A bor egy nagyon különleges élőlény, mondta tegnap egy borkóstolón Vida Péter és egyet kellett vele értenem. Van fejlődése, vannak hangulatai, van bizony öregedése. A Renero sokáig egyik vörösbor etalonunk volt, úgy volt nagy az a bizonyos 2005-ös, hogy szinte minden összeállt benne. És az is biztos, hogy azon a napon a kóstolók és a bor is jó hangulatban volt. Tavaly a 2007-est bontottam meg, most meg egy 2009-est vettünk elő, még éppen csak kikerült a forgalomba.
Voltunk majálisozni. A szokásos túrázás a Mecsekben, a Melegmányi-völgy csobogó vízesései, a virágzó medvehagyma-rétek, domboldalak, jól elfáradtunk, de minden perc megérte. Mondom én is, aki azért nem ösztönzi a csapatot minden nap a túrabakancs széttaposására. A gyerekek is jól bírták a tempót, utána nálunk hancúroztak még, mi cseppet sem fáradt férfiak meg bontottunk három palackot.
Van az úgy, hogy ünnepelni is szakítunk időt. Tettük ezt szombaton is. Az ünneplés nem elmélyült kóstolás, hanem ünneplés, boldogság, öröm és zene, tánc és beszéd, étel és bor, ahogy mondani szokás: két végén égetjük ilyenkor az usb-t. Jegyzetfoszlányok, emlékdarabkák szombatról.