Ami a földrész országainak alkoholfogyasztási szokásait illeti, nagy valószínűséggel állítható, hogy még ennél is hiányosabbak az ismeretek. Nyilvánvalóan nem sokan gondolhatnak például arra, hogy igen sok ország esetében számottevő szerepe van a bornak, még ha nem is szőlőből készül. A tekintélyes online újság (The African Exponent) nemrég közölt cikket arról, hogy Nigéria azért jár élen az italozásban, mert igen nagy a torkokon lecsúszó pálmabor mennyisége. Készítésének több más országban is komoly hagyományai vannak, amelyekről irodalmi alkotásokban is szó esik.  (Az egyik legismertebb közülük  a nigériai Amos Tutuola A pálmaborissza és az ő halott pálmabor-csaplárosa a holtak városában című regénye, amelynek elején a főszereplő így mutatja be magát: „Tízéves koromtól egyfolytában iszom a pálmabort. Nem is csináltam mást egész életemben, minthogy pálmabort ittam. A család többi tagja keményen dolgozott, miközben én meg a pálmaborivás mestere lettem. Reggeltől estig, estétől reggelig csak ittam. Akkoriban a vizet nem tudtam meginni, csak a bort.”) 

A különböző leírások szerint az ital alapanyagát a datolyapálma fájából csapolt nedvből (savia) nyerik ki, amely magától kezd erjedni és néhány óra után nagyjából 4 v/v% körüli természetes alkoholtartalmat ér el.  (Ha tovább erjesztik, akkor keserűbb lesz az íze, majd rövid időn belül megecetesedik.) Frissen fogyasztják, nem tartósítható.

Egyenlítői-Guinea (terület: 28 051 km², lakosság: 1,2 millió) például egy olyan ország, ahol a pálmabor, amelynek ott „topé” a neve, kifejezetten nagy népszerűségnek örvend, amit a főváros (Malabo) több vendéglátó egységében is megtapasztalhatnak a turisták is.

A helyszíni élmények sorában egy ilyen kóstolgatás sokáig emlékezetes marad. Az egyik forgalmas utca kis bárjában, amely amolyan külvárosi csehó hangulatát kelti, egymásnak adják a kilincset a helybéliek, akik egyszerre több palackkal is vásárolnak elvitelre, miközben néhány pohárral szomjukat is oltják a nagy melegben. (Általában használt üdítőitalos palackokba töltik, illetve sörös- vagy vizespohárból isszák.) A „topé” érzékszervi tulajdonságai röviden úgy írhatók le, hogy tejszerűnek ható, enyhén szénsavas (erjedésben lévő vagy félig már kierjedt) és kissé zavaros ital, amelynek ízei meglehetősen szokatlanok annak, akinek először kerül a szájába. Ennek megfelelően, miközben az asztaltársaság helyi tagjai jókedvűen iszogatják, a külföldiek éppen csak belekortyolnak és igyekeznek nem annyira savanyú képet vágni, mint amilyent életük első ilyen ízélménye indokolna.  

Az egyenlítői-guineai emberek többsége szőlőből készített bort nemigen fogyaszt, noha a spanyol gyarmati örökség részeként vannak ismeretei annak kultúrájáról. A nagyobb szállodákban és a jobb éttermekben, valamint néhány szupermarketben hozzá lehet jutni és van is rá kereslet, amelyet többnyire az ott dolgozó vagy oda látogató külföldiek és a jómódú - európai, főleg madridi utazásokat maguknak rendszeresen megengedő - helyiek támasztanak. Ők voltak azok is, akik az összes belépőjegyet megvették arra a gálaestre, amelyet az első alkalommal megrendezett „Africa International Wine & Spirit Competition” eredményhirdetése kapcsán tartottak az egyik népszerű hotelben. Ezen nagy többségben spanyol -  valamint néhány francia, német, portugál és macedón - bor versenyzett azzal a céllal, hogy a nemzetközi zsűri által odaítélt díjjal javítsák térségbeli, elsősorban nigériai és kameruni, piaci esélyeiket. A minták között nem egy kifejezetten igen jónak bizonyult mind a minőséget, mind az ár-érték arányt tekintve. Az eseményen a kormány is képviseltette magát a kulturális miniszter személyében, aki beszédében többek között felvetette, hogy legközelebb a pálmaborok készítőinek is biztosítani lehetne a bemutatkozási lehetőséget.