Kérem Várjon!
Hírek
Megalakult a Magyarországi Kávé Egyesület
Pécsi Borozó
2012 February 21.

Mindig öröm, ha a gasztronómia egy-egy szegmensében olyan egyesület alakul, melynek létjogosultsága elvitathatatlan. Éppen ezért külön öröm számunkra, hogy ezév januárjában hivatalosan is megalakult a Magyarországi Baristák, Kávéforgalmazók és Kávéházak Egyesülete, röviden a Magyarországi Kávé Egyesület. Az egyesület alakuló ülésén megválasztotta a legfontosabb tisztségviselőket. Így az elnők Tóth Sándor lett, az alelnökök pedig Hajcsuk Tibor és Józsa János lettek. Az alakuló ülésen az Egyesület megfogalmazta legfontosabb célkitűzéseit is:

 

  • Előadásokat, konferenciákat, kiállításokat, versenyeket és egyéb szakmai rendezvényeket szervez.
  • Külföldi tanulmányutakat, képzéseket szervez a tagok és egyéb harmadik személyek részére.
  • A tagok közreműködésével segíti a hazai és nemzetközi versenyeken való magyar résztvevők felkészüléseit.
  • Céljai megvalósítása érdekében kiegészítő gazdasági, vállalkozási, marketing és egyéb tevékenységet folytat.
  • Céljai elérése érdekében együttműködést alakít kis és tart fenn az állami és önkormányzati, valamint egyéb szakmai és társadalmi szervezetekkel.
  • A kávéval és annak feldolgozásával, elkészítésével kapcsolatos információkat gyűjti, rendszerezi és közli a tagok, valamint a fogyasztók és forgalmazók számára.
  • Mindent elkövet a kávéfogyasztók és az etikus kereskedelmet folytató minőségi kávé, kávé-kiegészítő, és technológiai eszközforgalmazók érdekeinek megóvása és képviselet érdekében. Ezen célok elérése érdekében minőségi követelményrendszert dolgoz ki, melyről tájékoztatást nyújt a fogyasztók és a forgalmazók részére.
  • Kapcsolatot létesít és tart fenn a hasonló célokat megfogalmazó hazai és nemzetközi szakmai és társadalmi szervezetekkel.
  • Népszerűsíti a minőségi kávéfogyasztást, mindent elkövet a kávékultúra magyarországi fejlődése érdekében.
  • Minőségi követelményrendszert dolgoz ki a szakmai képzések terén, melyet a kávésszakma fejlődésének megfelelően folyamatosan aktualizál. A követelményrendszerről tájékoztatja az oktatással foglalkozó állami és magán intézményeket.
  • Az egyesület céljainak megvalósításához támogatásokat gyűjt, pályázatokat készít, készíttet.

Az Egyesület további tevékenységéről és a szervezet működéséről az első nyilvános megjelenésükön a Kreatív Kávé Fórum elnevezésű szakmai rendezvényen kaphatnak további tájékoztatást az érdeklődők.

banner