Kétszer fél nap, ebből következik, hogy egy éjszaka, egy street food vacsora, egy szuper reggeli és egy zseniális ebéd, ennyi jutott most nekünk Szegedből. Megérte? De mennyire!
A cikkben szereplő összes fotót Ercsey Dániel készítette.
A cím latinul annyit tesz, minden változik. Ovidius római költő írta le ezt kétezer évvel ezelőtt, talán már a száműzetésében, a mai romániai Konstanca városában, ahonnan haláláig hazavágyott az Örök Városba. Róma nehezen bocsát meg, csak 2017-ben rehabilitálták az aranykor triumvirátusának legnagyobb elégiaköltőjét.
Csendélet a Tiszavirág társalgójában
De hogy jön ez ide? Nos, van némi fogalmam az Alabárdos étterem múltjáról, akárcsak a Tiszavirágéról, utóbbi utcafrontján, talán ott, ahol most a reggeliző van, füstös kocsma üzemelt valamikor. Ma úgy mondanánk romkocsma, van ismerősöm, aki az ablaknál állva több sör-unikum kombót indított útjára. Ami pedig az Alabárdost illeti, a szegediek emlékezetében ott mindig étterem működött, hol csárda-szerű alakban, hol elfuserált fine dining helyként, de még egy horoszkóp étteremre is emlékezni vélek, de lehet, hogy csak a Zodiákus név zavart meg, amire néhány évig átkeresztelték az éttermet.
Úgy terveztük, hogy késő délután érünk Szegedre, nem is csalatkoztunk, egyből elfoglaltuk a szállásunkat a város elmúlt tíz évének legmenőbb hoteljében (igen, ez a Tiszavirág a Hajnóczy utcában), aztán sétáltunk egyet a környéken. A legközelebbi látnivaló az eklektikus és hatalmas új zsinagóga, állítólag a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. Persze nem jutottunk be, mert péntek naplemente lévén bejött a szombat, szóval csak kívülről fotózhattam le az épületet, de máskor már voltam odabent, onnan - ha lehet ilyen - még csodálatosabb, mint kívülről.
A hotel amúgy a belváros szélén fekszik, pár perc sétára az összes látnivalótól, amiből van elég! Nem akarok Szeged útikönyvet írni, de azért a dóm, a Széchenyi tér, a Tisza partja és az úszóházakon üzemelő kávézók (főleg a Horthy Miklósról elnevezett), vagy éppen az Oroszlán utcában a Gabriella fagylaltozó (ahol mindig van pisztácia!) és a Mediterra borbár (parádés horvát tulajdonossal és borválasztékkal) tényleg kihagyhatatlanok.
Ezt követte a vacsora, amiről röviden csak annyit, hogy Szeged két ikonikus, az egyetemisták előtt is közismert hamburgerező/hotdogozójából az egyiket látogattuk meg, az Olajbányász téren. Szocreál feeling, szuper street food! A Tiszavirágban az egyetlen erkélyes szobát (junior suite amúgy) kaparintottuk meg, a hatalmas térben a franciaágy mellett van a fürdőkád, a fürdőszobát üvegfal választja el a nappalitól, az erkély jól használható, nem csupán dísz, az ágy kényelmes, a reggeli pedig tényleg parádés, nem hazudnak a TripAdvisor értékelések!
Másnap délelőtt kipróbáltuk a TramTraint, Hódmezővásárhelyre és vissza, nem tudom, hogy az ingyenes próbaüzem miatt-e, de tele volt, sokan álltak végig, ami azért több mint negyven percig nem olyan vicces. Aztán következett a várva várt ebéd az Alabárdosban!
Amuse bouche lazaccal
Tóth Pál séf már több mint egy éve él és alkot Szegeden, a Káli medencét és a Kővirágot hagyta ott a Dél-Alföld fővárosa kedvéért. Az elmúlt időszakban egy könyvet is kiadott Alkímia a konyhában címen, ami a Káli medencés időszak receptjeit fogja egybe, azután pedig új fejezetet nyitott Szegeden és mintha rögtön borzolni akarná a halászlé fővárosában a kedélyeket, korianderes hallét tett az étlapra és az instagramra is. De ne szaladjunk ennyire előre!
Alma-fokhagyma
Az amuse bouche-ként érkező falatkák közül a hónapokig főzött alma és fekete fokhagyma kombinációja parádés, az utóíze még percekig ott volt a számban, a füstölt lazac kaporral Csilla kedvence volt, az Angus tatár egyszerűen csak kifogástalan volt.
