A cikkben szereplő fotókat Kundermann Gergely készítette

Nem olyan régen a Pannonhalmi borvidéken, Nyúlon a Szurdikon keresztül a Lila kilátó felé túráztam, miközben betértem a száz éves Sárkánylik Borpincébe. Beszélgetésbe elegyedtem a tulajdonossal, aki egy pohár fürjmonnyal kínált meg. A diskurzus során megtudtam, hogy ez egy olyan ősi magyar fajta, ami már csak ezen a borvidéken maradt fenn, nevét pedig a fürjtojás alakú bogyóiról kapta, szóval a barátomnál a pont. 

Vettem belőle egy üveggel, majd hazatérve elkezdtem a fürjmony után nyomozni. Igen érdekes infókra bukkantam róla. Korábban a sokorói dombokon a juhfarkkal párosítva telepítették. Származását a magyar román határra teszik, az ampelográfusok szerint viszont nyugati eredetű.  Putzscheere német nevére rákeresve Nyugat-Európában is megemlítik, sőt Jancis Robinson feljegyzései alapján a 60-as-70-es években, Kaliforniában is szívesen készítettek belőle bort.  A tengerentúli elterjedését, ki máshoz, mint a mi világpolgárunkhoz Haraszthy Ágostonhoz kötik. Úgy gondolom, múltjában van még mit kutatni, de addig is nézzük milyen bort készített belőle Lengyel István a Sárkánylik Borpince tulajdonosa. 

A pohárból a nagyapáinknál megszokott házi bor illat száll, amit átjár némi hordós, vaníliás, pirítós jelleg. Mindezt passióvirágra hasonlító buké lengi körbe. Ízében az enyhén fehérjével átitatott különleges muskotályos aromához, fás, picit almás, körtés jegyek társulnak. 

Talán nem válik a kedvenc borommá, ettől még egy igen érdekes fajtával ismerkedtem meg.

/A szerző a Borföldrajz blog alapítója, jelenleg Szegeden él. Olvassátok őt, szívesen ajánljuk más írásait is!/