A Pécs Vidéke Hegyközség az idei esztendőben is megrendezte a már hagyományos Gyümölcsoltó Boldogasszony napi borversenyét. A borversenyre 22 termelő 60 bort nevezett, tízfős zsűri értékelte a borokat. A legmagasabb pontszámot elért fehér- és vörösbor az oklevélen túl serleg jutalomban részesült, míg a legjobb eredményt elért termelő a Pécs önkormányzata által felajánlott vándorserlegét nyerte meg egy évre.
A 2015. március 16-22. között megrendezett VIII. Országos Étterem Héten 23.000 vendég foglalt asztalt a 125 résztvevő étterembe és próbálta ki a 3 fogásos menüajánlatokat. A vendégek közül 3.250-en küldték el véleményüket az éttermekről, ez alapján állt össze a toplista, ahol a nem budapesti éttermek között az első helyen a pécsi Zsolnay Étterem végzett.
Hatodik alkalommal hirdette meg „A Magyar Tudományos Akadémia Bora” cím elnyerésére kiírt bormustráját az MTA. A minősített országos borversenyen a borértő tudósokból álló bírálóbizottság két kategóriában, ezen belül összesen hét alkategóriában hirdetett győztest. Az idei bormustrán különösen a vörös- és a desszertborok nyerték el a bírálók tetszését, a vörösborok esetében döntően szekszárdi és villányi tételek.
Egy érintésnyi közelségbe került a Villányi borvidék honlapja. A mobil és tablet internetezők magasabb szintű kiszolgálása érdekében a közösségi weboldal megjelenése responsive design technológia segítségével bővült. A www.villanyiborvidek.hu gyorsabban elérhető információkkal és kiváló tartalommal hívja az egyre fiatalodó borturizmust és borkultúrát kedvelő vendégkörét.
Immár második alkalommal választotta ki a Vörös Borkiválóságokat az Országos Borszakértő Bizottság (OBB). A Földművelésügyi Minisztérium által támogatott kötet várhatóan 2015 tavaszán kerül az olvasók elé. A Nemzeti Borkiválóság Program keretében megjelenő kiadvány célja, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi közönség számára segítséget nyújtson a széles borkínálatban való eligazodásban.
2015. március 16. és 22. között az Országos Étterem Hét-en résztvevő "TOP" éttermek egységes-fix áron kínálnak 3 fogásos ebéd/vacsora menüket. Több mint 100 „TOP étterem” vesz részt a programban, melyek közül kb. 80 budapesti, és 30 az ország különböző pontján található meg. Számos olyan étterem is résztvevője az Étterem Hét-nek, mely Magyarország 50 legjobb étterme közé tartozik (több hazai gasztro szaklap/kiadvány alapján). A baranyai résztvevőkről mi is nyújtunk last minute áttekintést.
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt, amelyre ebben az évben az ország valamennyi borvidékéről 399 nevezés érkezett. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó Quadris-díjakat a tokaji Patrícius Borház, a Fitomark Tokaji borház, valamint a szekszárdi Twickel Szőlőbirtok egy-egy nedűje érdemelte ki.