Kérem Várjon!
Cikkek
Ötödször a huszonötök
Pannon Borrégió TOP25 Kóstolófesztivál Pécsett
zoranka
2012 July 03.

Amikor kijelöltük időpontnak június utolsó szombatját, sejtettük, hogy nem fogunk fázni, de a negyven fok azért megdöbbentő volt. A forróságban már-már arra is gondoltunk, hogy idén közönség nélkül maradunk, de aztán örömmel láttuk, hogy a borkedvelő közönség nem hagyott bennünket cserben. A Pannon Borrégió 25 tagú borválogatottjának bemutatkozásán mintegy kétszáznegyven pohárba került bor, sikeresek voltak a délelőtti kóstolókurzusok és az idei újítás, a helyi termékek kóstolója és vására is népszerű volt látogatóink körében.

A szlovénektől tanult mondás szerint legalább két izzadtságcsepp kell egy csepp bor megszületéséhez – mi nem számoltuk a cseppeket, hány gördült le a homlokunkon, mire minden vendégfogadás-készen állt a Palatinus Hotelben. Borok és vizek a hűtőben, hűtők a helyükön, poharak és kiöntők, programfüzetek (idén speciális bornotesszel készültünk, reméljük, tetszett).

A délelőtti programot a Vinag Pincészet kezdte meg, Mateja Stabuc értékesítési igazgató mutatta be Maribor legnagyobb borászatát, amely Európa legnagyobb belvárosi pincerendszerével rendelkezik. A néhány éve magánkézbe került és a megújulás útjára lépett pincészet ma már tiszta, szép borokat készít, pár éve még voltak felemás emlékeink. A sauvignon blanc-ok tekintetében volt friss és hordós változat is, a friss talán lendületesebb volt, a leginkább a rajnai rizling tetszett, karakteres volt, egyensúlyos, izgalmas. És ne feledkezzünk meg a frissítő Royal pezsgőről sem, bár ezt nem sikerült megfelelőre hűtenünk, még jéggel sem.

Hatan készítettek Szekszárdon Fuxlit az idén, ötöt meg is kóstolhattunk (Merfelszéké elfogyott…). Heimann Zoltán és Sebestyén Csaba mutatta be az egész kezdeményezést és a borokat, amelyek szépen nyíltak és mutattak sokszínűséget az egységben. Nagyon szimpatikus kezdeményezés ez, nem véletlen, hogy jövőre már legalább tízen szándékoznak Fuxliként sillert palackozni.

A déli hőségben csak a legbátrabbak és legelszántabbak kóstolták végig a Brill Pálinkaház által hozott törkölyöket és szőlőpálinkákat, pedig tanulságos kóstoló volt. A pálinkáról, pálinkakóstolásról épp úgy sokat lehetett megtudni, mint a törkölypálinka készítésének apróbb trükkjeiről, vagy a szőlőpálinkák világának titkairól.

A díjazottak

Közben tereprendeztünk és a Söröző-teremben előkészültek a helyi termékesek, a Bartók-teremben pedig a díjátadóhoz sorakoztak fel a díjnyertes borok. Schmidt Győző, a Pannon Borrégió elnöke kihangsúlyozta, hogy idén a legtöbb az új pincészet a legjobbak között (nyolc ilyen van, aki először került be), de az is fontos, hogy van egyfajta állandóság is, akik visszatérő top25-ösök, a leginkább Dúzsi Tamásról mindható ez el, hiszen öt alkalommal került már be, ötször rozéval és egyszer vörösborral is. A hagyományos oklevelek és Zsolnay-tányérok átadását követően még volt egy kis idő a belső kóstolóra, a pincészetek képviselői, borászok kortyolhattak bele a többiek borába, egyedi alkalom ez megismerkedni a többi borvidék kínálatával is.

Álljon itt a díjazottak sora még egyszer:

  • Baron von Twickel Szőlőbirtok Domaine Gróf Zichy Szekszárdi Cabernet Franc 2008
  • Bock Pince Villányi Capella Cuvée 2008
  • Bodri Pincészet Szekszárdi Faluhely Kékfrankos 2009
  • Bodri Pincészet Szekszárdi Faluhely Bikavér 2009
  • Dániel Pince Szekszárdi Cabernet Franc 2008
  • Dúzsi Tamás Szekszárdi Kékfrankos Rozé 2011
  • Eszterbauer Borászat Tüke Szekszárdi Bikavér 2009
  • Halmosi Pincészet Négykezes Szekszárdi Merlot 2008
  • Hárs Családi Borászat Pécsi Cirfandli 2011
  • Hetényi János Szekszárdi Kékfrankos 2011
  • Kvassay Levente Villányi Olaszrizling 2011
  • Lelovits Tamás Villányi Portugieser 2011
  • Maul Zsolt Lator Villányi Cabernet Franc 2009
  • Riczu-Stier Pincészet Villányi Cabernet Sauvignon 2009
  • Riczu-Stier Pincészet Villányi Olaszrizling 2011
  • Schieber Pince Szekszárdi Kadarka 2008
  • Szabó Zoltán Pécsi Zöldveltelini 2011
  • Szeleshát Szőlőbirtok Nyék Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2007
  • Szeleshát Szőlőbirtok K2 Szekszárdi Kékfrankos 2008
  • Tűzkő Birtok Tolnai Traminer 2011
  • Tűzkő Birtok Tolnai Verdolino 2011
  • Vinatus Villányi Cuvée 1 2009
  • Vinatus Villányi Syrah 2009
  • Vitis Pince Tolnai Pinot Noir 2009
  • Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Villányi Montenuovo Cuvée 2008

Délután háromkor nyíltak a kapuk és háromkor már sor állt a regisztrációnál, ilyenkor a szervezők kicsit megnyugodnak, hogy nem volt hiábavaló a sok munka. Volt, aki lent kezdett a helyi termékesek termében, mások előbb a borokat kóstolták meg.