Angus tatár
Ezután következett az ominózus korianderes hallé, amihez Barta Anna 2020-as gamay rosé-ját ajánlották. Jó párosítás volt, ez a rozé kissé testesebb, valamennyi hordós érlelést is kapott, így strukturálisan is hozzájárult a leveshez, ami egyébként picikét savanykás, amit jól kiegészít a pisztráng filé és a feketekagyló tengeri sóssága, az egészbe a fricskát viszont számomra inkább a csicseriborsó vitte, amit eddig elképzelni sem tudtam egy ilyen ételben, de mától biztosan megpróbálom belecsempészni otthon is!
A ráksaláta savanyított karalábé lapocskákkal és karalábé levessel érkezik, sok kaviárral és réti virágokkal díszítve. A 2019-es Simonsig chenin blanc krémessége éppen elegendő a friss tavaszi árokpart világát idéző üde fogáshoz, amihez egyébként házi készítésű vajakat és kenyereket is felszolgáltak.
Üde színfolt a tányérokon szinte mindig jelen lévő humor, hol egy disznófej formájú mangalicazsír a vaj mellé, hol egy halcsontváz formájúra sütött ropogós vagy egy nyúl formájú kalács, mintha vicceket mesélne a séf és elégedetten nyugtázná, ha leesett a tantusz.
A Tiszavirág épülete a Hajnóczy utcában
A következő fogás fácán, mellé 2018-as Thummerer battonage chardonnay. A tányéron még tojáskaviár, erdei gombák és fehér spárga, Csilla szerint úgy néz ki a tálalás, mint egy sziklakert, nekem kicsit zsúfolt a tányér, de az ízek harmóniája több mint tökéletes. Nem is a fácán a lényeg, hanem a különböző állagú és ízű gombák és a roppanós pirított fenyőmag. Ami elrontja picit az élményt, az a bor. Kesernyéssé válik tőle a falat, lehet, hogy a spárgához válaszották, de kicsit diszharmonikus lett a végeredmény, ezt a fogást inkább bor nélkül ajánlanám.
A főétel bárányszűz szilvás jus, fermentált karfiol, medvehagyma és mustármag kíséretében, hozzá egy St.Andrea pinot noir 2020-ból. Életem eddig legszebb tányérja, harmonikus színekkel és arányokkal! A bárány állaga és íze jó, a szilvát nem is éreztem, de a fermentált és picit pirított karfiol az maga a tökély, a bor pedig telitalálat.
A desszerthez 2021-es St.Andrea Napbort kapunk a poharunkba, ez már eleve kíváncsivá tesz, hiszen ez egy száraz, könnyed Egri Csillag, vajon milyen lesz a desszert? Végül sóska-joghurt-málna kombináció érkezik, a málna friss, a joghurt állaga olyan mint a panna cotta, a sóska pedig jégkása formájában van jelen. A séf szerint a málna és a sóska barátok, szkeptikusan indulok neki, bevallom egész eddigi életemben senki sem tudott még meggyőzni a sóska létjogosultságáról a Földön, de ez a desszert az üdítő kivétel, elképesztő az egész tányér, ízében és állagában is! A bor pedig mintha szétválasztaná az ízeket, és hagyná külön-külön visszatérni őket a lecsengésében.
A végén a sajtválogatás lekvárokkal már csak hab volt a tortán, de amikor azt hittük, hogy itt a vége, még jött néhány figyelmesség a séftől, többek között répatorta és savanyúcukorkába forgatott fügesajt, az utóbbival (mind a tálalást, mind az ízét tekintve) én a cirkuszban is fellépnék, annyira meglepő és olyan jól lezárja az élményt!
Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a dolgokat, azt mondanám, hogy mindenki fusson Szegedre az Alabárdosba, mert bődületesen jó a hely. Az adagok kicsit nagyobbak mint a megszokott fine dining tányérokon, a környezet semleges de kellemes és maradásra csábít, akárcsak a cseppet sem tolakodó zene. Ami pedig a tányérokon történik, az a legjobb dolog, ami történt Szegeden azóta, hogy megszületett a feleségem! Tényleg minden változik, az Alabárdos is. Érdemes tenni vele egy próbát.
Belső tér: 10/8
Kiszolgálás: 10/9
Ételek: 10/10
Borlap: 10/8
Ár-érték arány: 10/10