Kérem Várjon!
Cikkek
Az ügynök és az ötfokú
Zenézz borral
kenszei
2011 May 25.

A hamburgi muskotály nem tartozik a legnépszerűbb fajták közé Magyarországon. Pedig talán nem vagyok egyedül vele, hogy oly élénken élnek még az emlékek bennem az otthoni, kiskerti hamburgikról. És kellemesek azok az emlékek. Tiszta és nagyon szép gyümölcsök jutnak eszembe. Sok helyütt találkozhatunk vele a nagyvilágban, a legnagyobb területekkel Franciaország, Kalifornia, Görögország és Románia rendelkezik. De kérdésre zoranka is egyszerre sorolja nekem a szerb hamburgikat (rozéban akár). Alapvetően azért népszerű fajtáról van szó, kicsit talán megkopott renoméval. Eredete bizonytalan, legutóbb az alexandriai muskotály és a frankenthali trollinger fajták gyermekének vélték. Hozzánk állítólag valamikor a 18. század közepén került. 

Merfelsz Gábornak és Wéber kollégának köszönhetően volt szerencsém megkóstolni egy palackozott tételt. A szekszárdi Merfelsz Pince 2008-as Agent Provocateur névre keresztelt borát. Pici turánnal van bolondítva, hosszas keresgélés után sikerült belőle elővarázsolni egy palackot. Már a pohárba töltve tetszik, légies és könnyed a megjelenése. Világos pirosas szél, a mag rubinba hajlik. Megkapó és intenzív az illata, sok-sok pirosbogyós, meggy és fahéj. Egészen egzotikus, minden pillanatában a gyümölcsösség dominál. (Már az illat alapján amondó vagyok, hogy az általam nagyon preferált 2007-es Merfelsz-bikavérbe biztosan jutott ebből, de az íze még inkább megerősít ebben.) Ugyanaz a dús gyümölcsösség köszön vissza, szépen meghintve fűszerekkel.

Az itthon megszokott stílushoz képest magasabb a savérzet és nulla tannin, ez nekem kimondottan tetszik, repíti a kortyot. A korty második felében jön egy kis frissítő, meggyes fanyarság. Igazi gyümölcsital, lugas bor a szó legpozitívabb értelmében. Nem kell rétegzettséget, meg komoly mélységeket keresni benne, hanem egy jó társaságot, és szépen lenyomni az egész palackot (2009-ben is készült, ha minden igaz). 83 pont

Wéber kollega (valójában én) persze nem bírt magával és bontottunk mégy egy vöröset. Dúzsi Tamás Pentatonját 2006-ból. 50% pinot noir, 20% merlot, 14% syrah, 8% cabernet franc, 8% cabernet sauvignon.  Nem mindennapi házasítás, az egyszer biztos. Sötét, de nem áthatolhatatlan színvilág, szép pirosas széllel. A pinot-t ha akarná, sem tudná letagadni, az első perctől kezdve jön az illatban. De leginkább az összetettség jellemzi illatát és ízeit is. Meg van benne a szekszárdiasság is, de van illatában egy kis sóság-jódosság, csipetnyi keleti fűszer, meg egy adag kakaóbab is. Izgalmas nagyon. Szájban dús extrakt, markáns savak és visszafogott tanninok. Szép hordóhasználat, éppen csak egy érintésnyi, pont jólesik. Az alkoholt csak a gyomorban veszem észre, szépen átjárja a testet. A savaknak köszönhetően van benne lendület bőven, a beltartalma is bőven kielégítő. Megint nagyon szerteágazó íz képet mutat. A keleti fűszerek erősödnek, és szép tejcsokival vannak nyakon öntve. Van benne hűvös elegancia is, meg meggybefőttes melegség is egyszerre.

Érdekes, hogy a második napon teljesen összezuhan, miközben a hamburgi muskotály még áll, mint a cövek. De várok én türelemmel, szerencsére. Harmadik napon érzem a leginkább, hogy milyen is ez a bor valójában. Minden benne van, ami az előző napokon is, de van benne egy pici karcosság, bizonytalanság is. Nem bántó ez, a kortyban egyszerűen érezni, hogy még mindig érdemes palackban érlelni, hogy a legszebb formájában kóstolhassuk. Savai hosszú potenciált biztosítanak neki.

Egyébként is jellemző a Dúzsi borokra, hogy meghálálják a hosszú érlelést (saját tapasztalatok: Görögszó 2003, Leányvári Kékfrankos 1998-2000, Niola 2003, Óvörös 2003). Szerintem Magyarországon a legtöbb borversenyen nem szerepelne fényesen, semmiképpen sem a divatot követi, egyéniség a javából. 86 pont

A szőlő fotójáért köszönet Szabó Zolinak!