Lehetne ez egy szimpla sztori is egy nőről, aki festék helyett kávéba mártotta az ecsetjét, azonban van egy csavar a történetben: Zita egy súlyos balesetet követően elvesztette korábbi, sikeres életét. A hosszúra nyúlt lábadozás során a véletlennek is hívott sorsfodor hozta úgy, hogy ecsetjét kávéba mártva megfestette saját Vénusz parafrázisát, Botticelli után szabadon, amely kapcsán megerősítették, hogy új lehetőség nyílott meg előtte önmegvalósítás tekintetében. Kép követett képet, hogy aztán Zita ezeken keresztül ragadja magát üstökön, kihúzva megbicsaklott sorsát a ragadós ingoványból.

Petrovits Gábor, a CGI tulajdonosa pedig a képekkel való első találkozásakor tudta, hogy ezek közül egy válogatás egyszer az ő kávézójuk falán fogja várni a nagyérdeműt. Hogy látótérbe hozzuk egy kicsit a férfi megérzések létezését: Tessék!

Szőke Zita festményei legalább egy hónapig láthatóak majd a CGI Pécs falain, menjenek el, igyanak egy jó kávét, kerüljenek kapcsolatba a képekkel, és ha úgy tetszik, vigyék haza a kedvencüket!

Szőke Zita - Kávéval Festve, a Caffé Grande Italia Pécs kiállításán elhangzott megnyitó szövege:

Kedves Vendégek, Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Nem tudom, hogy gondolkodtak-e már azon, hogy mi történne önökkel, ha holnap úgy ébrednének fel, hogy a jól bejáratott, sikeres életük, egyik percről a másikra végérvényesen összeomlott. Azt mindenkire rábízom, hogy mit tart személyes sikernek. Tegnap este, éppen e szöveg születése kapcsán több ízben és hosszan elgondolkodtam ezen. De azon túl, hogy nem akarnám feladni, nem nagyon jutottam többre. Azt mondogattam amolyan távolba révedően, hogy valószínűleg nem adnám fel, mert annyi pozitív példa van, amibe kapaszkodhatnék. Van?

Aztán arra gondoltam, hogy Szőke Zita kávé festményei mellé Damien Rice dalai illenének a leginkább, mert hasonlítanak, mert van bennük, egyazon pillanatban valami végérvényes és végtelen, valami angyalian elbűvölő és fájdalmasan szívet tépő, jó példa erre a sűrű, keserű kávéval megformált Dolce Vita című kép. Azt hiszem, kezdik érteni, hogy mire gondolhattam, amikor a Zitával eltöltött háromnegyed órányi beszélgetés után – amelyben volt életigenlés, mosoly és könnyek egyaránt –, hazafelé autóztam a tökéletesen kerek életem megnyugtató tudatában.

Azt mondják, jót tesz a kiállításmegnyitók szövegének, ha van bennük egy-két sarkos irodalmi idézet, vagy mottó. Esetünkben azonban sokkal inkább a mottó választott magának kiállításmegnyitó szöveget. Van ilyen, amikor a szöveg, a betű, amely alól nincs felmentés ennyire kérlelhetetlen.

Amúgy is adja magát a párhuzam Nemes Nagy Ágnessel, aki közel élethosszon át embert próbáló szélmalomharcot vívott, elsősorban politikai szólamok végett.

Az idézet így szól:

„Amikor én istent faragtam,

kemény köveket válogattam.

Keményebbeket, mint a testem,

hogy, ha vigasztal, elhihessem.”

Nemes Nagy Ágnes: Amikor

Nem lepne meg bennünket, ha ezt a, nemesnagyágnesi versszakot olvasnánk Szőke Zita hitvallásaként valahol, talán erről sem kell önöket győzködnöm.

Zita éppen élete egyik csúcspontján volt, amikor egy tragikus, józan ésszel nehezen felfogható emberi mulasztás a csúcsra járatott aktivitásból a mozgásképtelenségbe taszította, mindazon kétség és kétely közé, amit csak el tudunk képzelni, talán szükségtelen ezt tovább taglalni. Ugyanakkor, folytatva a korábbi nemesnagyágnesi párhuzamot: Bátor volt és bátorító. Sebesült volt, tele megbántottsággal és túlérzékenységgel, keménységgel és indulattal.

