Kérem Várjon!
Cikkek
Vendégségben az öröm isteneinél
Vince-nap Mádon
szaboberni
2015 February 10.

Petőfi Sándor 1847-ben keltezett, Kerényi Frigyeshez szóló úti levelében azt írja Tokajról: “Szebbnél-szebb tájakon járok, barátom; ma a Hegyalján jöttem keresztül... E városokban laknak, e hegyeken az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszinű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye, mint a vallás tartja. Lelkesedve néztem jobbra, balra, előre, hátra; úgy neki lelkesedtem, mintha én ittam volna ki a legékesebben szóló apostolt. Az idő is gyönyörű volt; felhőtlen, verőfényes...”

Valami hasonlót éreztünk mi is, mikor január végén ott jártunk. Mád már régóta az útitervek közt szerepelt - konkrétan mióta a tavalyi Szekszárdi BorEgyetemen végigkóstoltuk a mádi furmintokat -, de ilyen-olyan elfoglaltságok miatt elmaradt a tokaji bortúránk. Vince nap kapcsán aztán felkerekedtünk, és milyen jól tettük! Hétvégén ugyanis talán az egyetlen olyan hely volt az országban, ahol még jó idő volt. Szombaton hajnalban szakadó esőben indultunk, vasárnap pedig hóesésre értünk vissza Szekszárdra, míg Mádon végig sütött ránk a nap.

Bár Vince napi programok akadtak a környékünkön is szép számmal, mi ezúttal Tokaj-Hegyalja gyöngyszemét választottuk. Kiváncsiak voltunk, mit mutat nekünk a környék, meg már amúgy is készültünk a Furmint Februárra, így egyfajta bevezetőként is tekintettünk rá.

A hagyományokat szépen sikerült újraéleszteni Mádon. A Szent Tamás dűlőn ennek keretében metszettünk vincevesszőt - amit lelkesen rügyeztetek itthon a szobában -, a helyi papok közreműködésével megtörtént a szőlőáldás, aztán elásott borospalackok nyomába eredtünk a sorok közt, melyekkel a tőkéket locsoltuk meg a jobb termés reményében. Mindezt Hornyák László, vincellér vezényletével, valamint dűlőszelektált forraltbor és pogácsa kíséretében.

Ez a játékos, kedves vonal aztán egész nap elkísért minket: Zsiraiéknál Tokaj-kvízt töltöttünk ki, a Holdvölgynél pedig térképpel indultunk a labirintusos pincerendszerben borkeresésre, végül a Demetervinnél privátban denevér felkutatásra indultam, ugyanis az egyik nem használt pincerészbe édes kis bőregerek költöztek.

Na de vegyük sorra a pincetúránk négy állomását!

Elsőként a Zsirai Pincészetnél vendégeskedtünk. A kezdetben hobbinak induló borászat ma már 18 hektárosra nőtte ki magát, és három borvidéken is jelen van: a tokaji borvidéken, Mádon, a villányi borvidéken, Palkonyán, és a somlói borvidéken, Somlóvásárhelyen. Őshonos szőlőfajták termesztésével foglalkoznak, céljuk a “hungarikumok” előállítása. Zsirai Csaba 2003-ban vágott bele a borászkodásba, munkája azonban 2011-ben félbemaradt. Azóta lányai, Petra és Kata folytatják hitvallását, viszik tovább örökségét és teljesítik be álmát.

Tokaji Furmint 2011 Száraz: Kései, magas mustfokkal szüretelt tétel, magas, 14%-os alkohollal. Hordóban erjesztették és érlelték, közel 8 hónapot töltött harmad- és negyedtöltésű tölgyfahordóban. Testes bor, de szépen érezni a gyümölcsöket. Illatában és ízében is hozza a körtés, birses ízvilágot, mellette a hordós érlelés aromái is megjelennek.

Tokaji Furmint 2008: Mélysárga színű, a 12 hónapos hordós érlelés következtében illatában vajasság és füstösség, mellette aszalt almás jegyek. Ízében is az aszalt gyümölcsös aromákat hozza, mellé egy kis viaszosság, vanília társul.

Tokaji Hárslevelű Betsek 2011 Félédes: Birses, almás és körtés aromák, könnyed fűszeresség a hordóból, bájos és behízelgő tétel.

Tokaji Katika Cuvée 2009 Édes: Sárgamuskotály, hárslevelű, kövérszőlő és zéta házasításából született. Óarany színnel, intenzív, muskotályos, kissé parfümös illattal kedveskedik a pohárban. Ízében a töppedt szőlős jegyek aszalt gyümölcsökkel keverednek.

A Zsirai Pincészettől csak párszáz méterre helyezkedik el a Holdvölgy Pincészet, mely egy igazán különleges színfoltja Mádnak. A közel 2 km hosszú, 108 ágból álló történelmi pincerendszer a modern építészettel és technológiával kapcsolódik össze. Mindez hivalkodás nélkül, 7 m mélyen a földbe süllyesztve valósul meg. 2/3 része a szőlő- és borkészítés, valamint a palackozás helyszíne, 1/3 részében pedig egy 200 ezer palackot befogadó raktár foglal helyet. A 2004-ben indult pincészet 25 hektáron gazdálkodik, 7 dűlőben (Betsek, Dorgó-tető, Holdvölgy, Kakas, Király, Nyulászó, Úrágya) 20 parcellán, melyekről nemcsak dűlő-, de parcellaszelektált borok is piacra kerülnek.

