Nyitókép: Gyökösi Attila

A napokban egy baráti koccintásra voltam hivatalos, ez úgy néz ki, hogy én hozom a bort, Gyökösi Attila, a Lecsengés másik fele pedig a barátokat és koccintunk. Na jó, nem! Ez tulajdonképpen egy amolyan újratervezés volt, átbeszélve az elmúlt egy évet és nagyívű programot felrajzolva az előttünk álló évre. De mint mindig, a lényeg a bor! Elsőként Bodó Juci Határija akadt a kezembe, onnantól már tudatosabban kerestem valami vörös ellenpárt, az édesnek a végén pedig egyszerűen nem tudtam ellenállni!

Megy az agyalás (fotó: Gyökösi Attila)

Foglalkoztatott a kérdés, hogy az általam egyébként igen magasra értékelt 2015-ös évjárat hogyan érik, ha egy száraz tokajiról van szó. Azt már tudjuk, hogy egyes borok a borvidékről valahol 6-7 éves korukban szétesnek, pontosabban inkább kócosan kelnek fel, de jó esetben néhány év alatt kirúgják magukat és újra élvezhetőek. Azt is olvatam, hogy a 15-ös évjárat bár jó, de gyorsabban öregszik, ennek - bevallom - még nem láttam nyomát, számomra még mindig az elmúlt évek egyik legjobb, legelegánsabb választása. A Bott Pince Határi jó választásnak tűnt, hogy megbizonyosodjunk erről, íme:

Fotó: Ercsey Dániel

Bott Pince Határi 2015

Aranyló szín a pohárban és egy kissé lusta mozgás, ami a pohár falára kirajzolódó templomablak effektusban teljesedik ki. Az illatban szerecsendió és római kömény, aszalt őszibarack és édesfűszerek. Kóstolva aztán valódi hedonista tobzódás, komoly test de vibráló savak, szép fűszerességgel kiegészülő aszalt gyümölcsös karakter, hosszú lecsengéssel. De ami a legfontosabb, nagyon jó élmény volt inni, öt perc alatt elfogyott. 91/100 pont

Ha ebből nem lenne egyértelmű, a 15-ös Határi rendkívül jól tartja magát, meglátásom szerint a csúcsán van, aki most kibontja, az már boldogan hal meg, de persze tartogatni is lehet, van benne még jónéhány év potenciál.

Eztán egy Amaronéra esett a választásom, a 2015-ös klasszik Amarónék még viszonylag fiatalnak számítanak a piacon, ez a bor is 30 hónapot töltött hordóban, további 6 hónapot pihent a palackban és csak utána érkezett meg a piacra, ergo 2018-ban, vagy inkább 2019 elején. Szóval még bébi, de abból a komolyabb fajta, amint kiderült.

Fotó: Ercsey Dániel

Nicolis Amarone della Valpolicella DOCG Classico 2015

Mély rubin szín a pohárban. Az illat rendkívül összetett, első blikkre aszalt meggy és füge bukkan fel, utána bőr és pici dohány, majd ahogy nyílik, fekete szeder, ibolya és zamatos áfonya. Kóstolva nagy testet és magas alkoholt kapunk, azért ez nem emglepő, ismerve a stílust, de szerintem az alkohol egy picit kilóg, ami levon az eleganciából. A kortyban kerek savakat és picit még szárító tanninokat kapunk, az illatból már megismert ízekkel. Élmény ez a bor, de egy hajszállal elmarad az öt csillagtól. 89/100 pont

A végére egy édes bort hagytam, megintcsak edukációs céllal, hiszen az elátkozott 2014-es évjáratból származik, amikor minden összejött, amikor a napnak sütnie kellett volna, akkor esett, amikor melegnek kellett volna lennie, akkor megfagytunk, szóval kihívásokkal terhelt év volt. Tokajban ráadásul ez különösen igaz, sem a száraz, sem az édes borokban nem lehetett nagyot dobni, csak kivételes dűlőkben, ha a borásznak szerencséje volt. Ráadásul a választottam egy kövérszőlő volt, úgy okoskodtam, hogy a fajtára jellemző kissé savszegényebb, kerekebb jegyek és a jó cukorgyűjtő képessége talán értékelhető eredményt adnak. Néhány hónapja vettem a palackot, éppen csak felugrottam inkognitóban a Hímesudvarhoz, ittam egy szörpöt és egy kávét Szapolyai egykori vadászkastélyának a terszán, majd a palackot felmarkolva távoztam, nem csak Tokajból, de a borvidékről is.

Fotó: Ercsey Dániel

Hímesudvar Tokaji Kövérszőlő 2014

Aranyló szín a pohárban. Az illatban némi bizonytalanság, de ez kiszellőzik egy percen belül, utána aszalt füge, körte és kajszi, lédús és érett alma és pici tömjén a háttérben. Kóstolva nagyjából bejött amire vártam, a közepesnél nagyobb testet és a 130g/l cukrot jól kiegyensúlyozzák a savak, amelyek kissé rusztikusnak hatnak, viszont az évjárat ismeretében ez megbocsátható. Jó balansz, hosszú lecsengéssel, ahol a citrusos savak száraz érzetet hagynak maguk után. 88/100 pont

És hogy mi a konklúzió? Csupa pozitívum barátaim! A száraz tokaij jól tartotta magát, az Amarone fiatalon is szép volt, Tokajból pedig az elmúlt évtized legrosszabb évjáratából is tudtak valami izgalmasat csinálni. Azt hiszem megéri élni!