A belváros még mindig tartogat meglepetéseket. Hol jobbakat, hol rosszabbakat, de legalább a szódával sehol nem volt gond a Fröccs-kalauz következő állomásain.
Első ízben vendégeskedtünk úgy a borfesztiválon, hogy volt standunk - najó, nem nekünk, csak vendégek voltunk a Magyar Turizmus Zrt Dél-Dunántúli Marketing Igazgatósága jóvoltából, a Pannon Borrégiót és magunkat is népszerűsítve. A promóció nehézkesebb volt a vártnál, lévén esőben azért kevesen érdeklődnek dél-pannon utazási ajánlatokról, bortúrákról. Két nap alatt bejártuk a terepet, esőben és napsütésben is helytálltunk.
Idén is kiírja a Vylyan Pincészet a Bogyólé hagyományos címkepályázatát. A kifejezetten ifjú pécsi művésznek szóló felhívás célja, hogy a pályázók egy évre felöltöztessék a borászat újborát. Beküldési határidő október 4., hétfő.
Négyfogásos menüsort kínál vendégeinek szeptember 20-án (hétfőn) az Addo Café. Az étterem konyháján aznap az ausztriai Lutzmannsburgban található Sporthotel Kurz sous chef-je, György Viktor készíti az ételeket. A vacsora 18 órakor kezdődik, a részvétel előzetes helyfoglaláshoz kötött.
Bő merítéssel, 70 bort mutat be és osztályoz le az eRobertParker.com. A weboldalon Neal Martin tollából a cikk, szájíze szerint a pontok. Mindenesetre nem kis első lépés, főleg, hogy öten 90 pontot értek el. Mit érdemes levenni a polcról, ha szomszédolunk?
Tudjuk, hogy hol lesz minden borbarát a hétvégén. A régió legnagyobb szüreti fesztiválján Szekszárdon. A hagyományokhoz hűen, minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén kerül megrendezésre a tolnai megyeszékhelyen a fesztivál. Egyszerre egy helyen lesznek elérhetőek a térség pincészetei: négy nap, 37 borászat, programok reggeltől estig.
Két kocsma a 6-os út két feléről a következő Fröccs-kalauzban. Ha már a Kaptár nem bír megnyitni, máshova járjunk „könyvtárba”.
Az utóbbi évek legesősebb szeptember eleje nem kedvez a fesztiváloknak. A Budai Várban egy nap áztunk-fáztunk, másnap azért a nap is kisütött, de Pécsre visszatérve a Kossuth téren már egy nagy adag víz zúdult a fejünkre a lekvárfőző sátor tetejéről. Ma reggel is ömlött az eső, talán délutánra eláll és akkor pohár a kézbe, indulás.
Felnőttképzés keretében indít tanfolyamokat a villányi Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola szeptemberben. A szakképzések önköltségesek.
Kora délutáni kávézásnak indult, de késő délután lett, mire wété kollégához eljutottam. Fárasztó nap volt, másfél óra a mobilcég ügyfélszolgálatán, meg amúgy is hétfő, szóval egy pohár bor jólesett volna. Majd’ egy palackot kóstolgattunk el. Szicília nem először okoz ilyen kellemes pillanatokat.