Kezdésként egy 2014-es kabart kóstoltunk tartályból, melyet az aznap 30. születésnapját ünneplő főborász, Gincsai Tamás egészségére ürítettünk. A Holdvölgy dűlőben fél hektáron terem, és házasításba kerül majd furmint és hárslevelű mellé.

A pincészet borai két termékcsaládból állnak. A Hold and Holló brandbe tulajdonképpen a birtokborok tartoznak. Kétféle sorozat jön ki, a Hold and Holló Dry és a Hold and Holló Sweet. Rendkívül fiatalos, lehúzható szilikon címke és harsány színek jellemzik. A prémium termékcsalád Holdvölgy néven fut, elegáns és kifinomult dizájnnal, ezüst színű címkével, latin elnevezésekkel.

Hold and Holló Dry 2007: Furmint-hárslevelű-sárgamuskotály házasítás. Illatában fehér- és sárgahúsú gyümölcsök, ásványok, ízében alma, ásvány, kicsi fűszer, lime jelentkezik, mindezt érett savak támogatják.

Holdvölgy Meditation Furmint 2009: Több dűlő furmintházasítása. Almás, körtés, ásványos illat, ízében is az érett alma és körte jelenik meg, citrusokkal és jelentőségteljes, határozott sós ásványossággal kiegészülve. Szép, összetett aromákat, lekerekedett, vibráló savakat, finom alkoholt vonultat fel.

Holdvölgy Expression Hárslevelű Betsek 2009: Illatában őszibarack, citrus, mineralitás, vanília, ízben körte, érett alma és barack, citrus és hordófűszerek. Lágyabb, de így is szépek a savak, arányos a szerkezet.

Holdvölgy Signature 2007 Édes válogatás: Késői szüretelésű tételek, szomorodni, aszú és fordítás házasítása csipetnyi aszúesszenciával. 125 gramm maradékcukrával az 5 puttonyos aszúnak felel meg, de stílusában más. Botrytiszes, mézes illat és ízek, vanília, aszalt gyümölcsös aromák, őszi- és kajszibarack, trópusi gyümölcsök éerezhetők benne. Rendkívül ízgazdag, koncentrált bor, selymesen krémes, elegáns és egyben nagyon izgalmas.

Az Első Mádi Borházban ifj. Szepsy István a Szent Tamás Pincészet Mád termékcsaládját mutatta be a vendégeknek. A játékosságot ezúttal nélkülöztük, sokkal komolyabb, sokkal szakmaibb hangvételbe csapott át a kóstoló, miközben Tokaj, azon belül is Mád kiugrási lehetőségéről, a furmintról folyt a szó.

Mád Furmint 2013: Fajtajelleges furmint, rendkívül friss tétel - tartályban erjedt -, élénk és üde. Körtés, almás illat, ásványos, citrusos aromák.

Mád Hárslevelű 2013 Félédes: Illatában körte és barack. Teljesen tartályos, van benne némi maradékcukor, ami az ásványosságából takar is egy kicsit, így lágyabb, kedvesebb, mint a furmint.

Mád Késői Szüret 2013 Édes: Technikailag ez is egy tartályos tétel, palackban kerekedik ki. Illatát a mézes, muskotályos jelleg és az akácvirág határozza meg. Hosszú ízű, barackkal, citrommal és halvány ásványossággal. A mindennap fogyasztható édesbor kategória.

Utolsó állomásunk a Demetervin volt, ahol a 3 alapborukat kaptuk a poharainkba. A 7 hektáron gazdálkodó családi pincészet a természetességet tartja szem előtt. Kiváló dűlőkön (Úrágya, Király, Betsek, Kakas, Holdvölgy) főként furminttal és hárslevelűvel foglalkoznak. Minden évben egy édesbor (Érintés), a megfelelő években 6 puttonyos aszú, illetve dűlő- és parcellaszelektált borok készülnek, valamint az idei évtől pezsgőalap is születik a pince falai között. 

Délceg 2012: 70% furmint és 30% hárslevelű házasításával, acéltartályban, spontán erjesztéssel készült tétel. Friss és üde, körtés jegyek mineralitással, már-már kicsit eltúlzott, erőteljes savakkal.

Furmint 2012: Illatában fehérhúsú barack, körte, fehér virágok. Ízét az ásványok uralják, és a komoly savak.

Élvezet 2013: Kései szüretelésű furmintból és hárslevelűből készült édes bor. Főként a fiatalokat célozza meg, mert egyszerű, szerethető és jó ár/érték aránnyal bír. Virágos, mézes, laza és könnyed.

Kicsit sajnálom, hogy ők lettek a túra utolsó állomása - a nap végére már elfárad az ember -, egy kis hiányérzet maradt bennem, így őket szívesen visszakóstolnám.

Másrészről, ha összegezni kell a hétvégét, úgy gondolom, jól sikerült Tokajra átültetni a Vince-napozást. Bár vannak gyermekbetegségek, pláne első alkalommal, de még így is szépen nyitott Mád. Most pedig újra várjuk a nyarat, mivel továbbra sem tettünk le a piknikkel összekötött dűlőtúrás terveinkről.


banner