Nagyon úgy tűnik, hogy nemsokára a Kereskedők Háza és szűkebb környezete kiérdemli a „Szórakozó Negyed” neoncsöves tábla kitételét. Merthogy a tér egy pontjáról három mulatóhelyszínre is rálátni, de nem kell messze menni a negyedikig sem. Nincs is ezzel baj, de hát mindegyik hely, lehet szépíteni, mégis nagyjából ugyanazon vendégkör(ök) költekezésére pályázik. Szóval a „deathmatch” javában zajlik, lévén ősz kezdet, megkezdődött a szezon. (Jah, visszatértek az egyetemisták, akik megjelenéséért legalább annyira rimánkodik az egyszeri pécsi kereskedő, mind az adó-visszatérítésért. Felelőtlen önámítás ez.)

Ismeretink szerint azonban a Pécsi Est Café az egyetlen, amely étkezési lehetőséget is kínál, minket meg ez érdekel elsősorban. A frissen kibővült profil azonban láthatólag rajtunk kívül még keveseknek keltette fel a figyelmét, mi tagadás, egy másik Est Cafés élményből okulva elővigyázatosak vagyunk. Az étterem éjjel dühöngőnek gyanított részébe telepszünk, és botor módon kihagyjuk a ziccert, a bárszékekkel körbeölelt magas lábú asztalt. Ellenben minden asztalon ordítóan új piroskockás-abrosz fogad minket, ami egy kisvendéglőben védjegy, kötelező elem, itt azért hajszálnyival átlendül a modorosság határán. (Később aztán mi nehézfelfogásúak is megértjük az indokot, és visszaszívjuk előző kijelentésünket.)

De addig is örömmel nyugtázzuk, hogy dacára a trendeknek itt adnak a pincérségre, felszolgálónk olyan fajta, aki a szakmai hozzáértést természetes közvetlenséggel párosítja, mi mindenesetre rögtön bizalmunkba fogadjuk, és tejfölös burgonyalevest rendelünk kolbásszal (420 Ft). Ami a légkondicionálatlanság miatt fülledt teremben olaj a hőségre, mégis jóleső örömmel lapátoljuk be, a piros lábosban érkezésért, és az egyszerű, de szerethető ízvilágért szeretjük. (Meg minden jóságért, mi belekerült.) A sajtkrémleves tejfölös burgonyalángossal (420 Ft) korrekt iparosmunka, bár nekünk az a lángos inkább tócsni. És míg a kolbászleves, mint olyan elfér a kockás abroszon, a sajtkrém levest nem érezzük odavalónak, dacára annak, hogy esetünkben több a csak divatból az étlapra tett rokonain.

Máshol is kötelező elem a piros, a kockás.

Csábulnánk a libapörcre, de végül csak a rizses hús ecetes almapaprikával a kedvencünk (680 Ft), ami ár-érték arányban abszolút best-buy, még több is annál. A rizs rendben, csak a hús száraz néhol, de ez még a keretek között marad. Viszont abból a rendes, borsos fajtából van, és kilép az egyszerű készétel kategóriából. Az almapaprikánál azonban el-elmerengünk, majd diszkréten félretoljuk, mielőtt elrontaná az ízeket (óh, mi római kömény túlzott használatára gyanakszunk). És ha eddig nem győztek volna meg minket, a Főtt marhaszelet meggyszósszal (880 Ft) elintézi. A hús tisztességes adag, becsülettel elkészítve, a meggyszósz pedig bár messze van a kézművességtől, családi szombatok emlékét idézi fel bennünk.

Az espresso itt Lazzarin (200 Ft), és nem álljuk meg, hogy ne merengjünk el azon, van-e összefüggés aközött, hogy a neve eléggé hasonlít a Lavazzára, minőségben viszont gyatrább, és gyaníthatóan olcsóbb is. Legalábbis gombamód szaporodnak a Lazzarinos helyek, szóval vagy pénzügyi megfontolások, vagy egy isteni tehetséggel megáldott üzletkötő állhat a háttérben. Az Est Caféban mindenesetre kihozták belőle a maximumot, s vízzel érkezik, ahogy kell.

Régen is így ment.

Amit kínál, megtartja az Est Café, így ha túllépünk azon, hogy mégiscsak egy szórakozóhellyel van dolgunk, bátran ajánljuk ebédidőtől buli kezdetik. És hát ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a feelinget/árakat/ételeket/ízeket nem egy kisvendéglő megirigyelhetné.