Van Belgrádban egy Hungarikum Centar nevű intézmény, ahol magyar termékeket és magyar kultúrát lehet kapni. A termékek sorában előkelő helyet foglal el a bor, így a cég is kiállított a belgrádi borvásáron. Miután körbejártam a standokat, de tényleg csak nézelődve, hogy akkor majd hol kóstolok bele a legjavába, megpillantottam egy csinos, magyar népviseletbe öltözött leányzót, aki ugyan magyarul egyáltalán nem tudott, de többen fényképezkedtek vele, mint az összes borásszal együttvéve.

A leány mögött pedig Maurer Oszkár pakolta le éppen a magával hozott 2011-es hordómintákat. Majd megkérdezte, azért húsz percem van megismerkedni a borokkal? Lett éppen másfél óránál is több, de nem bántam azt sem, hogy ezek után már indulnom kellett és más bort nem is kóstoltam a rendezvényen.

Ismerkedős, beszélgetős kóstolás volt ez, jegyzetelésbe én nem fogtam, végül is vannak dolgok, amiket megjegyzünk, a többi most kevésbé fontos. Egy kis bemutatás: Maurer Oszkár a szerbiai, vajdasági, délvidéki, magyar borászat egyik legérdekesebb figurája, aki Szerémségben a Tarcal-hegyen (Fruska Gora), valamint a Szabadka-Horgosi (Dél-Alföld) borvidéken műveli a szőlőit, elsősorban őshonos fajták, mint a szerémi zöld, kövidinka, piros magyarka, bakator, mézes fehér, furmint és kadarka teremnek a két borvidék 15 dűlőjében.

Maurer Oszkár másfél évtizede kutatja az egyik legizgalmasabb, egykoron magasan jegyzett, ugyanakkor mára javarészt a feledés homályába veszett borvidék, a Szerémség történetét. Hisz a természetességben, a bakművelésben, a szerémi tájban, a régi fajtákban, a borban.

Elsőként egy friss kövidinka került a pohárba, aminek különlegessége, hogy félszárazra sikeredett. A körülmények úgy hozták, hogy leállt és maradt benne néhány gramm cukor, de Oszkár nem használ fajélesztőket, így inkább ezzel sem kísérletezett, maradt olyan, amilyennek az élet alakította. Nem is tesz neki rosszat ez a kis kerekség, szép illatok elsőre, kis virágosság, édes, lédús gyümölcsök, kortyban meg vastagabb, mint az általam korábban megismert kövidinkák. Ehhez a struktúrához bizonyosan kell az a félkilós hozam tőkénként, ami itt megvolt. Jól iható, csúszós, kedves bor.

Aztán jött két egyéniség, a bakator és a szerémi zöld. Mindkettő frissen, éppen csak ide letöltve, nem is elégedett velük a borász, pedig csak a bor ilyen, ha nem akar utazgatni, hát durcás a formája. pedig nem is az annyira, bár Oszkár szerint például illatokban dúsabb a szerémi zöld, de most is gazdag, hízeleg azért, van benne a szerémiből és a hajdújárásiból is, öreg tőkék és új telepítés, homokos-agyagos talaj és a tarcali vulkanikusság. Nekem a bakator most valahogy közelebb áll, szikárabb, kicsit keményebb, ugyanakkor minden korty újabb réteget mutat meg. A finom gyümölcsösség, a vibráló savak, a szálkás test és a zamat gazdagsága együttesen.

A sárgamuskotály Probus császár dűlőjéből származik, tiszteljük és elismerjük a szépen virágzó illatokat, amelyek elkerülik a pacsulisságba vezető utat és mögötte a száraz korty borba vezető utat mutat. De a kacifántos fogalmazás csak a bornak köszönhető. Sokkal szerethetőbb számomra ez a fajta egy olyan házasításban, mint a Szerémi Szerelem, amely egyenlő arányban tartalmaz sárgamuskotályt, olaszrizlinget és rajnai rizlinget. A szerémi Tarcal-hegy tetején termett a szőlő, Újlak és Erdővég határában. A házasítás célja az egyensúly és a szerethetőség volt, mondja a bor gazdája s igaza van, nem kell ezt ragozni.

Az egyik személyes kedvencem a rozé volt. Egy cabernet sauvignon rozé 2010-ből, amely még az útja elején van, hordóban pihent eddig, nincs egyáltalán a mai trendi rozé hangulata. Nem áttetsző és nem buborékos. Pirosas-silleres színbe hajlik, az érett gyümölcsök, piros bogyósok, jön belőle valami friss természetesség, mint amikor kézzel összenyomod az érett málnát. Kortyban gazdag, rétegzett, édes-sós bor, ritkán mondhatunk ilyent egy rozéra, de ebből eltennék szívesen pár palackot a pincébe, évente bontani és figyelni, hogy fejlődik.

A kadarka a fő vörös fajta lesz Maurer Oszkárnál, az volt rég is, Szerémségben és a bácskai ültetvényeken is. Bár mára sokan elfeledték, de amikor a pohárba kerül, kiderül, mennyire rossz döntés volt ez. A bor kellőképpen gyümölcsös, jó savakkal, izgalommal, nem kell most belemenni, melyik kortyban éppen milyen gyümölcs, milyen ásványos jegy bukkant fel, egyszerűen el kell kortyolgatni, lassan, szép pillanatban. Vagy ha éppen szebbé akarjuk a pillanatot tenni.

A BeoWineFair nemzetközi borversenyén desszertbor kategóriában a legjobbnak 2012-ben Maurer Oszkár Szerémi Vinum Regum 2010 borát kiáltotta ki. (Ráadásul vörösben és fehérben egyébként a szomszéd borászat, a DiBonis, vagyis Bóni László diadalmaskodott, a DiVranac 2009 és a DiChardonnay barrique 2010 is champion díjas lett…)

A Vinum Regnum hagyományos aszútechnológiával készült, hozzávetőlegesen 4 puttonyos aszúnak megfelelő arányokkal. Olaszrizling (75%) és rajnai rizling (25%) aszúszemeket öntöttük fel ugyanezen fajták erjedő alapboraival. Stílusban a tokaji és a sauternesi között van félúton, vagyis szerémi - írja a borász a weboldalán.

Maurer Oszkárral élmény beszélgetni is, akár még bor nélkül is, hát még azokkal. Érlelt, pontos, jól célzott mondatok, gondolatok, ahogy a borok, úgy a beszélgetés is lassú folyású és ez is így van rendjén. A kevesebb itt több volt. Bor nem is kellett más.