A szőlőfajtákat zoranka nyomozta ki, a címkéről nem derült ki egyértelműen, de fehér kokur (kokur belyi, avagy kakour blanc de crimee) a bor alapanyaga. A fajta kettős hasznosítású, csemegeszőlő is, borszőlő is, a pécsi kutatóintézetben is van belőle állítólag néhány tőke.

A Massandra pincészet egyébként 1894-es alapítású, az egyik legizgalmasabb archívummal rendelkezik, amelyet ugyan a negyvenes években alaposan megdézsmáltak a hadurak, de azért maradt még 1923-as Токай Ай-Даниль borukból is, potom százezer forintért.

Annyi szintén bizonyos, hogy borunk Jaltához közeli területekről (csak, hogy erősítsük a történelmi vonalat) származik, a Szudak és Alusta völgyekben termett egykoron az alapanyaga. 

A színe világos borostyán, illatában citrusokat vélünk felfedezni, egészen üde, frissnek hat, bármennyire is fura ezt leírni egy ennyi idős tétel esetén. Aztán jön a tea, egészen kellemesen. Az alkohol 17.7 százaléknyi, de ennél a tételnél ez nem lóg kifelé, tudjuk persze, hogy egy erősített borral van dolgunk, belefér az alkoholszint. Apró, bátortalan kortyokban nyeljük.

Ízében dió és gyümölcsök aszalvány formájában, elsősorban füge, fügés sütemény, és itt is visszaköszön a tea. Szivarfüstös és dohányfagylaltos asszociációkat ébreszt, karamell és szamorodni idéződik fel, az érett zamatokat élénknek ható savak támogatják a mai napig. Saját kategóriájában kiemelkedő az élmény, egy hetven éves tételtől talán egyikünk sem várt ennyit.

Órákat tudtunk volna még eltölteni a társaságában, ha lesz még lehetőség a krími pincészet gazdag archívumából kóstolni, ne hagyja ki senki.

^{Köszönet Heimann Zoltánnak, akitől a bort évekkel ezelőtt kaptuk - akkor még nem sejtettük, hogy milyen alkalom lesz, amikor kibontjuk...}