Nem tudom ki hogy van vele, nekem néha eszembe jut, hogy bizony hány olyan esemény, találkozás van az életünkben, amiről, vagyis aminek kapcsán nem tudjuk, hogy bizony az lesz az utolsó alkalom. A megszokott módon telefonálunk vagy épp Messenger üzenetet váltunk valakivel. Részt veszünk egy eseményen. Ahogy azt addig már számtalanszor tettük. Semmi különös nem történik, rutinfolyamatok... 

Fotó: Gyökösi Attila

Aztán valamikor később – sokszor csak évek múltán – ráébredünk, hogy bizony valaminek vége szakadt. Sokszor még az után is kutatnunk kell az emlékeink homályba vesző mélységeiben, hogy melyik is lehetett az utolsó alkalom?

Előfordul persze, hogy nem telnek el évek, időnként csak órákra van szükség. Így történt ez a legutóbbi Borjour kóstoló esetében is. A Somlói borvidékre fókuszáló kóstolóra még úgy indultunk el, hogy ez is csak egy esemény lesz a sorban. Aztán pár nappal később, a szigorodó korlátozások, majd a kijárási tilalom életbe léptekor hirtelen rádöbbentem, jó ideig nem igen lesz több ilyen esemény.  

És persze ilyenkor az emberben kicsit felértékelődik az UTOLSÓ alkalom.

Fotó: Gyökösi Attila

A Somlói borvidéket igazából nem ismerem. Sőt, túl sok bort sem kóstoltam még erről a vidékről. Egy kóstoló talán épp erre a legjobb alkalom, az ember kap egy gyors keresztmetszetet, optimális esetben talál néhány érdekes tételt, még jobb ha egy pontosan beazonosítható, vagy épp nehezen megfogható, de mindenképp izgalmas és valós terroir jelleget, amit aztán évek szorgos munkájával kibonthat, megismerhet közelről. 

Fotó: Gyökösi Attila

Odaérve körbe is szaladtam, hogy nagyjából belőjem, mi is a »választék«.

Majd minden kiállítónál fellelhető volt egy juhfark és miután ez messze nem annyira elterjedt szőlőfajta, arra gondoltam, lehetne az este akár egy juhfark kóstoló is. Miért ne, ha már itt az alkalom és láthatólag egy egész nyájnyi juh farka van a rengeteg palackban?

A nyájnyi juhfark között a Tigrisek éppen a furmintot szeretik a legjobban... (fotó: Gyökösi Attila)

Nos, néhány tétellel később (Marton Pince, Hegedűs-Szabó pincészet) arra jutottam, a „Tigrisek nem a juhfarkat szeretik a legjobban”. (Akinek nem lenne ismerős az idézet, ez a Micimackó egyik legjobb jelenete, amikor megpróbálják kideríteni, mit esznek a tigrisek. Tigris persze mindenért lelkesedik, aztán sorban kiderül, hogy bizony a tigrisek NEM a mézet, kukoricát, bogáncsot szeretik a legjobban…)

De akkor mit szeretnek vajon? 

Fotó: Gyökösi Attila

Szerethetik például a hárslevelűt, amit a Barcza Pincészet és a Kolonics Pincészet standján kóstoltam. Ezek közül inkább az első tetszett jobban, illatában egész magával ragadó, kerek és komplex. De szóba jött a rajnai rizling, mondjuk a Dénes Hegybirtoktól, ami egy meglepően gyümölcsös, citrusos, friss, ugyanakkor azért némi ásványosságot is mutató bor volt. Általánosságban is elmondható egyébként, hogy a kóstolt borok jó része kifejezetten intenzív illatokat mutatott, a legtöbb kóstolásomkor az illat többet sejtetett, mint amit aztán a korty adott. (De legalább biztos lehettem abban, hogy mindannyiunk kedvenc vírusa még nem vette el a szaglásomat.) 

Fotó: Gyökösi Attila

Volt persze számos olaszrizling, furmint, és persze ezek mindenféle cuvée változatai. Itt is megcsodáltam a nagyon szerethető Szép Heléna szerelmes (Nászéjszakák Bora) sorozatát, amely címkéiben igazán ötletes és jópofa.

Nehéz ez… a kóstolón egy óra alatt rájöttem, én az elmúlt évek alatt fehérborosból bizony vörösborossá váltam. Egyre ritkábban bukkanok olyan fehérborokra, amik igazán ízlenének.  Ugyanakkor cabernet-syrah-pinot, sőt, akár merlot vonalon annál inkább. Hiába, a krónikás is ember. 

Ez a kóstoló, bár az egészét tekintve korrekt volt, valahogy nem lett igazán jó élmény. Külön-külön minden rendben volt, szép terek, elég széles felhozatal, nem is voltunk túl zsúfoltan. De maguk a borok nem fogtak meg, és nemigen volt olyan tétel, amire nagyon rákívántam volna, amit mindenképp beszereznék itthonra.

Fotó: Gyökösi Attila

És hogy bővebben mit jelent számomra az „egészét tekintve korrekt” kóstoló? Mondom:

Kivételesen épp nyitásra értem oda, és rögtön egy szépen kígyózó sor végén találtam magam. Mindenkin maszk, kézfertőtlenítő állványok, miegymás, homlok hőmérőzés és persze távolságtartás. Valószínű ezért is tűnt hosszúnak a sor, mert azért egyébként haladtunk, az egész becsekkolás csak néhány perc volt. Ugyanakkor azért arra volt idő, hogy feltűnjön, itt bizony igencsak fiatal a közönség. 20 év közötti lányok-fiúk álltak a sorban, többen láthatóan társaságban érkeztek. Ami egyfelől mindenképp pozitív dolog, hiszen új generáció, meg érdeklődés, meg új közönség bevonása, mint tudjuk. Másfelől ilyenkor sosem tudni, vajon a fiatalság azért jön, mert a borra kíváncsi, vagy azért, mert ez egy trendi meg divatos esemény, ahol – ha kellőképp szorgos a vendég – bőven leihatja a belépő árát. Akárhogy is, a nép gyűlt szépen, a nyitás után egy órával már meg is telt a helyszín.

Fotó: Gyökösi Attila

A standok a szokásosak voltak, bár több pincészetnél hiányzott a háttérből az azonosításban segítő tábla, ezeknél a palackcímkékről kellett kisilabizálni, ki is kínálja az adott borokat. Bár összességében a teremben volt molinó és tábla elég, ezek jó részén viszont az eseményt támogató építőipari cégek reklámjait láthattuk, bizony néhányszor - különösen a kóstoló elején, amikor még ritkább volt a nép - egy Construma építőipari kiállításon érezhette magát a látogató.

Fotó: Gyökösi Attila

Persze nem is maradtam végig, hazafelé meg arra jutottam, hogy bár összességében egy korrekt kóstolón járhattunk, ugyanakkor biztos nem az idei év legjobb ilyen eseménye volt, és ezen az sem szépít sokat, hogy alighanem jó ideig ez volt az utolsó borkóstoló.

A vendégszöveg szerzője a Lecsengés borvlog stábjának tagja, mondhatnánk egyik fele.