Minden konyhai történet egy személyes élmény köré épül. Talán éppen azért, mert a konyha más közeg, érzelmeket közvetít, hiszen ott valaki egy másik ember vagy emberek öröméért dolgozik. Nem is kell ezt túlmisztifikálni, egyszerűen csak enni jó, meg szerintem főzni is, kifejezetten. És ott, ahol jó (l)enni, könnyebben nyílik a lélek, gyorsabban szelídül a ránc. Hogy a történetet se feledjem, el kell mondanom, hogy egyszer elzarándokoltam Budapestig egy mozsárért. Tudom-tudom, helyi viszonyok között ez nem egy El camino, mégis ráncolta a szemöldökét egy kedves rokonom, mikor kérdésére töredelmesen megvallottam, hogy az utazás fő motorja a gránitmozsár beszerzése volt, minden egyéb csak libatepertő és köménymagos pálinka.