A tokaji Disznókő Szőlőbirtoknál a kilencvenes évek eleje óta készítenek száraz fehérbort, ám az valahogy sosem tudott reflektorfénybe kerülni. Pedig indulása reménytelinek tűnt. A 92-es évjáratot például Angliában egyenesen imádták. Ám amilyen gyorsan jött a siker, olyan gyorsan meg is csappant a kereslet iránta. Mészáros László birtokigazgató szerint ennek több oka is volt. Egyrészt az, hogy kint nem ismerték a furmintot, másrészt pedig, hogy az akkori száraz borok még minőségben nem érték el azt a szintet, amellyel hosszú távra megvethették volna a lábukat külföldön.

A próbálkozást persze nem adták fel. Keresni kezdték a száraz borokhoz a legalkalmasabb területeket, a legjobb eljárásokat. A Tokaji borvidéken közben lezajlott egy „száraz-bumm”, ők mégsem erőltették ezt a témát annyira. Saját bevallásuk szerint is 2015 volt az első olyan év, mely valóban kedvükre való száraz furmintot termett. Aztán jött a 2017-es esztendő, mely még azt is felülmúlta.

Egészen addig kóracél tartályokban erjedt és érlelődött fő száraz boruk, a Tokaji Dry Furmint, de 2017-ben úgy döntöttek, a száraznak szánt furmint és a hárslevelű egy részét is hordóba teszik. Az elgondolás részben új borászuknak, Filep Gergelynek köszönhető, aki abban az évben érkezett a pincészethez. A borok végül fél évig pihentek hordóban, és csak utána házasították össze őket, 83 százalék furmint és 17 százalék hárslevelű arányában. A végeredmény egy olyan bor lett, amely a hozzáállásukat végképp megváltoztatta. Ma már ők is azt vallják: egy bizonyos szinten túl már nem száraz és édes borok vannak, hanem nagy borok.

Az Inspiration névre keresztelt új boruk tényleg nem kispályás. Illatában a fehér húsú gyümölcsök mellett a hárslevelű virágosságát érezni leginkább és persze a tokaji karaktert adó ásványosságot. Közepes testű bor, friss, érett savakkal, pici sóssággal, közepesen hosszú lecsengéssel. Izgalmas tétel, amelyben minden egyes kortynál felfedezhetünk valami újat.

A pincészet tulajdonosának, a francia AXA Millesimes-nek a Tokaji borvidéken kívül más édes bort adó borvidékeken is vannak borászatai, így adódott az összehasonlítás ötlete. Vajon milyenek az ott készült száraz borok, labdába rúghatnak-e az édesek mellett? Egy biztos azonban: akár a Sauternes-i, akár a Portói borvidéket nézzük, az ottani száraz borok még a tokajiaknál is hátrányosabb helyzetből indulnak. Ezeken a területeken ugyanis csak az édes borok viselhetik a híres borvidék nevét, a szárazak nem.

Hendikepjük azonban csak addig tart, míg meg nem kóstolják őket. Utána már eladják magukat. Ott van például a Sauternes-i Chateau Suduiraut pincészet 2017-es, S de Suduiraut Vieilles Vignes bora, mely semillon és sauvignon blanc házasításával készült. A két aromás fajta ellenére a bor illatában mégsem olyan intenzív, mint azt várnánk. Valószínűleg azért, mert hónapokig érlelődött hordóban. Ám mégsem tűnik nehézkesnek vagy lomhának, komoly savai frissességet adnak neki. Ízében citrusokat, fehér húsú gyümölcsöket érezni, vaníliás fűszerekkel és egy kevés mandulával a végén.

Igen erős száraz vörösborokban a portugál Douro vidéke is, ám hírük még mindig aránylag kevesekhez jut el. Pedig a Quintado Noval pincészettől származó száraz vörösbor pont olyan, ami megérdemelné a figyelmet, sőt a portói nevet is. Hiszen csupán erősségben és édességben marad el a híres desszertbortól, de élvezeti értékben nem. A birtok nevét viselő 2015-ös tétel a legnépszerűbb portugál szőlőfajták, a touriga nacional és a touriga franca házasításával készült. Fiatal még, de már most is nagyon jó inni. Gyümölcsös és fűszeres is egyszerre. Gazdag tannin, friss savak, valamint élénk és izgalmas struktúra jellemzi. Aki szereti testes, ám mégis jól iható borokat, nem fog benne csalódni.

Mint ahogy általában nem fognak azok, akik megkóstolnak egy-egy édes borvidékről származó száraz bort. Főként a terroir miatt ugyanis ezek is hordoznak, mutatnak valamit az édes borok karakterjegyeiből. Azokat pedig általában mindenki szereti.