Áprilisban szűk három napot tölthettem el Montenegróban, leginkább Podgoricában és néhány, a fővároshoz közeli pincészetben. Az apropó a kratošija nemzetközi napja volt, április 24-én ünnepelték a szőlőfajta első írásos említésének 600. évfordulóját. A múlt kutatása mellett a jövő építésével is aktívan foglalkoznak, egyre több a családi pincészet, az új telepítésű szőlőterület. Egy összefoglaló most, aztán majd még jönnek az emlékek több folytatásban.

Trebinje óvárosa a folyópartra épült házak nélkül olyan, mint egy kicsit lepusztult dalmát kisváros, kóbor macskákkal és mindent átható fügeillattal. Csak a környék összes hegycsúcsára sebtében felhúzott ortodox templomok jelzik, kik élnek itt. A szerbek nem bízzák a véletlenre a dolgot. A központ és a folyópart amúgy hangulatos, a víz szikrázóan tiszta és türkiz színűnek hat a vízinövények miatt. A régi oszmán híd is gyönyörű, igaz eredetileg nem itt állt, hanem néhány kilométerrel fentebb a folyón, de egy duzzasztómű miatt elbontották és itt újjáépítették. Ma is aktív gyalogosforgalom zajlik rajta, de a központi közlekedésből már kiesik.