Tucatnyi beszélgetés során hallottam már, hogy Heimann Zoltán nevét említve a szekszárdiak megállapítják, a borvidék utóbbi évekbeni fejlődése, az összefogás kialakulása a borászok közt jórészt az ő érdeme. Borvidéki elnökként, mondhatnánk, ez is a dolga, és valóban: kiapadhatatlan energiával talál ki és valósít meg ötleteket egymás után. Beszélgetéseink vele mindig úgy végződnek, hogy habár egy-két szálat sikerül elvarrni, tucatnyi új idea, teendő, divatosan mondva projekt sejlik fel. A családi borászatban már inkább Heimann Ágnes, Zoltán felesége viszi a napi ügyeket, az eddigi kétlakiságot felváltotta a teljes szekszárdi lét, meglátogattuk hát őket az Ivánvölgyi tetőn elhelyezkedő pincészetben – Szekszárd egyik, szerkesztőségi szavazáson megállapított legszebb pontján –, mert itt születnek az új ihletések.

A Matias Pincészet néhány hónapon vagy már egy éven belül minden bizonnyal a magyar borpiac megkerülhetetlen szereplőjévé válik. Még éppen időben vagyunk ahhoz, hogy elsőként mutassuk be a formálódó választékot és a mögötte álló munkát. A pécsi székhelyű Matias Pincészet jelenleg öt borvidéken (Pécs mellett Villány, Szekszárd, Badacsony és Tokaj) rendelkezik szőlőterülettel és borvidékek tradicionális fajtáin túl megtalálhatók az ott kimagasló minőséget hozó világfajták is. Idén karácsonyig már a teljes szortiment (közel két tucat tétel) a boltokba kerül, és minden potenciális magyar vásárló találkozhat velük.

Lassan véget ér a szüret, az utolsó autók futnak be a Sauska Pincészet villányi feldolgozójába. A szőlőt a hosszú futószalag két oldalán álló asszonyok várják: a borászat minőségpolitikája szerint a tartályokba egyetlen éretlen, rossz szőlőszem sem kerülhet be. A szemenkénti válogatás csak egy a Sauska Pincészetben megkövetelt, sokak által különcségnek, túlzásnak, költségesnek tartott eljárások közül, mégis minden bornak kijár: a másfél ezer forintos portugiesernek éppúgy, mint a drága csúcsházasításoknak. És a borok magukért beszélnek.

Az adventi időszak lezárulásával nyereményjátékunk is véget ért. A harmadik fordulóban Mestrineli borokért kellett jól válaszolni, ez sokaknak sikerült, a sorsolás eredményéről pedig egy kattintás után adunk hírt.

Próbálkoztunk már többször a hitetleneknek bebizonyítani, hogy a dalmát vörösborok tudnak szépek, izgalmasak, jók lenni. Nem mindig sikerült, pedig volt már kóstoló többször is. Plavac malikat is hoztunk kétszer, az elsőről nem készült beszámoló, a másodikat meg itt visszaolvashatják. A régi kedvencünket kóstoltuk többen, reményt adott, hogy érdemes tovább keresgélni. Dusán barátunk hozott egy karton plavac malit, egyenesen a Pelješac-félszigetről, ahol a két legismertebb terroir, a Dingač és a Postup található. Valójában csak öt bort, a hatodik kakukktojás volt, egy Hvar szigetről származó bor. Erről most nem, viszont a másik ötről meg olvashatnak kattintás után.

Négy hektár olaszrizling, jó néhány liter forralt bor, négy gyertya, egy elakadt traktor a hóban – és mínusz 11 fok a Pillangó dűlőben. Idén nem álltunk be a szüretelők közé, de még így is átéltük: a jégszőlő szedése a pincemunkák egyik leghúzósabbja.

Új vendégszobákkal, wellness részleggel bővült a Bock Panzió. A szőlőből pedig már a felújított feldolgozóban készül a bor. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv több mint 60 millió forintos támogatásával, jelentős önerő bevonásával zajló projekt keretében egy év alatt újították meg a Bock Pincészet központját.

Öt nap hamar elröppent és máris itt a harmadik forduló. Az előzőben a Malatinszky Kúria boraival teli ládát lehetett megnyerni - hogy kinek sikerült, kiderül egy kattintás után. A harmadik sorozatban 3 kérdésre adott 3 helyes válasszal lehet közelebb kerülni a Mestrineli Borászat 6 palackjához. Érdemes kattintani, válaszolni és nyerni 6 bort a karácsonyfa alá!

Érdekes kísérletbe fogott Fabrice Gonet barátunk és a pécsi Pezsgőház étterem. Fabrice jól főz. Kreatív fickó, pécsi frankofón és más kultúrberkekben ez közismert volt, de most a nagyközönség is megkóstolhatta, milyen egy francia felfogásában a francia bisztrókonyha. Úgy tűnik, nem csupán mi ítéltük sikerre a kísérletet, hiszen a héten a napi menü is a francia konyha jegyében készül, méghozzá Fabrice közrreműködésével.

A hűvös földpadlón álltam, bámultam az öreg kakast, forgatta a szemét, pislogott, tekergette a nyakát, nem értette, mit keres itt. Bámultam Nagyanyám, ahogyan rálépett az állat lábára, egy mozdulattal átnyalábolta a szárnyait, ráhajtotta a nyakát a szárnyakra, a nyaka a begye fölött előredomborodott, és a tál fölé tartotta. Egyetlen mozdulattal átvágta a megszeppent állat torkát, az rugdosott volna, és verdesni is próbált, de egyre gyengült, ahogy gyűlt a vér a tálban. Anyám még egy tyúkot sem tudna levágni! Egyszer kicsúszott a kezéből az átvágott nyakú, öreg kotlós, és addig csapkodott, szédelgett az udvaron, imbolygó lábakon, amíg össze nem esett. Anyám arcát, ruháját teljesen összefröcskölte, az a kevés vér, ami a tálba csurgott, piszkos lett. Pedig finom a sült vér! Nagyanyám egyedül le tudott vágni egy kakast.