Idén október 8-án rendezik meg Geresdlakon a Gőzgombóc Fesztivált. Hajtás után a részletes program, itt meg a beszámolónk az egyik régebbi évjáratból.
Idén is a borokat ünneplik a hétvégén a II. Mecseknádasdi Októborfeszt fesztiválon. Koncertek, kézműves vásár és természetesen a legjobb mecseknádasdi borok, a hangulatot az Oberkrainer muzsika biztosítja.
Fehér Szarvasgomba Fesztivált szerveznek Sellyén a hétvégén, október 7-8-án. A Termálfürdő előtti téren koncertekkel, szakmai programokkal várják az érdeklődőket, este pedig igazi különlegességgel készülnek a szervezők: Bíró Lajos, Csonka Gergő, Lang György és Segal Viktor készíti a menüsort.
A szerző első szüreti élménye Csúzához kötődik, amikor is a rokonok szőlőjébe traktorral lehetett utazni, ugrándozni a pótkocsin és olykor még taposni is a leszüretelt szőlőt. Majd négy évtizede is már ennek, de az ilyen emlékek az idővel csak kifényesednek, el nem tűnnek soha. Az egykori dűlőútnak már csak hűlt helye, beépült az is, de bor nélkül nem maradunk Csúzán. Nem maradnak azon olvasóink sem, akik az őszi számunkban feltett kérdésre helyesen válaszoltak és kedvezett nekik a szerencse. A folytatásban bemutatjuk a Kollár Pincészetet és kiderül, kik nyertek csúzai borokat.
A hétvégén egészen biztosan mindenki Villányban lesz, aki a vörösbort szereti, hiszen szeptember 30-án kezdődik a borvidék legnagyobb fesztiválja a három napos Vörösborfesztivál. A hagyományos villányi fesztivál gasztronómiai és boros szempontból is a Villányi borvidék egyik legszínesebb és legtöbb borászatot felvonultató rendezvénye. Idén minden eddiginél többen képviseltetik magukat a borászatok közül és a program alapján mindenki megtalálhatja a számítását.
2011. szeptember 20-án, Budapesten, a Kárpátia Étteremben tartotta meg első nyilvános rendezvényét a tavasszal alakult Magyar Sommelier Szövetség. A szervezet elnökének megválasztott Káli Ildikó nyitó beszédében úgy vélekedett, jelentős igény mutatkozott a szakmában egy ilyen szövetség létrehozására, hiszen a vendéglátás egyéb területein, például a séfek körében már több összefogás, együttműködés is ismert. A szervezet tizennégyen alapították meg, azóta a taglétszám már a kétszeresére emelkedett.
Természetesen idén is elzarándokoltunk a Szekszárdi Szüreti Napokra. EmZé kolléga végigdolgozta a nemes eseményt a Dél-dunántúli Bortuirisztikai Klaszter standján, mi többiek csak meglátogattuk időnként. És megkóstolunk néhány bort, kora délután még odafértünk a pultokhoz, estére már feladtuk a küzdelmet, pedig azért több pincészethez is el szerettünk volna jutni. A kadarkákat Kenszei barátunk már megénekelte tegnapi posztunkban, most néhány fotó segítségével idézzük fel a hangulatot.
Nagy fába vágtuk a fejszénket idén a Szekszárdi Szüreti Napokon. Szabózé kolléga fejéből pattant ki az ötlet - én meg bőszen támogattam - hogy kóstoljuk végig a fesztiválon fellelhető összes kadarkát. Kivétel nélkül. Tovább után tehát az összes szekszárdi összes kadarkája, először együtt. Zene persze van hozzá.
Andreas Ebner 2008-as 3-as Hordó házasítását választották tegnap Pécs Város Borává 2012-re az Aranykacsa Étteremben. A nyolcvan százalék cabernet franc, húsz százalék cabernet sauvignon borból készült küvét kilenc bor közül választotta ki a meghívott közönség.
Tradicionális francia ételekkel várják a vendégeket szeptember 23-án, pénteken 19 órától a Pezsgőházban. A menüsorért felel: Faragó István és Békési János.