Már hosszú ideje vergődött a betegség béklyójában, viszonylagos javulást elkönyvelve, amikor egy kávé mellett ücsörögve meglátta Botticelli Vénuszának egy barna árnyalatú transzformációját. Ült a kávéja mellett, nézte az alkotást, és talán eszébe jutott, hogy hajdanában művészeti pályára készült, és keze, vagy lelke mélyén megérezhette a tavaszt, akár a földben szendergő mag, amelyben egy mamutfenyő lehetősége szunnyad. Aztán nyúlt a kávé után és megfestette a saját Vénuszát, ezt fontos kihangsúlyozni: a saját Vénuszát. Ennek kapcsán pozitív megerősítést kapott, így folytatta az alkotást. Ez egy fontos pillant volt, mert az alkotót megerősítették abban, hogy értéket teremt, és ő szerencsére elhitte ezt.

Szőke Zita, elmondása szerint: Főnix és Meteor.

Szőke Zita, aki olyanná vált, mint a kitartó borostyán, aki a téglák fugái között bekúszik a házba, arra tanítva bennünket, hogy, ha erős és kitartó az ember, akkor nincsenek falak és nincs lehetetlen.

Érdemes azért arra is figyelnünk, hogy életünk körülbelüli mélypontján, egy kávé mellett ülve kirángathatjuk magunkat a mocsarunkból. Nem tudom, van-e arról tanulmány, hogy kilátástalan helyzetekben mennyire emeli a túlélési esélyünket a kávé, de egy ilyen történet azért meggyőző erejű.

Szőke Zita kávéval kezdett el festeni, amely folyamat kapcsán jelenleg 4 különféle sűrűségű főzetet használ. Szívemnek igazán kedves a hír, hogy elmondása szerint az olasz pörkölés inkább használható erre, mint a napjainkban egy kicsit túlértékelt világos stílus. A Café Grande Italia Pécs olasz pörkölésű kávéjának főzetével pedig szinte táncol az ecset a papíron; ez pedig nem marketing értékű kijelentés, hangfelvételem van a dologról. Engedéllyel.

Ha már a Café Grande Italia Pécs-re vontam a figyelem fókuszát hadd jegyezzek meg mondjuk két dolgot. Nem tudom, hogy észrevették-e, hogy a hely CGI-nak kiválóan rövidíthető (ejtsd angolul: szídzsíáj, Computer-Generated Imagery), amely jól illik a manapság olyannyira divatos rövidítési hóborthoz; megjegyzem, néhány hónapja talán elsőként rövidítettem így a hely nevét a facebookon; ezt gondoltam, leírom egyszer valahová, hogy legyen írásos bizonyítékom.

Másfelől bizonyosan nem véletlen, hogy ennek a kiállításnak ez a kávézó ad otthont, amely egy talpalatnyi itáliát rajzolt körbe Pécs városában.

Petrovits Gábor és Bodó Erika újra és újra magas szociális érzékenységről adnak tanúbizonyosságot, ugyanis e hely fennállásának szűk másfél éve alatt, gyűjtöttek már nagy sikerrel gyermekalapítványnak, Pécs környéki állatmentőknek, megvendégelték a véradókat egy-egy kávéval, meghívták a kávézóba az Arany János Program rászoruló gyermekeit több ízben, most pedig a Támasz Alapítványnak fognak gyűjteni. Nekem az egyik legszerethetőbb pillanatuk az volt, amikor a porrá égett házból kimenekített gyermeknek teherautónyi játékot gyűjtöttek össze a környékről. Most pedig Szőke Zita közel 18, kávéval festett alkotása vesz körül bennünket. Gábor, abban a pillanatban, amikor először látta Zita festményeit, tudta, hogy egyszer, itt, kiállítás lesz ezekből az alkotásokból. És tessék! Láthatják, egy igazi férfi tartja magát az elhatározásaihoz.

Szőke Zita jelenleg nincs élete csúcspontján, de az út, amelyet bejárt a tragikus nap óta, szeles csúcsokra mutat eredőként. Meg se forduljon a fejükben, hogy részvétet mutassanak, avval nem lépdelünk felfelé. Viszont nem baj, ha szereik Zitát, ha támogatják, ha elmondják neki, hogy mit jelent önöknek egy-egy alkotása, vagy az a bajnoki teljesítmény, amit bemutatott, amelynek részesei lettünk.

Bodó Erikának és Petrovits Gábornak pedig köszönöm az érzékenységüket, azt, hogy a fantasztikus kávék és káprázatos desszertek mellett meglátják, hol tehetik jobbá, karnyújtásnyi körben a világot.

Nyitott a táj, zavartan is sima,

a szélsikálta torlaszos tetőkre,

a tenger kőre, háztetőre látni:

az alkonyati rengeteg ragyog.

Kimondhatatlan jól van, ami van.

Minden tetőről látni a napot.

(Pilinszky)

Kedves Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Vendégek, Szőke Zita, Kávéval festve tárlatát ezennel megnyitom.

(elhangzott: 2019. január 23-án, 18:15h-kor)

Váncsodi József Oberon

Fotók: Kiss 'Gadget' Zoltán