Kérem Várjon!
Cikkek
Messzi tájak, közeli zamatok
Borszemle: 2HA, Szent György-hegy (Badacsony)
Győrffy Zoltán
2014 September 17.

Érkezett egy csomag a Pannon Borbolt címére, bor volt benne, ők meg voltak olyan rendesek és megosztották velünk. Öt bort kóstoltunk meg együtt. A borok a 2HA birtokról érkeztek, a Szent György-hegyen található pincészetben tavaly voltam már, kóstoltam is egynémely boraikat. És mégis okoztak meglepetéseket, hiszen egy nagyobb vaksorba belerejtve kerültek a poharunkba. 

Tavaly a Gusto magazinnak készítettem egy kis riportot a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tevékenységéről. Egy két idézetet abból a cikkből fogok idecsempészni, lévén a magazin már rég nincs forgalomban, a cikk meg nem került fel a weboldalra.

„Tíz éve Török Csaba csak egy kis házat, telket szeretett volna venni a Szent György-hegyen. Sokat járt le a környékre lovagolni és egy saját zug kialakítása jó ötletnek tűnt. De a kis ház szőlővel járt, az egy hektáros ültetvény is a csomag része volt, viszont a borkészítéshez ekkor még nem sok köze volt az újdonsült szőlősgazdának.”

Aztán persze belekóstolt és nem volt megállás. Van a szőlőnek, bornak egy folyami sodráshoz, örvényléshez hasonló vonzása, ami nem enged és egyre mélyebbre húz. Jó esetben ez a mélység a tudás, a kibontakozás lehetősége.

„Idetelepülve nem kötötték béklyók, szabadon mert játszani a fajtákkal, kíséretezni, minek áll jól a Szent György-hegyi terroir. Mi az a fajta, amiből a legjobbat, a legkülönlegesebbet lehet megalkotni. A legjobb, amiből kevés van, aminek legendája lesz, ami valódi élményt ad. Ami a kiválasztott napok bora lehet.

Az olasz konzultánssal dolgozó pincészet az olaszrizling hagyományát azért folytatni szeretné, de a hangsúlyt a vörösökre helyezi. Az egyetlen magyar, de az olaszok között is egyediséget sangiovese a Tabunello nevet viseli, de van itt cabernet franc vagy éppen shiraz is. Minden bor hordoz valamiféle egyediséget. Érezzük bennük a vulkáni talaj hatását, érezzük bennük a balatoni klíma hatását, de leginkább a készítőjük jelenik meg bennük.”

Hogy ezt mi hogyan tapasztaltuk meg, következzen 5 bor kóstolójegyzete.

2HA Pinot Gris 2012

Az első kóstoláskor azt jegyeztem fel: messziről érezhető hordófűszeresség, erőteljes színvilág, zamatai kicsit kesernyések, egyszerre vizes és fás, nem tűnik harmonikusnak, bár anyag van benne. Amikor visszakóstoltuk, ezt írtam fel: kiszellőzött a hordó és a bor jelent meg. kellett hozzá két óra legalább, de szebb lett, zamataiban is fűszeres gyümölcsök jelentek meg, érezni a kortyot, érezni a sós utóízt, de az alkohol továbbra is kesernyésséget hoz a zárásban. 84 pont, ***

2HA Olaszrizling 2012

Az első kóstoláskor azt jegyeztem fel: fa, hordó, egész sok, ugyanakkor szájban van tartalmassága is, kis kesernye mellett vanília, alma, a zárásban alkoholérzet. És két óra múlva ez is szebb lett, bár az olaszrizling nekem nem igazán jön át, masszív jó testű, egyre szebben kinyíló bor, de keresem benne a badacsonyi olaszrizlinget… 82 pont, ***

2HA Shiraz 2012

Két bor volt a sorban, egy syrah és egy shiraz. Ez utóbbi felismerhetően shiraz volt, stílusában, megjelenésében, mindenében. Erőteljes, borsos, kakukkfüves, de ugyanakkor kávés, csokis, a tanninérzet is erősebb, kellemes hordófűszeresség színesíti, nekem kicsit még soknak tűnik benne a hordó és az alkohol. Bár ez utóbbi kétségtelen nem magas számszerűleg. Visszakóstolva még tetszetősebb, még inkább shiraz. 86 pont, ****

2HA Cabernet franc 2012

Ez a bor volt az egyik kedvencem a teljes sorban. Fiatal még nagyon, az egyértelmű, de olyan anyag, amit percekig csak bámulunk a pohárban. Abszolút cabernet, jó zamatokkal, kicsit erős még a hordóérzet, viszont az alkohol itt egyáltalán nem sok, a zamatok csokis, krémes, erdei gyümölcsös kedveségét némi bors és szegfűszeg fűszerezi. Hosszú, minerális utóízű, tartós kortyú, szép bor. Jelen állapotban is biztos 89 pont, ****+

2HA Sangiovese grosso 2012

Tiszta, intenzív, magával ragadó illat. Elég sok gyümölcs, erdei bogyósok, frissen, roppanósan és lekvárban is. No meg szilva, meggy, az alkoholt érzem, de nem érdekel, a hordóhasználat nagyon korrekt, a szájban selymesség, gurulósság, ugyanakkor már most elég feszes, elég strukturált ahhoz, hogy éveken át tartó potenciált mondjunk ki rá. Jól működik, ivós, de tartalmas. Minimum 90 pont, *****


Török Csaba fotóját a Bortársaság weboldaláról vettük kölcsön.
banner