A Palatinus egykori Sörözőjében rendezkedtek be a helyi termékes barátaink, ahol egyedül a meleg okozott gondot, hiába volt a ventilátor és a három hűtő, minden kevésnek bizonyult.

Helyi ízek a Sörözőben

Jövőre szereznünk kell légkondicionálót és akkor minden bizonnyal többen és többet tartózkodnak majd ebben a teremben is,. Enbbek ellenére sokan érdeklődtek a különféle helyi finomságok iránt. Húskészítményekkel, kolbászokkal, sonkákkal, szalámikkal várták a vendégeket a pécsváradi Agrover és a Bogádi Hús képviselői, a mórágyi Gránum  szekszárdi szőlőmagolaját mutatta be, a pécsváradi Aranycipó a hihetetlenül sokszínű és sokféle  péksüteményeit hozta el.

A mézeket Vass János kóstoltatta, Nyírő Tamás különleges lekvárokkal érkezett, de hozott csalánszörpöt és saját sütésű kenyeret is. A Mecsekerdő a természetes gyümölcsleveket mutatta be, a legnagyobb standot pedig a szekszárdi Helyi Termékek Boltja alakította ki, olajak, szörpök, márc, édességek, felsorolni is nehéz, mi minden volt az asztalukon. Ne feledkezzünk meg a csokoládéról sem, Siklósról a Kakas Bonbon igyekezett megküzdeni az időjárással és a nagy melegben is kiváló csokibonbonokat kóstolhattunk náluk.

Itt voltak természetesen kedves boros partnereink, a Radó Vinotéka és a Pannon Borbolt is, érdemes volt az alsó szintre is magunkkal vinni a poharat, Jobbágy Kornél a szlovén Vinag borait népszerűsítette, míg a Pannon Borbolt a nyári borkínálatából készített fröccsöt az érdeklődőknek.

A bor ünnepe

A Bartók-teremben volt talán a legjobb az időjárás, a sok érdeklődő ellenére. Nagy öröm volt, hogy egy kivételével minden borászat képviselője jelen volt és kóstoltatott, beszélgetett a vendégekkel, akik között tényleg öröm volt látni, hogy jelentős részük már visszatérő vendég, akik készülnek erre az eseményre és számukra ez a bor éves ünnepe, vagy legalábbis egyik a jeles napok között.

A borozás közben szinte mindenki felfedezte sajtosainkat is, a Kaba Farm, Papp Zsuzsanna (Öreg Dráva) vagy a Gazdasajt nem először volt kiállítónk és bízunk benne, hogy jövőre is eljönnek. Külön köszönet Papp Zsuzsannának a szarvassonka kóstolóért, igazán gazdagon ízes, finom sonkát kóstolhattunk a díjátadón.

Az idén kis bornoteszben mutattuk be a díjazott borokat, ebben helyeztük el a szavazólapot is, amelyen a közönség voksolhatott a kedvencére. Az idén a legjobban – nem meglepő- a fehérek és a rozé fogytak, ezekből már-már kevés is volt a bekészített mennyiség, de azért a vörösökre is érkezett szép számú szavazat. A közönségdíjas az idén Szabó Zoltán 2011-es Pécsi Zöldveltelinije lett.

A nagy melegben mindenkinek jólesett az asztalokra kihelyezett víz, amelyet folyamatosan igyekeztünk pótolni, 600 palack Villányi víz fogyott el, szénsavas és mentes vizeket kaptunk támogatónktól, hiszen fontos számunkra, hogy helyi termék kerüljön még ilyenkor is az asztalokra.

Köszönjük támogatóinknak: Szigetvári Takarék, Cellarius, Trust, Villányi víz, Dráva Hotel Harkány, Hotel Palatinus Pécs, Dunántúli Napló, Time Out, Duplex Rota nyomda!

És abszolút szubjektív módon engedje meg az Olvasó, hogy külön megköszönjem azoknak az önkénteseknek, akik önzetlenül vállalták, hogy munkájukkal segítik a Pannon Borrégió TOP25 megvalósulását: a Pécsi Borozó szerkesztőségének tagjai, a Pécs-Mecseki Borút munkatársai, a PTE KTK Charles Simonyi nyári egyetemének hallgatói és olyan kedves barátaink, akik évről évre visszatérnek Pécsre, segíteni a kóstolófesztiválon. Köszönjük!

Mindent összevetve, szép napunk volt, élményekben, ízekben, zamatokban gazdag, talán mindenki talált a kedvére való bort, nem is egyet. S amíg a szervezők egy kicsit megpihennek, galériánkban képekben is felidézzük a TOP25 kóstolófesztivál eseményeit.

banner