam, nem kerestem mindenáron a díjnyertes tételeket és minden bizonnyal olyan tétellel is összefutottam, mely kevésbé tetszett, a jó eredménye ellenére és fordítva.

Homola furmint brut, method traditionelle: Belövő tétel, a kiállító valószínűsíthetően a paletta színesítésére hozta. Markáns savak, hosszú, nyomokban élesztős utóíz, barack, mandula. Szép, igazán elragadó majd palackérés után lesz.

Zelna, 2023, organikus rizling: A palackon már fent a grow jelölés! Nagyon finoman ásványos, lehengerlően szép savak, visszafogottan illatos, igazán bájos szerethető bor, akár fröccsnek is. Aki szeretné tudni milyenek az olaszrizling tipikus stílusjegyei, az ezt kóstolja, minden magyarázat nélkül érteni fogja. Ilyennek kell lennie egy rizlingnek? Igen, határozottan. Belépő szintű bor a rizlingek világába, hibátlan, 10 EUR alatti áron pedig best buy is.

Zelna 2023 birtokbor, hegybor: amikor már azt hiszed, hogy megtaláltad a kedvenced akkor erre kóstolj rá! Illatban abszolút visszafogott, cseppnyi méz.  Ízben enyhe ám igen jóleső kesernye után lehengerlő ásványosság, fantasztikusan szép citrusok, ómájgád!

Palo Pincészet, Sáfránkert 2022: A korty eleje túlságosan üres, kicsit túltolt hordó. Viszonylag új pincészet Paloznakról, első tételek. 2ha saját terület, 8ha felvásárlás. Jelen bor készítésénél a tőketerhelés 1kg/tőke- az irány jó, de a bor lesz még jobb.

Palo olaszrizling 2022: Minden szaglóhámot betöltő mandulaillat, szinte ösztönöz a kóstolásra. Sokkal jobban egyben van, mint a Sáfránkert, kellemes, gyümölcsből származó édesség kerekíti, egészíti ki az ízprofilt.

Pálffy rizling 2023: Egy palackban a Káli medence minden egyedisége. Illatban, ízben tökéletes egységet képez, a profil a citrusoké, kevés citrom, érett mandarin, narancs. Mészköves talaj, tartályos érlelés.

Pálffy rizling 2022: Hordós érlelés, visszafogott illat, kirobbanó íz. Harsány, hosszú ideig tartó utóíz, kellemes fanyarság, a bor amire emlékezni fogsz. Szintén mészköves talaj.

Pálffy rajnai-olasz házasítás 2021:  60/40-es házasítási arány, jól felismerhető petrolos, rajnais illatjegyek, melyek cseppet sem zavaróak. Ízben sem benzinkút, kitűnően eltalált remek házasítás. Hordós és tartályos iskolázás, ezen túl az egyes alapanyagok, területek termései egyenként is kaptak külön-külön érlelést. Kár, hogy már nem kapható.

Egersoul olaszrizling 2023: Reduktív rizling, szép, letisztult minden sallangtól és csicsától mentes illattal. Csukott szemmel is felismerhető rizling, mandula és citrus- mert van, amikor ennyi is elég. Némi szellőzés után pedig mintegy meglepetésként bájos ásványosság, szikár, férfias karakter fogad: mintha nyári, meleg homokba szagolnánk.

Egersoul olaszrizling 2022: Kifejezetten édes, már-már aszús illat, érett, túlérett szőlő jegyekkel. Némi olajosság a poháron, az illatprofil lehengerlő. Ízben valami egészen különleges olajos karaktert hoz, ami az egész szájpadlást behálózza, kellemesen kitölti. Komoly, tartalmas, izgalmas fehérbor, mely komolyabb ételek kísérőjeként is bátran megállja helyét. A nap egyik meglepetése.

Egersoul Egri Csillag 2022: Olaszrizling alapú házasítás sauvignon blanc nélkül- tudom ez egyéni vélemény, de nekem a fajta nagyon hiányzik a képből itt. Így aztán nem az a pohárból kiugrós típus, visszafogott illat jellemzi. Ízben jól felismerhető a rizling dominancia, amit mesterien kialakított házasítás után alakítottak kerek egésszé. Ha erre valaki azt mondja nekem, hogy cuvée, akkor a válaszom az, hogy ez isteni, ha azt, hogy ez egy Egri Csillag, akkor nekem hiányérzetem van.

Váli bor rizling 2022 válogatás: Visszafogott, mandula, alma, barack. Ízben citrusos túlsúly, hosszú, szájat összehúzó utóíz. Nem igazán karakteres, inkább csak citrus, némi érett gyümölccsel.

Váli bor rizling 2020: Visszafogott, de jól felismerhető rizling jegyek. Ízben enyhe kesernye, zömmel mandulahéj. Jól iható, korrekt bor, minden fantázia nélkül, unott kiszolgálással.

Tornai olaszrizling 2023: Az illata mintha egy édes álomból ébrednénk, mandula, maracuja, kellemes, édes-kesernyés illat. Valóságos ízbomba, szájat teljesen kitöltő édes, mandulaíz, már-már mintha süteményboltban lennénk- pedig ez egy száraz bor. Tartályos érlelés.

Tornai olaszrizling 2019: Hordós érlelésű, dűlőszelektált tétel. Mély, leserűmandulás illat. Ízben némi menta kíséri a mandulát és a mandarint, ezáltal igazán egzotikussá téve ezt a tételt.

Bojan Kulcar /SLO/ Rizling 2022: Finoman kesernyés ízű, igazán karakán, fiús rizling. Az elegancia nem, viszont a tökéletességre való törekvés nagyon érződik, itt minden az, ami. Közepes hossz, felejthetetlen élmény.

Bojan Kulcar /SLO/ Method traditionelle 2020: Élesztős, toastos illat, a francia champagne-ok érzetét keltő. Ízében fájóan erős a CO2, némi pihentetés után azonban előbukkannak a szép élesztős jegyek, hosszú utóízzel, kellemesen szájpadlást szárító hatással. Kár a túl erőszakos buborékokért. Záró tétel. (Bojan Kulcarról itt írtunk bővebben.)

banner