A Bernát kicsi és fiatal pince, annak ellenére, hogy János Tibor már húsz éve foglalkozik szőlőtermesztéssel. Azonban csak néhány éve döntött úgy párjával, hogy a 13 hektáros területükről nem adják el mind a szőlőt, hanem egy keveset megtartanak maguknak, és bort készítenek belőle. Mélyítve tudásukat el is végezték a borászképzést, bár polgári foglalkozásukat nem adták fel. Ez nekik hobbi és szerelem egyben.

Nem ebből élünk, főleg azért nem mert egy ilyen kis pince tételeiből nem is lehet megélni – mondja János Tibor, aki polgári foglalkozását tekintve asztalos. De húsz éve nap mint nap műveli a szőlőt, melyet a 90-es évek elején kárpótlásként vásárolt a család. Azóta tudatos építkezéssel egybefüggő, szinte csak fehérszőlő fajtákból álló területet mondhat magáénak, ahonnan a termés nagy részét szüret után a borvidék legnagyobb helyi felvásárlója veszi át. A maradék pedig megy a bonyhádvarasdi parasztház mögötti domboldalra, ahol a 18 méter hosszú sváb pince és az újonnan kialakított feldolgozó áll.

Területükön chardonnay, zöldveltelini, rajnai rizling és királyleányka található. A klíma és talajadottságok kiválóak a fajtáknak, amit a borászok is megerősítenek. Bontunk is egy 2009-es zöldveltelinit, mely kereskedelmi forgalomban is kapható. A bor magában hordozza a fajtára jellemző zöld mandula ízt, viszonylag magas alkoholja megbújik a savgerinc mögött. A pincészet népszerű tétele fellelhető a bonyhádi Rosé Étteremben és a Blénesi Borházban.

De a legbüszkébbek a Budapesti Hotel Mediterránra vagyunk – fűzi hozzá Szőts Viola, a pince másik borásza, aki a termékek dizájnjáért és marketingjéért felel, nem mellékesen pedig a borjog területén mélyíti tudását. Hozzá kell azonban tenni, hogy például egy ilyen nagy hotelbe bekerülni kis pinceként nehéz. Polgári foglalkozásom révén ismertem meg a hotel vezetőjét – mondja –, aki borsorunk megkóstolását követően ezt a bort választotta ki a ház fehérborának. A palackozott tétel mellett viszonylag nagy mennyiséget vásárolnak meg folyóborként a helyiek, akik büszkén csatlakoznak a pince által támogatott, minden év szeptemberében megrendezett szüreti felvonuláshoz.

Arra a kérdésre, miért adja el még mindig a szőlő nagy részét, János Tibor mosolyog. Hosszú ideje kapcsolatban állunk és jó a viszony köztünk a Danubiana Borászat vezetőivel. Azért nekik adom el és nem mondjuk az Alföldre, mert itt tudom, jó kezekben van a szőlőnk és igazán jó minőségű bor készül belőle, megbízható partnerek. Minden beruházáshoz pénz kell, esetünkben ez lassan, évről-évre valósul meg, ezért adjuk el egyelőre a szőlő nagyobb részét.

A borászházaspár hatalmas szeretettel mesél a szőlőről és annak ellenére, hogy látják és érzik, ez rabszolgamunka, semmiért nem adnák fel. Közben egy traktor gördül az udvarba, az utánpótlás mégis békésen szunyókál a babakocsiban, mit sem sejtve arról, hogy fiatal kora ellenére egy borászat van róla elnevezve.

Ő a legifjabb a faluban – mondja Tibor a fiára nézve a 2010-es Cabernet Sauvignon Rosé mellett. Majd hozzáteszi: ez az egyik legnagyobb gond errefelé. A falu lakossága csökken, nincsenek beköltöző fiatalok, akik munkába állhatnának a szőlőben.

A Bernát Pince a falu egyik legnagyobb foglalkoztatója, azonban szakképzett, agilis munkaerő hiányában János Tibornak kell végeznie a napi irányítást a szőlőben. Alázatos, őszinte emberek benyomását kelti a fiatal házaspár, ezt bizonyítja az is, hogy nem félnek megmutatni, hogyan kezdték évekkel ezelőtt. 2005-ös évjáratú Cabernet Franc (János Tibor kedvenc fajtája) kerül elő egy poros palackból, már oxidált, de ezt csak azért kapjuk, hogy lássuk, honnan indultak. A 2008-as franc már egy egészen kerek és zamatos bor. Vissza is tér a bátorságunk a további tételek megkóstolásához. A cabernet franc–merlot házasítás újra megoldja a nyelveket az interjú alatt.

Nem csak az a baj, hogy nincs helyben iskolarendszerű szőlész–borász szakképzés, hanem hogy nem sokan látnak fantáziát a Völgységben – panaszkodik Szőts Viola. Tény, hogy a Tolnai borvidék kiszakítása a Szekszárdi borvidékből visszavetette annak fejlődését. Ráadásul az itteni szőlő nagy részét eladják, így nagyon kevés az olyan gazdaság, ahol bort is készítenek. Amolyan mostohagyereke ez a térségnek és sajnos ez rányomja a bélyegét ezekre a falvakra, a helyi borászatokra. Ennek az eredménye az is, hogy ezek a területek pont érintetlenségük és eredetiségük miatt vonzók lehetnek, ha valaki a megunja a nagy pincészetek fényűző világát. Az már most is megfigyelhető, hogy egyre jobban vágynak a bort kedvelők az emberközeli, hagyományos vendéglátásra, és így egyre gyakrabban keresik fel ezeket az eldugott kis pincészeteket.