Hol is hagytam abba a mesét? A bolechówi Ber Dov barátunk már javában kereskedett a hegyaljai borokkal, főként a máslással, miközben Báál Sém Tov tanítványai maguk is csodarabbivá válva újabb és újabb haszid udvarokat alapítottak Podóliában és Galíciában, majd a hegyeken átszivárogva Máramarosban és a Magyar királyságban (Nagykálló). A mezericsi maggid (1710-1772) tanítványa volt Eliméleh (1717-1786) a leżajski rebbe, az övé pedig Jitzchak Jákob (1745-1815) a Lublini Látó.

Lublin (fotó: Ercsey Dániel)

Miért fontos ez? Moise Teitelbaum Przemyslben született, ahol 150 évvel később majd a legújabb NAT-ba frissen bekerült Gyóni Géza költő védi a hazát. Rabbivá is ezen a tájon nevezték ki, és sokáig a haszidizmus ellenzőjeként lépett fel, mígnem aztán a lublini caddik hatására maga is csodarabbivá és hasziddá vált. Egyes feltételezések szerint ez még az újhelyi meghívása előtt, mások szerint már utána történt. Így írt erről Schön Dezső 1935-ben:

Egy bártfai zsinagógában (fotó: Ercsey Dániel)

“Reb Majse Teitelbaum nem szólt semmit. Ez volt az a pont, ahol a legkevésbé lehetett őt meggyőzni. Csak állott tétován és hagyta, hogy a szavak sodorják magukkal. A diskurzus hosszura nyult, a beszemedrisbe már belopództak a hajnal első sugarai és a szombatra érkezett tömeg még mindig várakozott, mert az emberek a rebe szine elé akartak járulni. A rebe megfogta Reb Majse Teitelbaum kezét és kiment vele a beszemedrisbe. A meglepett tömeg tisztelettel nyitott utat. A rebe nagy lendülettel feltépte a frigy-szekrény ajtaját és kivett egy tóratekercset. A tömegen csodálkozás morajlott végig. Az emberek egymásfölé ágaskodtak, szemtanui akartak lenni a rendkivüli eseménynek. A kiséreites csendben a rebe megszólalt és heves gesztusok kiséretében olvasni kezdte a tóra első szakaszát:

Lublin utcáin (fotó: Ercsey Dániel)

“Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen volt és puszta és sötétség terpeszkedett a mélység szinén és az Isten Szelleme lebegett az őstenger fölött. Azt mondta Isten: Legyen világosság. És lett világosság.” - Legyen világosság, Reb Majse, ujhelyi caddik! - ismételte a rebe és az ujhelyi rabbi vállára tette a kezét.”

Présház az Avason, Miskolcon (fotó: Ercsey Dániel)

Kanyarodjunk most vissza egy kicsit a bolechówi Ber Dov-hoz és miskolci kapcsolataikhoz az 1750-es években: ”Ber Bolekhov és apja, egy helybeli kádár javaslatára, szintén egy nemestől vesznek borokat Miskolcon, aki 3 évi távollét után érkezik vissza felföldi birtokairól, ahol remek földjei, szőlei, házai vannak, s nem utolsósorban pincéi, tele kiváló borokkal. A kereskedők a miskolci borok közül a máslást választották, illetve azt a fajtát, amelyet lengyelül suchyjagod (= száraz/száradt szőlőszemekből készült bor, aszú vagy szamorodni) néven ismertek, ráadásul a legjobb évjáratból (1742). A máslás hordójáért 4 dukátot fizettek, és ugyanennyit a suchyjagod félhordójáért, azaz fele áron jutottak hozzá, mint Ber fivére, aki Gvadányi gróftól ugyanilyen fajtát és minőséget vett, de dupla áron. A Miskolcon szerzett borokat szekerekkel Munkácsra szállították, amíg a szekerekre vártak, a miskolci nemes ellátta a zsidó kereskedőket két hordócska máslással, lovaikat szénával, a Munkácsról előre küldött kocsisnak pedig minden nap, amíg a kocsik megérkeztek, egy búzacipót és egy szelet szalonnát adtak szolgái a nemes miskolci házánál.”

