Trebinje óvárosa a folyópartra épült házak nélkül olyan, mint egy kicsit lepusztult dalmát kisváros, kóbor macskákkal és mindent átható fügeillattal. Csak a környék összes hegycsúcsára sebtében felhúzott ortodox templomok jelzik, kik élnek itt. A szerbek nem bízzák a véletlenre a dolgot. A központ és a folyópart amúgy hangulatos, a víz szikrázóan tiszta és türkiz színűnek hat a vízinövények miatt. A régi oszmán híd is gyönyörű, igaz eredetileg nem itt állt, hanem néhány kilométerrel fentebb a folyón, de egy duzzasztómű miatt elbontották és itt újjáépítették. Ma is aktív gyalogosforgalom zajlik rajta, de a központi közlekedésből már kiesik.
- Nagyon szeretek aludni! - ezzel fogad reggel negyed hatkor Mirza, a sofőr. Rokonlélek, állapítom meg magamban. Pedig morcosan ébredtem fél ötkor, mert a szobámban nem működött a fűtés, hiába szóltam tegnap, azt mondták október közepén még túl korai lenne fűteni. Nem tudom, a hajnali 7 fok engem ennek az ellenkezőjéről győzött meg. A szobámban sem kúszott 12 fok fölé a hőmérséklet, úgyhogy pizsama helyett melegítőben, sálban és polár pulcsiban aludtam.