Villány egyik meghatározó pincészete, a Sauska hamarosan éttermet nyit a borászat épületében. Bicsár Attila kreatív séf helyi kollégáival, Forgó Endrével és Fetter Tamással modern magyar konyhát ígér nemzetközi árnyalatokkal, családias stílusban.
Nagypapájától kapott néhány sor szőlővel kezdte a borászkodást negyedszázada Koch Csaba, akinek a munkáját rengeteg hazai és nemzetközi aranyérem mellett az Év Pincészete díjjal is elismerték. A Hajós-Bajai és a Villányi borvidéken egyaránt aktív borász emlékezetes ünnepséggel idézte fel az eddigi sikereket.
A Pécs Vidéke hegyközség 2017. március 22-én rendezte meg - Gyümölcsoltó Boldogasszony-napi – hagyományos borversenyét a Kalamáris Vendéglőben, amelyre 55 mintát neveztek a termelők. A legjobb fehérbor egy chardonnay, a legjobb vörös egy kékfrankos rozé lett.
Negyvenkilencedik alkalommal rendezték meg márciusban a villányi hegyközségi borversenyt, amelyen 11 nagy aranyérem is született. A legeredményesebb pincészetnek a Koch Borászat bizonyult, Koch Csaba villányi boraival 3 nagy aranyérmet is kiérdemelt a zsűritől.
Palkonyán már harmadszor rendezik meg a Dűlőfutást április 29-én, szombaton. Az első kedvezményes nevezési időszak ugyan már letelt, de még mindig érdemes előre biztosítani a startszámunkat!
Február 18-19-én immár nyolcadik alkalommal zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a KávéBár Bazár, melynek idén új helyszín, a Kazinczy utcai TESLA Budapest ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával negyven kiállító termékeit – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatnak meg. A kiállítás nemcsak a szakmabeliek, hanem a fogyasztók részére is rengeteg újdonságot, ínyencséget és látványos programokat kínál.
Rendületlenül valljuk: a portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Öt éve csak villányi portugieserekkel rendeztünk tematikus kóstolót, négy éve már nemzetközivé bővítettük a mezőnyt és természetesen a korábbi évek szakmai sikerét folytatva, idén is meghirdetjük a Portugieser du Monde borversenyt. Ugyanitt lelkes támogatókat keresünk egy nemes ügy mellé!
A legszebb Villányi Franc-okat kóstolhatta egy mesterkurzus keretében az amsterdami Wine Professional közönsége január 9-én, ahol a Csányi Pincészet, Heumann Pincészet, Jekl Pincészet, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok, Ruppert Borház, Sauska Pincészet, Szemes Pincészet, Vylyan Pincészet, Weninger&Gere Pincészet, Tiffán’s Pincészet és a Domaine Mondivin borai mutatkoztak be.
A 2016 áprilisában megalakult, jelenleg 22 tagot számláló Magyar Borszakírók Köre „Super 12” elnevezéssel újszerű borversenyt szervezett. A legkiválóbb magyar száraz fehérborokat és vörösborokat előbb a 22 tag javasolta a többieknek, majd ezek közl választották ki többkörös voksolással kategóriántként a legjobb tizenkettőt. Egy duplakörös vakteszten 12 borszakíró választotta ki ezek közül a magyar bor nagydijasait.