Tarcal templomai télen (fotó: Ercsey Dániel)

Az 1764-es év már Tarcalon találta a naplóírót (a fordítás ezúttal Bányai Viktória munkája, közölte Komoróczy Géza): “Kutattam óborok után, és találtam is, Butler gróf úr  pincéjében, 80 hordó máslás bor között, ez mind édes volt, és az áruk – a Tarcal városában, a házában levő tiszttartó  szerint – nem kevesebb, mint 25 arany hordónként; kivéve azt a tíz hordó óbort, melyek elvesztették édességüket, és ezeket hordónként tizenhat aranyért adhatja. Azt mondtam a gazdatisztnek: “Ha a gróf úr el akarja adni ezt a gyengébb bort, én bizony megveszem tőle.” A tiszttartója azonnal írt neki, és a gróf Tarcal városába jött, beszélt velem, és megegyeztünk a vásárlásban: hét hordót hetven aranyért. De mivel készpénzem javát a fentebb említett borvásárlásokkal már elköltöttem, kénytelen voltam a grófot árukkal kielégíteni a pénz értékében, vagyis megkapta a két fentebb említett lovamat harminc arany értékben, és a maradék negyven arany fejében kielégítettem őt különféle díszműáruval, ezüst és arany órával, szép tubákos szelencékkel és értékes brabanti csipkékkel.

Tarcal zsinagógája (fotó: Ercsey Dániel)

Már ennekelőtte szerződéssel elköteleztem magam egy kereskedőnél, Ronsanet úrnál, az Európa országaiban ismert francia nagykereskedőnél, aki vállalta a lengyel király és szász fejedelem, II. Ágost ellátását mindenféle borokkal, melyek Európa országaiban és különböző tájain találhatók. Ez a fentebb említett Ronsanet úr, a francia kereskedő, szerződést kötött velem, amelyben köteleztem magam, hogy hordószámra (antal) ellátom őt tokaji (tokajer) aszú (auszbrukh) és szamorodni (szukhjagod)  borokkal, amely borokat onnan visznek Bécs városába, a császár (kajzer) házába. Vettem számára Tokajban tíz hordó (antal) jó bort, elvittem Lvovba, onnan pedig elküldték őket Drezdába. Ezzel a fentebb említett kereskedő minden követelése, amely a fentebb említett, a szerződés megkötésekor előlegként nekem átadott áruk fejében még fennállt, ki lett egyenlítve.”

Az újhelyi nagy zsinagóga régen

Láthatjuk, hogy ekkoriban már igazán “nagyban” vásárolt Ber Dov, ismerte az arisztokráciát és a tiszttartókat, borral látott el francia kereskedőket és még a bécsi udvart is. A lengyel piacra továbbra is főként máslást vásárolt, de nyugatra már aszú és szamorodni borokat is küldött. Ugyanebben az időben Ber Dov üzleti profilja már kiszélesedett, Galíciából pálinkát (wódka) adott el, amit podóliai gabonából főzetett, az árán máramarosi sót vett. De szállított lent, ökörbőrt és fekete szőrű báránybőrt is Erdélyből. Szerencsen, Tolcsván, Mádon, Sárospatakon, Bodrogkeresztúron, Sátoraljaújhelyen és Göncön ekkor már jelentős zsidó közösségek éltek, minden bizonnyal ortodox zsidók, akik már kapcsolatba kerültek a haszidizmussal, de még nem, vagy csak részben követték azt. Az 1770-es években aztán Mádon zsinagógát építettek, majd miután az leégett, az 1790-es években felépült a ma is látható zsinagóga. Ugyanekkor Tarcalon és Sárospatakon is zsinagóga épült, a tarcali napjainkban is áll.

Péter Sándor rajza az "Újheli Feketekönyvből"

Ami pedig a Teitelbaum családot illeti, a bölcsességéről híres csodarabbi leszármazottai később Máramarossziget és Szatmárnémeti rabbiszékébe is felemelkedtek és ők alapították meg a ma is erős ún. Szatmári haszid közösséget. Moise Teitelbaum (1759-1841) egyik tanítványa lett a későbbi olaszliszkai caddik, majd őt követte a sorban a bodrogkeresztúri csodarabbi, akinek a sírjához újra tízezrek látogatnak el minden évben.

A “Haszid történetek” cikksorozat további részeit itt lehet elolvasni: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész

Felhasznált irodalom:

• The memoirs of Ber of Bolechow, translated by M. Vishnitzer. Arno Press, New York 1973
• Komoróczy Géza: Zsidók az Északkeleti-Kárpátokban, Aposztróf kiadó, Budapest 2013
• Martin Buber: Haszid történetek I-II., Atlantisz 1995
• Benkő Ágnes - Wirth Péter: Ami megmaradt, hegyaljai zsidó házak, TERC 2015
• Marcin Wodzinski: Historical Atlas of Hasidism, Princeton University Press 2018
• Schön Dezső: Istenkeresők a Kárpátok alatt, Új Kelet Könyvosztálya, Kolozsvár 1935
• Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 1782-1918, TERC 2011
• Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I., Kalligram, Pozsony 2012
• Horváth Zita - Sz. Halász Dorottya (szerk.): Zsidók és keresztények az évszázadok sodrában, Miskolci Egyetemi Kiadó 2015