Bűdi Istvánnal először a pincéjében találkoztam, a Pécsi Borozó bükki bortúráján, ahol sok mindenre rácsodálkozhattam, például, hogy István a születésnapjának estéjét áldozta be egy közös kóstolóra. Előtte már jártunk Sándor Zsolt pincéjében, onnan nem volt hosszú az út, hiszen szinte szomszédok. Vagy már lehet, csak voltak, hiszen az utolsó hírem a Bűdi Borház kapcsán, hogy István abbahagyja és nem készít több bort.

Meglehet, van még egy-két palack régebbi Bűdi-bor is a pince mélyén, de ezt a palackot postán kaptam, erre kivételesen jól emlékszem, István egyszer vagy két karton bükki borral lepett meg, több borászat küldött tételeket, néhányról írtam is már korábban, jóval korábban.

De az a túra, Cserépfalutól Miskolcig, Nyékládházától Bogácsig nekem nagyon megragadt, nagyon jó emberekkel találkoztunk, valahogy megérzed, ha őszintén tudsz beszélgetni, gondokról, tervekről, borokról, életről. És a borok is jól voltak, többnire, sőt egészen kimagasló borokat is kóstolhattunk. Nagy reményt fűzött mindenki a zenithez, a közösségi munkához, ami aztán néhány év alatt mintha nem is létezett volna. 2018 óta nem telt el sok idő, de mégis.

Ez a bor is kicsit olyan, mint az emlékeim és az azóta történtek. Kicsit megfakult és már nem látom benne a jövőt. Illata kicsit fedett, csavarzáras, tehát dugósságot nem mondhatok rá, de picit fülledt, picit gumis az illat. Mögötte talán barackbefőtt és almaszósz. Kortyban meg. Nos, a fiam azt kérdezte, miért nincs ennek a bornak íze? Hát már szép lassan feloldódott az időben. Még azért vannak nyomok, savak, egy-két kósza gyümölcsaroma belibben, érett alma, diós birsalmasajt, aszalt körte. Nem édes ez a bor, ó, egyáltalán nem, de borban ilyen az őszülés. Nem esett szét, de nem ad már nagy élményt. Én szeretek ezekkel a borokkal elidőzni, de 80-81 pontnál többet nem adnék.

Azt sajnálom, ha visszatérek valaha az avasi pincék közé, friss Bűdi-borokat már nem találok ott. De bízom benne, hogy a bor nem tűnik el Miskolc mellől és hálás vagyok minden bükki borásznak a remek emlékekért.