Kérem Várjon!
Cikkek
Látogatás Bátorkeszin
„Szlovákiában inkább a márka számít, nem a borvidék.”
Ercsey Dániel
2020 October 13.

A szlovákiai Bátorkeszi néhány bora az elmúlt években már megragadt az emlékezetemben, köszönhetően Bóna Zoltánnak, így amikor megláttam egy közösségi oldalon, hogy Borpiknik lesz a településen, nem volt kérdés, hogy ott a helyem.

Nyár volt, augusztus dereka, amikor először rászántam magam, hogy a március óta tartó, részben kényszerű, részben önként vállalt bezártságból kimozdulva átlépjem az országhatárt, igaz, csak néhány kilométerrel. A szlovákiai Bátorkeszi néhány bora az elmúlt években már megragadt az emlékezetemben, köszönhetően Bóna Zoltánnak, így amikor megláttam egy közösségi oldalon, hogy borfesztivál lesz a településen, nem volt kérdés, hogy ott a helyem.

Érik a szőlő 2020. augusztusában a Szent László pincesoron (fotó: Ercsey Dániel)

A településen egykor két kastély is állt, mindkettőt lebontották. Egykor neves sörgyára szintén a múlté, akárcsak az állattartása, amiről Fényes Elek még azt írta 1851-ben, hogy „legelőjén az uradalom sok és finom birkát tenyészt”. Szerencsére a szőlők nem jutottak erre a sorsra, mi több, a nagy múltú Szent László dűlő mellé felzárkózni látszik a szocializmusban a munkásoknak kiutalt földeken létrejött Galambos dűlő is. Apropó Szent László! Apró érdekesség csupán, mégis szemet szúr, hogy a hagyomány szerint a reformátusok dűlője, vicces, hogy éppen egy szentről van elnevezve…

A sörgyár és az egyik kastély (forrás: Wikipédia)

Az egykori mezőváros körül ma száz hektáron zöldell szőlő, főleg olaszrizling, zöldveltelini, kékfrankos és szentlőrinci, a borászatok többsége helyben, a fesztiválokon adja el a borait. Ezen csak az utóbbi néhány évben próbált meg változtatni néhány termelő, több-kevesebb sikerrel.

A Galambos pincesor kezdete (fotó: Ercsey Dániel)

Ami a fesztivált illeti, az ember kóstolójegyeket válthatott a pincesorok elején, aztán irány valamelyik pince, netán több egymás után, bár a borfesztivál kezdési időpontját még maguk a termelők sem vették túl komolyan, így a tervezett hat helyett csak három borászatban jártam, igaz ehhez az is hozzájárult, hogy mindhárom helyen alaposan elbeszélgettük az időt.

Fotó: Ercsey Dániel

Kis Zoltán pincészeténél a Galambos pincesoron a meleg fogadtatáson túl egy jól iható Pinot Blanc fogadott 2019-ből, fehér húsú gyümölcsökkel és széles korttyal, zöldalmás lecsengéssel (84 pont), de a 12 gramm maradékcukorral operáló cserszegi fűszeresre (szintén 2019-es) és az évjárat azonos cabernet francra is érdemes odafigyelni!

Fotó: Ercsey Dániel

Utóbbiról ezt jegyeztem fel: 

Pivnica Kis - Cabernet franc 2019

Kirobbanóan gyümölcsös illatában cseresznye és meggy, a háttérben pici kókusz. Közepes test, jó savak, az ízben szép hordófűszerek, sok meggy és cseresznye, pici szilva, a savak szépen tartják a kortyot. Nagyon jól iható. 86/100 pont

Bóna úrral és ifjú borászával hosszasan elbeszélgettünk (fotó: Ercsey Dániel)

A Szent László dűlőben található Bóna Winery helyi értelemben a nagy borászatok táborát erősíti, hiszen 4,5 hektáros területükkel gigaborászatnak számítanak Bátorkeszin. A modern, négy emeletes borászatban legalul található a hordós érlelőtér, legfelül pedig a kóstolóterem, kilátással a szőlőkre és a présházakra. Az aktuális trendekkel szembemenve az érlelt fehérborokban hisznek, melyeket 2-3 éves korukban kell a piacra vinni. Van használható weboldaluk és FB oldaluk is, ráadásul viszonylag sok kóstolót szerveznek, így aki Bátorkeszi boraira kíváncsi, az jó eséllyel beléjük botlik, igaz, elsősorban a szlovák piacot célozzák. Az épületben két szobában meg is lehet szállni, így aki rászánna egy hétvégét a falu pincesoraira, az őket keresse először!

Fotó: Ercsey Dániel

A borok kapcsán feltétlenül meg kell említeni a dunai szigeteket, egészen pontosan a Neszmély-Dunaradvány-Dunamocs-Süttő közötti Dunát ábrázoló stilizált térképet, ami nem csak szép, de a hely szellemét is kifejezi.

A 2019-es rajnai rizling szép arcát mutatta, de még várnék vele néhány évet, mert még szebb lesz. A szintén 2019-es olaszrizling már most is nagyon szerethető, de a csúcsot egy zöldveltelini jelentette.

Bóna Winery - Zöldveltelini 2019

Nagyon komplex illat, szénával, érett gyümölcsökkel, mentával és édes fűszerekkel. Kóstolva sűrű szövet, elegáns szerkezet, nagy test, az ízben őszibarack, menta, mandarin, kókusz és pici csokoládé. Elképesztően izgalmas. 88/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Végül, még mielőtt leszakadt volna az ég, Bóna Zolihoz is eljutottam, ahol egy játékos kölyökkutya és az ősök régi présháza és pincéje mellett egy tányér babgulyás volt kitartásom jutalma. Zolit még a METU borturizmus képzéséről ismerem, azóta a helyi borélet motorja, aki számtalan egyéb tevékenysége mellett készíti borait. A rajnai rizlingje (2019) még friss, kicsit zöldfűszeres arcát mutatta, a Devín könnyed volt és jól iható, akárcsak a rosé.

Bóna Zoltán személyesen (fotó: Ercsey Dániel)

BZ - Cabernet sauvignon 2018

Illatában pici paprika, nyers fa és érett szilva. Kóstolva könnyed és friss, penge savakkal, vaníliával és szederrel az ízképben. Rendkívül jól iható bor, közepes lecsengéssel. 86/100 pont

Összességében elmondható, hogy Bátorkeszi előtt két út van a közeljövőben. Az egyik, hogy tovább szervezik a jellemzően a magyar fogyasztókat megcélzó zenei fesztivált, ami ugyan jó döntés a településmarketing szempontjából, de a borászokkal beszélgetve nekem úgy tűnt, hogy kevéssé szolgálja a minőségi borfogyasztás terjesztését. A másik lehetőség egy a borra fókuszáló, önálló esemény létrehozása, ami talán kevesebb embert ér el, de ha sikerül az ő figyelmüket a minőség felé fordítani, akkor középtávon már sikeres lehet és hosszú távon a településről is kedvezőbb képet mutat majd. Igyekszünk a Pécsi Borozónál a lehetőségeinkhez mérten követni a fejleményeket és a jövőben is beszámolni Bátorkeszi boréletéről.

Fotó: Ercsey Dániel

banner