Kérem Várjon!
Cikkek
Egy debrői hárslevelű a tokaji aszúk ellenfele?
Egy bor: Gecse István - Hárs Pince Debrői Hárslevelű 2014
Ercsey Dániel
2021 July 28.

Bevallom nem is a bor miatt jártam Feldebrőn. A templom csábított, amit még a XI. században építettek, eredetileg négyzet alaprajzú, öthajós, centrális épületként, bizánci stílusban, középen a toronnyal és a templom alatt egy fantasztikus altemplommal. Ha a művészettörténészeket kérdezzük, hogy vannak-e ma Magyarországon Bizánchoz köthető épületek, a feldebrői templom szerepelni fog a felsorolásukban.

Nyitókép: a feldebrői templom (fotó: Ercsey Dániel)

Ráadásul a Mátra délkeleti lába, a Tarna-völgyével egyetemben az Abák birtoka lett és régóta feltételezik, hogy Aba Sámuel királyunkat eredetileg ide temették el, pontosabban erre a célra épülhetett az egyébként nyugat-európai mintára épült altemplom, amit csodálatos freskók díszítenek.

Az altemplom (fotó: Ercsey Dániel)

Persze a mai épületben nehéz meglátni a bizánci alapokat, úgyhogy érdemes idegenvezetést kérni a szomszédos plébánián, illetve megvenni a témába vágó könyvet is, amelynek egyetlen bosszantó tévedése, hogy rendszeresen összekeveri a kaukázusi Albániát napjaink Albániájával, holott egyértelmű, hogy a szerzők az előbbit értették alatta. (Akit érdekel a téma, annal szeretettel ajánlom Nagy Kornél könyvét.)

Freskó az altemplomban (fotó: Ercsey Dániel)

Ha eddig nem derült volna ki, tényleg érdemes megnézni a templomot, viszont most már azt is tudom, hogy a szomszédban is megéri vizitálni. Ha szembe állunk a templom bejáratával, a bal oldalon a sarokházban borászat működik, mégpedig Gecse Istváné, Hárs Pince néven. A birtok nem tett szert országos ismertségre, én is csak egy-két hírben bukkantam rájuk, viszont ami rám várt, az minden kétséget kizárólag világszenzáció!

A templom kívülről (fotó: Ercsey Dániel)

No nem az, hogy Gecse István egészen sajátos humorú ember, pedig ezért is érdemes becsöngetni, hanem az, hogy a 2014-es töppedt debrői hárslevelű egészen szenzációs! Nem csoda, hiszen a hárslevelűk borversenyén is a nagyarany érmet kapott, de ezt én fenntartással szoktam kezelni, ha valaki kóstolt már komoly borversenyen, az tudja, hogy a sok száraz fehérbor után egy jól elkészített édes bor igencsak megemeli a zsűri kedvét és pontszámait. Ez esetben azonban nem ez történt!

Fotó: Ercsey Dániel

Hárs Pincészet (Feldebrő) - debrői hárslevelű 2014

Borostyánba hajló óarany szín a pohárban. Illatában méz és dió, keleti fűszerek és szantálfa. Kóstolva nagy test, sűrű, szinte harapható struktúra, élénk-vibráló savak, aszalt füge és hársméz, narancslekvár és pekándió. A lecsengése szinte végtelen, kétségkívül most is megérdemelné a nagyaranyat! 96/100 pont

Ha valaki ezek után további édes borokat kóstolna Közép-Európából, az olvasson tovább, vagy nézze meg az alábbi videót: