Azt hiszem, több oldalról lehetne eljutni addig a pontig, amikor azt mondtam, hogy inkább akkor semmit, mint olyant, amit magam se szívesen olvasnék.

Itt van például a napi rutin kérdése, vagy heti rutin, vagy bármilyen rutin. Nem jó rutinból nyomni a dolgokat túl sokáig. Az eddigi talán legjobb/legkomolyabb munkahelyemen tíz év után éreztem azt, hogy semmi újat nem tud mutatni és bár nyugdíjas koromig maradhatnék és rutinból megoldanám a feladatokat, nem tud lázba hozni, nem tudok felpörögni. Nem jó bort kóstolni sem úgy, hogy rutinná váljon. Az elmúlt két-három évben viszont olyan dolgok ivódtak be az életembe, amikről csak egy idő után derült ki, hogy ne gondolkodjak bennük hosszú távra. Ezeket próbálom levedleni.

Aztán itt van az olvasás és a szövegkörnyezet kérdése. Nem nagyon találok olyan fórumot, amit szívesen olvasnék. Borról. Az alternatívabb, függetlennek mondott, trendmutató blogszféra most éppen a külföld felfedezésénél tart és elfeledi a korábban hájpolt magyar borokat, borászokat. Néha beleesnek abba a hibába, amit a bulvármédia csinál: felkap, kifacsar, továbblép. Már nem lepődöm meg, amikor itthon 5 pontot kap egy olyan bor, amit előtte külföldi sommelier, borász, borújságíró vagy kereskedő vakon, a név ismerete nélkül 90+ pontra tesz, vagy épp valamely versenyen nagydíjat szerez. A verseny nem számít és külföldön is vannak béna borítészek, tudom. Vagy épp ellenkezőleg? Mindig csak egy dologért égni, aztán kiégni és másba kapni és akkor csak arra hörögni - nem nekem való. Én épp azt szeretem, ha sokszínű a világ és minden értéket észre tudok venni. Bárcsak észre tudnék venni. Bormultikulti, ha ez a szó még érvényben van…

És megint egyre jobban érdekel a kommunikációs vonal, amitől elfordultam a bor felé, majd most inkább vissza. De most éppen az, hogy lehet jobban elmesélni, mitől jó, mitől más, mitől izgalmas. Egy bor, egy étel, egy étterem, egy pincészet vagy épp egy hotel. Tanulni kell és játszani, fejlődni és új tudás után menni mindig, folyvást. Az egyetemen anno azt kommunikáltuk, hogy élethosszig tartó tanulás. És valóban, bár nem mindig iskolában.

És a Pécsi Borozó blog része azért nem frissül már egy hónapja, mert épp ezeken gondolkodom, többek közt. És persze, mert dolgozni is kell mellette, ami idehaza sok idő, kevés pénz mottóval gyakoribb jelenség, mint ellenkezőleg. Most persze nem azt írom éppen, hogy bezárjuk, felégetjük, abbahagyjuk. Sőt, éppen ellenkezőleg. Csak ne legyen napi kényszer, ne nézegessem a látogatottsági statisztikákat, ne akarjak megfelelni a szakmai elveimen túl semminek. Ha visszaérkezem ide, erre a pontra, akkor folytatom.