Az idei első szüretről szólítjuk el a Kadarka utcai pincébe Dúzsi Tamást, magunkban számítunk rá, hogy a régen versenyszerűen, ma már szabadidejében, de még mindig aktívan kerékpározó borász biciklivel érkezik. A színházias belépő elmarad, kérdés nélkül érkezik a magyarázat, a menoire-t kell már szedni a Márton-napi borhoz. A májusi, júliusi hőség mellé aszály társult, és a szekszárdi dűlőket a jég mellett az eső is elkerülte, némely fajta hamarabb beérik most.

– Mondjuk a zweigeltek meg egy hete állnak. Azonban ami munka aznapra való, azt akkor kell elvégezni, nem pedig holnapután – enged betekintést életfilozófiájába Dúzsi Tamás. – Főként a friss boroknál szükséges a pontosság, őrizni kell őket, mert ha megindulnak, nincs mese, hűteni kell, különben oda az illat, meg a bor is.

Jelenleg 17 hektár saját művelésű szőlő tartozik a pincészethez (méreteit tekintve közepesnek számít a borvidéken), ezt egészítik ki a vásárolt szőlővel. A méreteit fokozatosan bővítő borászatát 1994-ben alapította Dúzsi Tamás. A családi hobbi szőlő ekkor bővült a kárpótlási jegyen vett 3,3 hektárral. A korábban az Aliscavin palackozó üzemét vezető borász a cég „kifekvése” után élt a hirtelen jött lehetőséggel, és a szőlő megélhetési forrássá lett.

– Már akkor terveztem a saját néven palackozást, amikor még mondani nem lehetett, mert rendszerellenes volt – mesél a kezdetekről Dúzsi Tamás.

Az első bor, a ‘92-es kékfrankos-merlot házasítás (ami 130 forintért került forgalomba) óta eltelt másfél évtized alatt alaposan kinőtte magát a vállalkozás. A borral való teljes személyes kontaktusban hívő Dúzsi a palackozást sem engedte ki a kezei közül, 70 ezer palackig saját kezűleg zárták az üvegeket. Ma már az évi 200 ezres tétel szám megköveteli a gépesítést. Ennek a számnak mintegy háromnegyedét a rozék alkotják. Pedig a borfajtával sikertörténetet író borász egy szerencsés véletlennek köszönhetően vette fel a szortimentbe a rozét.

– Alaposan elszámoltuk magunkat – avat be minket az első rozé születésének történetébe Dúzsi Tamás. – Vöröset szüreteltünk éppen, én hordtam a szőlőt a családi háznál álló tartályba, hogy a szüretnél és feldolgozásnál is egyszerre lehessek ott. Hát a tartály kicsi volt, sok lett bele a szőlő, bugyogott ki a tetején a lé, gyorsan le kellett engedni 10 hektót, ami meg szépen rozévá erjedt.

A következő években (módszeresen növelve a mennyiséget) már szándékosan készült a ma egyre divatosabb bor. Dúzsi szerint tudatosan kell keresni a fehér foltokat úgy az életben, ahogy a piacon, a rozé pedig képes megszólítani a fogyasztók jelentős hányadát, a fiatalokat, a nőket, a „söröseket”.

– Nem minden nap kerül az ember úri társaságban, nagy bor mellé egy elegáns étterembe, kell bor a hétköznapokra is – magyarázza.

A ropogós, üde, friss, könnyen iható rozé pedig egyre keresettebb, és Dúzsi Tamás ért hozzá, hogyan kell jól csinálni. Kékfrankos rozé bora minden évben hozza a kötelező elismeréseket, rajongói körökben egyszerűen csak úgy hívják, „a rozékirály”.

– Mondják, hogy a „Dúzsi biztos tud valami titkot” – mondja a borász. – Hát ez nem igaz. Nincsen titok. Precízen meg kell csinálni minden évben, rendesen, szakmai tisztességgel. A rozé inkább szakmai, emberi tevékenység. A vörösbort kilencven százalékban a természet alkotja, nekünk marad tíz százalék, meg hogy igyekezzünk ne elrontani a jó alapanyagot.

Közben kopognak a pinceajtón, rozéért érkeznek Veszprémből. „Elfogyott”– ingatja a fejét Dúzsi Tamás, de aztán előkerül egy karton a padok alól. Dúzsi úgy véli, még mindig hiányoznak a jól iható, szomjoltó, könnyű üde borok a piacról, melyek korrekt áron várják a vásárlóikat.

– Ilyen borokból kellene többet készíteni – magyarázza. – A könnyű területekről könnyű borokat. Olyan helyen kell nagy bort termelni, ahol ezt a terület adja. Amit a fajta és az ültetvény ad, abból kell kihoznunk a legjobbat. Igazodnunk kell a természethez, csúcsbort sem az ötéves ültetvényen kell készíteni, hanem idősebb, lehetőleg több évtizedes telepítésen.

Dúzsi-borok azonban vannak bőven a rozékon túl is: az olaszrizling és az ezerfürtűből készülő Fürtike a fehér, a kékfrankos, a merlot, a pinot noir, a kadarka, a cabernet-k és az új kísérlet syrah, illetve a különböző cuvée-k a vörösek sorát erősíti. Utóbbiak magukon viselik készítőjük sajátos stílusát. Ha kell, megkapják a szükséges időt a palackban, inkább egy-két évvel később kerülnek piacra. A hosszabb érlelés mellett rövidebb barrikolás jellemzi a borait, és Dúzsi visszafogottan kezeli a tőkeszabályozás kérdését is.

– A szó is inkább úgy helyes, hogy terméskontrolálás – magyarázza Dúzsi. – Ami nem a fürtritkítást jelenti, hanem az ültetvényem nevelését. A fürtvágás egy sok lépcsős folyamat sokadik tevékenysége csupán. Ha gondozva van a szőlő a telepítéstől kezdve, nem kell nagyon bántani. Óvatosan kell bánni a levélzet ritkításával, hiszen a szőlőt a levél neveli, védi. A természettel szembe menni nem lehet.

A borászt hét gyermeke közül a Budapesti Corvinus Egyetem kertészmérnöki szakán végzős ifjabb Dúzsi Tamás követi a szakmában, aki nemrég fejezte be kötelező szakmai gyakorlatát Németországban. A családi pincészetre területbővítés, új feldolgozó megépítése vár.